2007. október 29. hétfő

okt. 29
0:15
Génhiba okozza a manóarcot (stop.hu)
A ritka, de súlyos kórtól, a Williams szindrómától szenvedők egy génhiba áldozatai. Nemcsak külsejük, hanem az átlagosnál gyengébb fizikai és szellemi képességeik miatt is segítségre szorulnak, az orvostudomány mai állása szerint egész életükben.
okt. 29
7:52
Reménykedhetnek a pikkelysömörös betegek (ma.hu)
Záporoztak a kérdések a budapesti bőrklinikán szombaton, az első orvos-beteg pikkelysömör fórumon. A betegség világnapján tartott beszélgetésen a kezelésre szorulók elsősorban arra voltak kíváncsiak, milyen javulási kilátásaik vannak, az új technikai lehetőségek hozhatnak-e számukra is tünetmentességhez vezető terápiát.
okt. 29
8:05
Rejtőzködő fekete lyukak nyomára akadtak (origo.hu)
Az elméleti fejtegetések alapján régóta feltételezett ősi és aktív galaxismagok, bennük pedig fekete lyukak nyomára akadtak a szakemberek a távoli Világegyetemben.
okt. 29
8:07
Őssejtek segítik terjedésükben a tumorokat (origo.hu)
Az áttétképződés a rák legsúlyosabb stádiuma. A rosszindulatú daganatok egyik legveszélyesebb tulajdonsága, hogy az elsődleges tumor sejtjei eredeti helyükről kilépve bekerülve a véráramba, a test más pontjaira is elvándorolnak, és ott esetleg távoli áttéteket (metasztázist) hoznak létre. Tíz daganatos halálesetből kilenc metasztázis következménye. Meglehet azonban, a daganatsejtek önállóan nem…
okt. 29
8:08
A hét csillagászati képe - Robbanó üstökös (csillagászat.hu)
Az elmúlt hét csillagászati szenzációja a 17P/Holmes-üstökös drámai kitörése volt. A szerencsés magyarországi megfigyelõk szabad szemmel is megpillanthatták az égi vándort.
okt. 29
9:42
Ezt csinálja utána valaki! (stop.hu)
Moszkvai tudósok olyan szerkezetet alkottak, amely két másodperc alatt megállapítja, hogy mi van egy zárt tartályban.
okt. 29
9:53
Dupla annyi baleset a NASA-nál, mint ami nyilvánosságra került? (ma.hu)
A NASA közel négy év alatt 24 ezer amerikai pilótát kérdezett meg arról, hogy mennyi és milyen jellegű baleset közeli eseménynek voltak részesei repülőgépeikkel.
okt. 29
10:02
Átlát a zárt tartályokon egy új eszköz (transindex.ro)
Moszkvai tudósok olyan szerkezetet alkottak, amely ...
okt. 29
10:04
Másodszor is szerelnek a Discovery asztronautái (hvg.hu)
A Discovery két asztronautája elvégezte vasárnap a második külső szerelési munkát is a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), abból az ötből, amelyet az amerikai űrrepülőgép tíznapos útjára elterveztek.
okt. 29
10:04
Drogosok gyógyítása a növények szellemével (stop.hu)
Drogosok életéért küzd a titokzatos és félelmetes növény, az ayahuasca segítségével egy orvos terapeutákból és sámánokból álló csapatával Peruban, a világ egyik legnagyobb kokaintermelő országában, az amazonasi őserdőben.
okt. 29
10:07
Elektromos tányér az elhízás ellen (transindex.ro)
Egy brit gyermekklinika kísérletet kezdett 120 önk ...
okt. 29
10:15
Kiöregszenek a Földünket figyelő műholdak (stop.hu)
Az űrben keringő műholdak fontos jelzéseket, mérési eredményeket küldenek az akár egész földrészeket is fenyegető, váratlan meteorológiai változásokról, hurrikánokról, viharokról. A globális fölmelegedés pedig csak fölgyorsítja a változásokat, s meg is többszörözi e jelenségek kialakulásának lehetőségét. Az előrejelzés életmentő lehet, ezért is figyelmet érdemlő, hogy a működő műholdak…
okt. 29
10:26
Mi van az üvegben? (hvg.hu)
Moszkvai tudósok olyan szerkezetet alkottak, amely két másodperc alatt megállapítja, hogy mi van egy zárt tartályban. A férfitenyérnyi méretű ügyes kis eszközt főleg a rendőrség és a vámőrség számára, elsősorban a repülőtereken való felhasználásra dolgozták ki – mondták el a Moszkovszkij Komszomolec című lapnak az orosz Szövetségi Tudományos és Innovációs ügynökségnél.
okt. 29
10:34
Bevándorlók netes társkeresõkkel kötnek érdekházasságokat Spanyolországban (transindex.ro)
"Találkoznék olyan férfival, aki érdekházasságot k ...
okt. 29
10:36
Az utolsó vacsora freskó 17 gigapixeles felbontásban a neten (transindex.ro)
Leonardo da Vinci #i#Az utolsó vacsora#/i# címû fr ...
okt. 29
10:39
Az emberiség közös családfájának kialakításában reménykednek a családfakutató szájtok (transindex.ro)
Nemrégiben interaktív oldallá alakult át az [*[lin ...
okt. 29
10:41
Ha már karácsonyi vásárlás-õrület, akkor olcsóbb interneten lebonyolítani (transindex.ro)
Jobban jár az a vásárló, aki intenetes áruházakból ...
okt. 29
11:03
A Jóreménység foka - a hét műholdképe (origo.hu)
Afrika déli csücskére, a Fokföldre látogatunk el műholdképünkön. Ahogy megismerkedünk a környékkel, azt is észrevehetjük, hogy nem is a híres Jóreménység foka a kontinens legdélebbi pontja, bár a gyönyörű Fokvároshoz ez van a legközelebb.
okt. 29
11:40
A növényeknek árt a mobiltelefon (stop.hu)
Az emberek még javában vitatkoznak arról, hogy milyen egészségügyi károsodást okoz a mobiltelefon, a növények azonban máris úgy reagálnak az elektromágneses hullámokra, mint egy sérülésre.
okt. 29
12:00
A növények nem szeretik a mobiltelefont (transindex.ro)
A növények azonban máris úgy reagálnak az elektrom ...
okt. 29
14:18
Az ENSZ szerint rosszak a környezetvédelmi kilátások (hvg.hu)
A világszervezet környezetvédelmi programjának (UNEP) Globális Környezetvédelmi Előrejelzése (GEO-4) szerint a bolygót fenyegető problémák súlyosabbak, mint korábban becsülték.
okt. 29
14:50
Segít a táplálkozásban az ókori világ egyik csodája,a Piramis! (ma.hu)
Elérkeztünk sorozatunk utolsó részéhez, melyben a táplálkozási piramis tetején található édességekről és a zsiradékokról lesz szó. Már beszéltünk az alsó szinten található gabonafélékről, a második szinten lévő zöldségekről és gyümölcsökről, majd az utolsó részben a húsokról, tej és tejtermékekről.
okt. 29
15:16
Klikk vogymuk? (hvg.hu)
A világháló rövid idő alatt történelmet írt, nem csoda tehát, ha a története és az alkalmazásai máris kiállítást kaptak, méghozzá nem is akármilyet, hanem - megfelelve az internet lényegének - interaktívat, ismeretközvetítőt és kreatívat.
okt. 29
15:21
A neten tájékozódunk, de ritkán fizetünk online (hvg.hu)
Az internethasználat intenzitásának markáns növekedése nyomán a vásárlás előtti informálódás terepe – különösen a tartós fogyasztási cikkek esetében – mára már jelentős mértékben áttevődött az internetre - derül ki a GfK Hungária felméréséből.
okt. 29
15:59
Túlsúlyos gyerekek: hamarabb öregszenek? (hvg.hu)
Egy új vizsgálat szerint már a kövér gyerekek is olyan szívelváltozásokat mutatnak, amilyenekről korábban az orvosok azt hitték, hogy csak felnőttkorban, hosszú ideje fennálló súlytöbblet következtében jelennek meg.
okt. 29
16:10
A világ legöregebb állata (stop.hu)
Megtalálták a Föld feltehetően leghosszabb életet élt állatát, egy kagylót, amelyet Izland partjainál hozta felszínre a víz.
okt. 29
16:52
Megvan a Wikipedia utódja? (hvg.hu)
A Wikipedia online enciklopédia szócikkeinek legjobbjaiból válogat a Veropedia. A még csak kísérleti stádiumban működő oldalt a Wikipedia használóinak egy csoportja indította be, céljuk egy feddhetetlen enciklopédia létrehozása.
okt. 29
17:08
Földközelben a Lovas 1-üstökös (ma.hu)
Bár néhány napja a Holmes-üstökös rendkívüli kitörése áll az érdeklődés középpontjában, érdemes figyelmet fordítani a magyar felfedezésű Lovas 1-üstökös október 27-i földközelségére is.
okt. 29
17:23
Űrhajós látogat az ELTÉre (ma.hu)
Ernst Messerschmid egykori űrhajós, jelenleg az Institut für Raumfahrtsysteme, Universität Stuttgart igazgatója 2007. október 30-án angol nyelvű nyilvános előadást tart az ELTE lágymányosi campusán.
okt. 29
18:10
Az égbolt mindenkié - tagokat toboroz a Magyar Csillagászati Egyesület (csillagászat.hu)
Hírportálunk fenntartója, a Magyar Csillagászati Egyesület ismét tagokat toboroz.
okt. 29
18:37
Új remény a veserákosoknak a túlélésre (ma.hu)
Az egyik legagresszívebb daganattípus a veserák, mely egyre gyakrabban fordul elő világszerte és Magyarországon is. Hazánkban évente 2200 új esetet regisztrálnak és 800 beteg hal meg előrehaladott veserák következtében.
okt. 29
20:28
Négyszázöt évig élt a világ legidősebb állata (inforadio.hu)
Négyszázöt évig élt egy kagyló az Izland körüli vizekben, ezzel hivatalosan ez a példány számít a Földön valaha legtovább élő állatnak. A tudósok remélik, hogy a puhatestű szöveteinek vizsgálata segíthet az öregedés folyamatainak jobb megértésében.
okt. 29
21:42
Megtalálták a hatásos fegyvert a "szuperbaktériumok" ellen (inforadio.hu)
A vulkáni agyag lehet az a fegyver, amellyel sikerülhet legyőzni a "szuperbaktériumokat", így például az antibiotikomoknak ellenálló Staphylococcus aureust (MRSA) és az Escherichia colit (E-coli). A legújabb kutatásokból ugyanis kiderült, hogy az úgynevezett francia zöld agyag 24 óra alatt a szuperbaktériumok 99 százalékát elpusztítja.

Keresés