A Pittsburgh Gyermekkórház kutatói egy jelenleg is folyó nemzetközi kutatás során arra próbálnak fényt deríteni, hogy a cukorbetegségre valamilyen okból hajlamos gyermekek esetében lehetőség van-e a betegség megjelenésének késleltetésére vagy annak megakadályozására inzulin szájon keresztül történő adásával.
Amerikai kutatók kiderítették, hogyan gátolja az immunrendszert a veszedelmes meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) legvirulensebb típusa, a közösségben szerzett MRSA (CA-MRSA).
Pénteken jelentette az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy több, mint 80 áldozatot szedett egy gyanús Rift Valley Fever (Rift-völgyi láz) nevű vírusos betegség, a háború sújtotta Szudánban.
Minden ötödik másodpercben egy újabb ember betegszik meg diabéteszben, és 2025-ig mintegy 380 millió embert fenyeget a betegség - figyelmeztetett a Cukorbetegek Nemzetközi Szövetsége (IDF).
A klímaváltozásnak jó oldalai is lesznek – állítják osztrák kutatók az idén nyáron véget ért „StartClim” elnevezésű nagyszabású projekt eredményeit értékelve.
Egy korábbi pilótákból és kormányhivatalnokokból álló csoport felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy újítsa fel a nyomozást az állítólagos UFO-észlelésekkel kapcsolatban.
Kitartóan keresik a sötét anyagot a fizikusok. Azért sötét, mert nem bocsát ki fényt, sem másféle, számunkra érzékelhető sugárzást. Sötétnek nevezhetjük azért is, mert egyelőre a sötétben tapogatózunk mibenlétét illetően, pedig már számos detektort építettek a kimutatására. Összeállításunk első részében a részecskegyorsítókkal végzett kísérleteket mutatjuk be.
A kutatók kidolgoztak egy új rák elleni készítményt. A szer végleges állapotát úgy nyeri el, ha a beteg daganatából is kinyernek sejteket, és hozzáadják a vakcinához.
A félelem a szaglással függ össze, tehát könnyen megszüntethető, ha kikapcsolnak bizonyos receptorokat az agyban, vagyis az egerek akkor is cincoghatnak, ha otthon van a macska - mutatták ki japán kutatók.
A klímaváltozásnak jó oldalai is lesznek - állítják osztrák kutatók az idén nyáron véget ért "StartClim" elnevezésű nagyszabású projekt eredményeit értékelve.
Az emberiség sötétben tapogatózik, a földi élővilág nagy része ugyanis ismeretlen. A legtöbb ember ugyan különbséget tud tenni a különböző bogyók, fák vagy a bokrok között, a növény- és állatvilág jelentős részét azonban még a kutatók sem ismerik.
A bakonyi dinoszauruszok, a veszprémi kavicsfogú álteknős, csigaházas polipok, s számos egyéb, különböző földtörténeti korokból származó gerincesekről, gerinctelenekről, valamint növényekről ad áttekintést Főzy István és Szente István A Kárpát-medence ősmaradványai című munkája.
A félelem a szaglással függ össze, tehát könnyen megszüntethető, ha kikapcsolnak bizonyos receptorokat az agyban: vagyis az egerek akkor is cincoghatnak, ha otthon van a macska - mutatták ki japán kutatók.
Hétfőtől szerezhetik be a japán kereskedők azt a cigaretta-automatát, amely vásárlói életkorát arccsontozatukból, ráncaikból és bőrük állapotából mondja meg – írta a Yomiuri Shinbun.
A számítógépek viszonylag gyorsan elavulnak. Egy kétéves modellt már nehézkes tuningolni is, egyszerűbb, ha újat veszünk. De mit csináljunk a régi masinával? A Techline tippjei.
Lelassította az egerekben a prosztata tumor növekedését a szénhidrátban szegény diéta. Ennek amerikai kutatók szerint valószínűleg az a magyarázata, hogy a kevesebb szénhidrát hatására csökken a szervezetben az inzulin termelése.
Úgy tűnik, hogy az első generációs bioüzemanyagok közül talán csak a cukornádból készült etanol válhat valóban környezetkímélő üzemanyaggá. A problémát a második generációs bioüzemanyagok oldhatják meg: a biomasszából készült etanol egy most kifejlesztett technológiának köszönhetően akár már a nagyon közeli jövőben felválthatja a nyersolaj-alapú üzemanyagot.
Nyíltan a Joost ingyenes tévéprogram babérjaira tör a kísérleti fázisból kilépett Miro, ami 2600-nál is több csatornával, a másolásvédett tartalmak teljes hiányával, körülbelül kétszáz kereskedelmi csatorna anyagával és számos apró szolgáltatással hirdeti magát. A fórumozók óvatosabban fogalmaznának.
Veszélybe került a Fekete-tengeri delfinek és sok ritka madárfaj léte a Kercsi-szorosban a vasárnap kiömlött pakura miatt - hívták fel a figyelmet környezetvédők szerdán Moszkvában, és javasolták, hogy a hasonló esetek elkerülésére Oroszország függessze fel a kontinentális talapzaton lévő új lelőhelyek kiaknázását.
"Zenélő utakat" fejlesztettek ki a Hokkaido Industrial Research Institute kutatói - az útburkolaton elhelyezett barázdákon a megfelelő sebességgel áthajtva az autóban ülők dallamot hallanak - hasonlóan a bakelitlemez működési elvéhez.
Húsz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves "dohányosok", ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek - állapítja meg a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány a csütörtökön tartandó "Ne gyújts rá!" - elnevezésű világnap alkalmából.
A benzin és a dízelolaj cseppfolyósított szénnel (CTL) vagy a kukoricából nyert etanollal való helyettesítése akár oda is vezethet, hogy még több üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, mint korábban - figyelmeztetett egy amerikai tudományos szervezet.
A félelem a szaglással függ össze, tehát könnyen megszüntethető, ha kikapcsolnak bizonyos receptorokat az agyban, vagyis az egerek akkor is cincoghatnak, ha otthon van a macska - mutatták ki japán kutatók.
A klímaváltozásnak jó oldalai is lesznek - állítják osztrák kutatók az idén nyáron véget ért „StartClim” elnevezésű nagyszabású projekt eredményeit értékelve.
A kalóriadús, de egészséges tápanyagokat nem tartalmazó étrend olyan érelváltozásokat okoz, melyek később szívinfarktushoz, szélütéshez vezethetnek - állapította meg egy amerikai tudományos felmérés, amelyet az amerikai kardiológusok orlandói találkozóján ismertettek a nyilvánossággal.