Az Iowa Egyetem kutatói legújabb vizsgálatuk során megállapították, hogy a gyermekek hasfájása esetén a kivizsgálást legjobb mindjárt a végbél vizsgálatával kezdeni.
A Yale Egyetem kutatói nemrég egy olyan gént fedeztek fel, mely olyan sérüléseket hoz létre az artériák belső falán, mely elősegíti az erek korai elmeszesedését.
Az Amerikai Rákszövetség becslése szerint 2007-ben több, mint 12 millió új rákos esetet diagnosztizálnak, és 7,6 millió ember halálát okozza majd e gyilkos kór, ami naponta 20.000 halottat jelent. A fejlett országokban jóval kevesebb megbetegedésre lehet számítani, mint a világ fejlődő részein.
A természetes szelekció jelensége a sejtek szintjén is megjelenhet, ahol a hátrányos lehet az egészségre. Szerencsére azonban rendes körülmények között elnyomja egy jól ismert, folyamatos sejtdifferenciálódási mintázat az állatok érett szöveteiben, áll egy új tanulmányban, amelyet a PLoS Computational Biology december 14-i kiadásában tettek közzé.
A Swift ûrteleszkóppal 2007 elején olyan gammavillanást figyeltek meg, melynek helyén a robbanás utófényének eltûnését követõen még a 10 m-es Keck I teleszkóppal sem látszik semmi.
Az ESA európai űrügynökség által kifejlesztett technológiát alkalmazza Nicole Schmiedel tervező cukorbetegeknek szánt egészségügyi, csuklóra szerelhető gépe. A COR inzulinóra önmagától fejleszt elektromosságot, adagol inzulint, mér vércukrot - egy töltéssel hetekig.
Félrevezetők lehetnek az étcsokoládé pozitív egészségi hatásáról szóló hírek, több gyártó ugyanis eltávolítja termékéből azt az összetevőt, amelynek a kedvező hatás tulajdonítható - hívták fel a figyelmet brit tudósok.
A Hold valószínűleg a 4,567 milliárd éves Naprendszer kialakulásának kezdete után 62 millió évvel keletkezett a Nature című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Többé már a repülők fedélzete sem lesz mentes a mobiloktól, francia források szerint ugyanis az Air France légitársaság az sms forgalom engedélyezését tervezi nemzetközi járatain.
Sikerült életre kelteni és szaporítani az Antarktisz jégborításából kiemelt, vélhetően több millió éves mikrobákat. A hír csalóka reményt ad egyes, a halálukat testük hibernálásával kijátszani szándékozó embereknek arra, hogy próbálkozásuk sikerrel járhat.
A Kutató Diákok Országos Szövetsége (KutDiák) a tudományos kutató munkát vegző középiskolás diákokat, tudományos diákköreiket, mentoraikat és korábbi kutató diákokat fogja össze 1999 óta, kiemelkedően tehetséges középiskolás diákok számára biztosít kutatási lehetőséget a legjobb hazai kutatóhelyeken. Sorozatunkban olyan diákokat mutatunk be, akik kutatási eredményeikkel elismerést vívtak ki…
A Szaturnusz Enceladus holdján zajló gejzír-jellegű kitörések felfedezése óta nagy kérdés, honnan van az apró holdnak a heves aktivitáshoz szükséges energiája. A legelterjedtebb magyarázat szerint az árapályfűtés biztosítja a kitörésekhez szükséges hőt. A korábbi feltételezések alapján valahol a felszíne alatt megolvadhat a jég, és innen repül ki az anyag a vákuummal érintkezve.
Micro Nuclear Reactor névre hallgat a Toshiba által fejlesztett, az eddigieknél százszor kisebb reaktor, amely képes lakások vagy lakótömbök teljes energiaellátására is - írja a Next Energy News.
Az űrben "ragadt" egy amerikai asztronauta, így nem lehet ott édesanyja temetésén. Az űrhajózás történetének legnagyobb lelki sokkját 355 kilométerrel a Föld felett kell kezelnie Daniel Taninak.
A Csillagászat Nemzetközi Évének nyilvánította 2009-et az Egyesült Nemzetek Szervezetének 62. közgyűlése. A határozattervezetet Galilei szülőhazája, Olaszország nyújtotta be.
Brit tudósok megállapították, hogy a férfiak humorosabbak a nőknél, mivel a viccelődést gyakran a tesztoszteron hormon kiváltotta agresszió okozza. Az erről szóló tanulmányt a legnevesebb orvosi szaklap, a British Medical Journal karácsonyi száma hozta nyilvánosságra pénteken.
A jelenlegi meteorológiai helyzet miatt romlik Budapest és a vidéki nagyvárosok levegőminősége. Európa légszennyezettségi és egészségi adatainak elemzése alapján kimutatták, hogy akár 10 százalékkal nőhet az idült légzőszervi betegségek és asztma miatti kórházi betegfelvételek száma is. Szakértők azt javasolják, hogy kerüljük a szabadban hosszabb ideig tartó fizikai munkát, sporttevékenységet, és…
Egy mozgó jégtábla látható a vörös bolygó hegyvidékes déli féltekéjén az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű szondájának az egyik felvételén a kutatók szerint.
Egy mozgó jégtábla látható a vörös bolygó hegyvidékes déli féltekéjén az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű szondájának az egyik felvételén a kutatók szerint.
Az iskolai szexuális felvilágosításban részesült tinik jóval nagyobb eséllyel kezdik később a nemi életet - mutatták ki amerikai kutatók, cáfolván a korábbi kutatási eredményeket, amelyek szerint a szexuális oktatás hatékonysága elenyésző.
A Határőrség története címmel nyílt állandó kiállítás a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban; a tárlatot Holló József, az intézmény főigazgatója és Béndek József, a Határőrség országos főparancsnoka nyitotta meg a schengeni határnyitás napján, pénteken Budapesten.
Egy különleges óriás acélkosár segítségével kiemeltek pénteken a Dél-kínai-tengerből egy 800 éve elsüllyedt kereskedelmi hajót porcelánokkal és ritka antiktárgyakkal a gyomrában.
Hordozható minilaboratórium kifejlesztésébe kezdett egy Amerikából hazatért magyar kutató a Debreceni Egyetemen. Akár egyetlen mikrocsipbe is beleférhet egy ilyen labor, amely vérképelemzésre, környezeti- és élelmiszerszennyezés mérésére egyaránt alkalmas.
A Komszomol az élet iskolája volt, az ott szerzett ismeretek és kapcsolatok azonban nem annyira a kommunizmus, hanem sokkal inkább a kapitalizmus építésére jók - erre jutottak orosz szociológusok egy felmérés során, amelyet a Komszomol megszüntetésének 16. évfordulójára végeztek.