Négy orosz önkéntes túlesett az imitált Mars-utazáson való részvételhez szükséges orvosi vizsgálatokon - jelentette be pénteken az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézetének illetékese.
Február 7-ére tervezik az Atlantis űrsikló fellövését - jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) pénteken. Az űrsikló decemberben indult volna a Nemzetközi Űrállomásra az európai készítésű Kolumbusz laboratóriummal a fedélzetén, de technikai problémák miatt többször is el kellett halasztani a startot.
Évszázadok óta ismertek a Hold felszínén hirtelen jelentkezõ felfénylések, elhalványodások, melyekre még a mai ûrkutatási eredmények mellett sincs egyértelmû magyarázat.
Mind több betegség, orvosi eset újszerű, s az eddig alkalmazottaknál eredményesebb gyógyítását, akár szervek újrafejlesztésének lehetőségét is igérik az őssejtekkel kapcsolatos kutatások. A csodavárás ugyan még nem mindig megalapozott, de az őssejtkutatások fokozott tempóban folynak, s a kísérletek eredményei ugyancsak biztatóak.
Az arany évezredek óta az érték megtestesítője. Mára pedig a tudósok egyik kedvenc anyaga lett nanoméretben mutatott különleges tulajdonságai okán. Az új aranyláz rákkezelést, szennyezéscsökkentést, vagy miniatűr elektronikus alkatrészek születését hozhatja.
A szuperselyem finomabb, erősebb, tartósabb a hagyományos selyemnél. Nakagaki Maszao, a naganói egyetem rovargenetikus professzora tízévi kutatómunkával érte el ezt az eredményt.
Egy hatalmas gázfelhő száguld a galaxisunk felé, amellyel össze is ütközik - jelentették be amerikai csillagászok. A szakemberek szerint a hidrogéngázból álló Smith-felhő és a Tejútrendszer külső részei máris kölcsönhatásba léptek egymással.