Megfejtették amerikai kutatók az Észak-Amerikában honos Anna-kolibri (Calypte anna) énekének rejtélyét. A hang, amelyet a hím udvarlás közben hallat, a levegőtől származik, amely áthatol a zuhanórepülés közben szétterjesztett faroktollain.
Amerikai kutatók szerint koffein adagolása az ultraibolya-B (UV-B) sugárzásnak kitett egerekben felgyorsítja a sérült sejtek apoptózisát (programozott sejthalál).
Az üdítők és egyéb savas ételek, italok fogszuvasodást okozhatnak, mely tulajdonképpen a fogakat védő zománc folyamatos elvesztését jelenti. Egy friss tanulmányból kiderült, hogy Amerikában is nagyon rossz a helyzet, nemcsak Magyarországon.
A bolygókutatás új dimenziója nyílt meg a Mars Express és a Mars Reconnaissance Orbiter marsszondák radarberendezéseinek köszönhetõen, melyekkel már a vörös bolygó felszíne alá is bepillanthatunk.
Neve ma már szinte mítosz: a százötven éve, 1858. április 23-án született Max Karl Ernst Ludwig Planck volt az, aki a kvantumelmélet megalkotásával Einstein lángelméjének valamiféle porosz megfelelőjeként lerakta a modern fizika alapjait. Planck vezette le a hőmérsékleti sugárzás frekvencia szerinti energiaeloszlását megadó képletet az energia kvantumos természetének a fizikában forradalmi…
Egy hete dolgozik magyar legénység az emberes Mars-expedíció marsfelszíni munkáját előkészítő bázison az amerikai Utah államban. A Mars Society "MarsDirect" néven dolgozta ki egy marsutazás tervét, melyben a marsbéli lakóegység szolgálna egyben odaúton űrhajóként is.
Jövő évtől várhatóan már bérelhető Európában emberi erőt megsokszorozó robotruha. A Japánból érkező fejlesztés hírét sokan kacsának veszik, már csak azért is, mivel a gyártó cég és a robot neve is sci-fi filmekből ismert klasszikus név.
A légszennyezés elnyomja a virágok illatát, így a méhek nehezebben találják meg azokat, ez pedig veszélyezteti a természet egyik legfontosabb körforgásának fennmaradását - állítják kutatók.
Az ezüstöt tartalmazó zokni segít megelőzni a kellemetlen lábszag kialakulását. A legfrissebb vizsgálatok szerint azonban az ezüst nagy része néhány mosás után kioldódik az anyagból, és kikerül a természetbe.
Mesterséges szemet kapott két vak páciens a londoni Moorfields Eye kórházban. Az Argus II névre hallgató protézis három részből áll, s közülük csak egyhez kell sebészi beavatkozás. A múlt heti operációk után az orvosok szerint a betegek állapota teljességgel kielégítő.
Hét méter magas teknősbékák, négyméteres rákok, futball-labda nagyságú pókok: ilyenek lesznek a Földet benépesítő állatok több millió év múlva - állítja egy 16 neves tudósból álló nemzetközi csapat.
A múlt héten lezárult orrszarvú költöztetés után a Fővárosi Állat- és Növénykertben a zsiráfokat is "áthajózták" megnyitásra váró új helyükre. Ráadásul megérkezett a Prágából beszerzett harmadik zsiráf is, akit speciális járművel szállítottak a magyar főváros állatkertjébe.
Ezeroldalas könyv készül a német nyelvű, önkéntesek által készített Wikipedia tartalmából azoknak, akik jobban szeretnek papíron tudakozódni - adta hírül kedden a Random House kiadó.
A Yahoo internetes keresőrendszert és tartalomszolgáltatót üzemeltető amerikai Yahoo Inc. az első negyedévben 542,16 millió dolláros adózott eredményt ért el, közel négyszer többet az egy évvel korábbi 142,42 milliónál. Egyszeri tételek nélkül ugyan nem nőtt a profit – a többlethez 401 millió dollárt tett hozzá egy kínai kisebbségi részesedés felértékelése, miután a kínai vállalat, az Alibaba.com…
Július elsején nyílik az ausztrál Új-Dél-Wales első öko-temetője. Az elhunytakat itt lebomló, környezetbarát koporsókba helyezik egy védett koalamenedék gumifái közé - a sírhelyek pontos megtalálásához azonban már műholdas navigációs készülékek kellenek.
Ismétlődő és monoton feladatok végrehajtása közben az agyunk mintegy 30 másodperccel azelőtt, hogy hibát követ el, pihenő üzemmódba kapcsol - mutatták ki norvég kutatók.
A társadalom elöregedése új, innovatív találmányok létrehozására serkenti az ipart. Például a Honda kutatói készítettek egy olyan berendezést, amellyel egy legyengült személy „emberfeletti” ereje lehet.
[Tematikus hét - Szerda] És ha már innen tőlünk nem indulhatott ki világhódító útjára e kiválólag magyar találmány, legalább kivánjuk, hogy mentűl előbb a szülőföldre is kerüljön e csodagépekből egynehány...