A szem a lélek tükre - és nem csak a többi ember számára. Julia Carter, a Bristoli Egyetem PhD hallgatója kollégáival végzett kísérleteiben bebizonyította, hogy a seregélyek is olvasnak az emberi tekintetből.
A tíz év alatti gyerekeket jobban fenyegeti a baktériumokkal szennyezett fürdővíz miatti megbetegedés, mint az idősebb gyerekeket vagy a felnőtteket - állapította meg az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) és a Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) kutatóinak jelentése.
Korábbi marhalegelőket ültettek be fákkal Costa Ricában 15 évvel ezelőtt, és a fél évszázaddal korábban kiirtott életközösség meglepően gyorsan újjáéledt. A Cornell Egyetem egyik végzős hallgatója több mint száz fajt számolt össze az erdőkben.
[1908. január] A csónakban csupán egy embernek van helye, a ki a szédületes iram által keletkezett légáramlat ellen ugy védekezik, hogy majdnem teljesen a motortartó alá bujik...
Noha több évszázad telt el kihalásuk óta, kutatók rekonstruálták, hogyan nézhettek ki a Maurutiuson és a környező szigeten valaha élt állatok, amelyek közül a dodó a legismertebb.
Az OSA Archívumban mutatták be a pártállami múlt, a belügyes szervek történetének, vagyis az önmegismerés legújabb "segédkönyvét", Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor történettudományi munkáját.
Kölcsönható galaxisok páratlan galériáját állították össze a Hubble Ûrtávcsõ pályára állításának 18. évfordulóján: ütközõ galaxisok formagazdag struktúrái, torz és gyûrû alakú csillagvárosok, szétrepülõ árapálycsóvák az Univerzum mélységeiben.
Az Amerikai Neurológiai Akadémia által kiadott közlemény szerint a botulinum toxin (botox) biztonságosan és hatékonyan alkalmazható az ún. nyaki disztónia és más görcsös és izom-túlműködéses betegségek kezelésére, gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt.
A Tricoderma reesei nevű gomba genetikai anyagának elemzése során fontos információk derültek ki arról, hogyan bontja le ez az élőlény a növényi szöveteket egyszerű cukrokká.
Az Egyesült Államokban automata szárazság-monitorozó rendszert fejlesztett ki egy texasi cég. A rendszer lényege, hogy az öntözött földeken elemes infravörös hőmérőket helyeznek ki, amelyek nyomon követik a levelek hőmérsékletét.
[1908. január] Finom megfigyelőképességgel rendelkező ember ebből a hasonlatosságból meg tudja álapítani, hogy milyen családi összeköttetésekből származnak a gyermekek...
A nőstény darazsakat utánzó orchideák nemcsak a hímek idejét vesztegetik: azok értékes spermája is kárbavész a gyönyörű virágokon - állapították meg ausztrál botanikusok.
Nagy erejű földrengés rázta meg hétfőn Kína nyugati részét, előzetes becslések szerint a földmozgás ereje a Richter-skála szerint 7,8 fokozatú volt. Több mint nyolcezren meghaltak, tíezer a sebesült. Magyarok nincsenek veszélyben. A pekingi olimpia létesítményei sem károsodtak.
A Tricoderma reesei nevű gomba genetikai anyagának elemzése során fontos információk derültek ki arról, hogyan bontja le ez az élőlény a növényi szöveteket egyszerű cukrokká.
Az első út alig 29 másodpercig tartott, a második már 4 percig. A repülés úttörői, az amerikai Wright fivérek ismét elsők lettek, ezúttal az utasszállításban, a kétszemélyes gépükön helyet foglaló Charley Furnas pedig beírta nevét a repülés történetébe.
Román-magyar történészkonferenciát rendeznek Bukarestben a román Magazin Istoric és a magyarországi História című szakfolyóiratok tudósainak részvételével.
Mohába göngyölt gímszarvashúst evett életének utolsó napján Ötzi, a rézkori jégember, mielőtt hozzávetőleg 5300 évvel ezelőtt a havas csúcsok között elérte végzete - állítja Klaus Oeggl innsbrucki botanikus. A kutató a gyomorban talált mogyoró- és nyírvirágpor-maradványok alapján úgy véli, hogy Ötzi életének utolsó napját az 1200 méter magasan fekvő falujában kezdhette. Később útnak eredt, és…
Mohába göngyölt gímszarvashúst evett életének utolsó napján Ötzi, a rézkori jégember, mielőtt hozzávetőleg 5300 évvel ezelőtt a havas csúcsok között elérte végzete - állítja Klaus Oeggl innsbrucki botanikus.
Minden hatodik-hetedik ember irtózik, sőt: rosszul lesz a vér látványától. Egy angol pszichiáter szerint ez ősi reflex, a vadállatok által megtámadott elődünk igyekezett magát holttá tettetve menekülni, s ehhez a szervezete vérnyomás-eséssel, majd ájulással is hozzásegítette. A kutató amerikai kollégája szerint a vérfóbia leküzdhető.