Ahogy már óvatosan kiszivárogtattam néhányotoknak, a KK hamarosan el fog költözni. Jelenleg egy öreg és béna blogmotoron ül, ami sajnos nem tudja elég ügyesen kezelni a temérdek kommentet, és alkalmatlan arra, hogy a nagy közös totalcaros blogba, a Belsőségbe tartalmilag és technikailag bekapcsolódjék. Pedig ez a távlati cél. Konvergálunk egy szebb szinergia reményében, míg a webkettő el nem…
Másfél évtizedes sorozat után véget ér a mezőtúri Wan2 Fesztivál, 2007-ben már nem tudják megtartani a szervezők. Az új év azonban új fesztivált tartogat helyette: július közepén első alkalomal rendezik meg Zánkán, az egykori úttörőváros területén a BalaTONE Fesztivált.
Többször járt már Magyarországon a világhírű japán dobegyüttes, a Yamato, és minden alkalommal óriási érdeklődés kísérte fellépéseiket. Valószínűleg idén sem lesz ez másként, ezért a dobosok több előadással is készülnek: Budapesten február 14. és 18. között lehetünk tanúi virtuóz játékuknak, majd egy nap pihenő után a debreceni Főnix Csarnokban is elkápráztatnak bennünket. Most ráadásul két jegyet…
És akkor az ember hazamegy, matat a kulccsal a zárban. Simán balra sose fordul el, előbb egy kicsit mindig jobbra kell tekerni, aztán laza csuklóból, folyamatos, töretlen mozdulattal fordítani vissza, mintha a gerincben kissé megakadt volna a kenyérvágó kés. És akkor kinyílik az ajtó. Odabenn aztán keresi a megszokott fotelt a milliószor bejárt útvonal közepén, a fridzsider és a számítógép közti…
Ki ne kívánna egy olcsó, de radikális erősödést hozó alkatrészt az autójába? A mágneses benzinmolekula-fésűk és a szívócsőbe kókányolt rotorok ideje lejárt, itt a minden ízében lenyűgöző Karton Kompresszor.A kompresszor nem okoz turbólyukat, nincs váratlan, balesetveszélyes teljesítményugrás. A Karton Kompresszor ráadásul könnyű, így nem árt a súlyelosztásnak. Nem kell az autó kenési rendszerébe…
A Gumiipar Leghibbantabb Termékfejlesztője megtisztelő címéért küzdő Kumho gumigyár új varázsfegyvert vetett be. Pár éve ők jöttek ki a kimondottan driftre fejlesztett színes füstöt okádó gumikkal, de a drift a tulok férfiak sportja. Márpedig a családi erszények sorhajóhadnagyai a nők. Ezért a kumhósok rettenetes brainstormingba kezdtek, hogy megfejtsék, milyen egyedülálló featúra késztet egy nőt…
A Tyrrell P34 azért kedves a szívünknek, mert minden idők legmókásabb külsejű F1-es autója. Ráadásul élő ember nem vette komolyan, hogy valaha normálisan működhet. Azért lett hat kereke, mert a két kicsi első keréknek: - kisebb a légellenállása, mert kisebb a homlokfelület - összességében mégis nagyobb felületen érintkezik az aszfalttal, tehát jobban tapad viszont: - irtó komplikált…
Sokan kedvelik, mégsem sütnek fánkot, mert úgy gondolják, bonyolult. Pedig nem az. A szalagtól sem kell megijedni, csak egy apró trükk, és fehér masni díszeleg a csodás, aranybarna, ropogós süteményünk derekán.
Életre szóló élmény, amikor a csecsemőt először fektetik édesanyja mellé. Érzik egymás szívverését, együtt élnek meg minden pillanatot. Ezt a meghatározó kapcsolatot segítik elő a bababarát kórházak.
Sokáig gondolkodtunk azon, hogy Somát mikor engedjük a tévé közelébe. Nem valami elitista megfontolásból ''tiltottuk'' a képernyő elől, hanem egyszerűen azért, mert nem találtunk olyan műsort, amelyet érdemes lenne megmutatni neki.
Nem telik el nap mostanában anélkül, hogy ne hallanánk a nagy állami ellátórendszerek, közöttük az egészségügy átszervezéséről. Kórházbezárásokról, kórházi ágycsökkentésről, vizit- és ápolási díjról, s arról is gyakran esik szó, hogy ezentúl majd csak az ügyeletes orvosnál szülhetünk.
Nem is olyan régen még szokás volt, hogy a születendő gyermek nevét keresztszüleitől kapta. Az italok világában is vannak keresztapák, keresztanyák, csak nem ismerjük őket. Pedig Bloody Mary, Dom Pérignon és társaik valaha élő emberek voltak.