2007. november 2. péntek

nov. 2
8:47
Mit hoz a szél Terebesről? (Gondola)
Szlovákia eddigi legnagyobb széntüzelésű hőerőművét akarja megépíteni a világörökség részét képező tokaji borvidék tőszomszédságában, Sátoraljaújhelytől 20 kilométerre, amit 163 méter magas kéményeiből pár év múlva a számítások szerint 4 millió tonna szennyező anyaggal borítana be.
nov. 2
8:49
A Beckham-gyerek a következő Justin Timberlake? (Infostart)
Victoria Beckham szerint kisfia, Romeo a jövő nagy popsztárja lehet, hiszen a gyerek egyfolytában énekel és produkálja magát - akár teljesen idegen emberek előtt.
nov. 2
8:49
Áthallások: erkölcs és vallás a politikában (Gondola)
„Ahol a liberalizmus vallásellenes volt, a szabad társadalom erkölcsi normái erőtlennek bizonyultak a modern totalitarizmus különböző változatainak rohamaival szemben. Meg volt azonban győződve arról, hogy az angolszász világban sikerült megvédeni a liberalizmust az önmegsemmisítéstől.”
nov. 2
8:51
Bush Leninhez és Hitlerhez hasonlítja a terrorveszélyt (Gondola)
George Bush amerikai elnök szerint kormányának demokrata párti ellenzéke a terrorellenes küzdelem terén ugyanolyan felelőtlenül viselkedik, mint azok, akik a múlt század elején nem vettek tudomást...
nov. 2
8:52
Két hajótörés, több tucat áldozat (HírExtra)
Két hajótörésben egyiptomi emigránsok tucatjai fulladtak a Földközi-tengerbe Olaszország partjainál. Az egyik esetben 22-en fulladtak meg, miután a hajójuk a rossz időben felborult a szicíliai Siracusa város térségében.
nov. 2
8:58
Elhunyt az olimpiai bajnok (HírExtra)
Kilencvenkét éves korában elhunyt John Woodruff, az 1936-os berlini olimpia 800 méteres síkfutó számának aranyérmese.
nov. 2
9:05
Hihetetlen: megnősült a meleg énekes (Infostart)
Megnősült Lance Bass, az 'N Sync melegségét nyíltan vállaló volt énekese. Igaz, a jele esemény 2000 környékén történt, és egyetlen célja az ingyen alkohol volt...
nov. 2
9:08
Uniós állampolgárokat tilthatnak ki (HírExtra)
Az olasz elnök csütörtökön aláírt egy rendeletet, amely engedélyezi az Európai Unió országaiból származó idegenek kiutasítását a közrend nevében. Az intézkedésre azután került sor, hogy a héten egy román férfi támadása után egy olasz nő kómába esett.
nov. 2
9:14
Túraösvényt zártak le (HírExtra)
November 1-jétől június 15-ig lezártak 37 magashegyvidéki túraösvényt a Tátrai Nemzeti Parkban. A nemzeti park vezetősége 1979 óta évente így tesz a vegetáció és a ritka állatfajok védelme érdekében. A menedékhelyekhez vezető utak kivételt jelentenek, azok a téli időszakban is igénybe vehetők.
nov. 2
9:18
Klaviatúra szőke nőknek (Gondola)
Oroszországban megalkották a világ első, specifikusan a szőke nők igényei szerint kialakított számítógépes klaviatúrát. Az Oldi nevű cég szakemberei által megálmodott klaviatúra természetesen...
nov. 2
9:19
Halálos tűzeset (HírExtra)
Egy ember meghalt, egy másik pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett csütörtök este a Pest megyei Halásztelek külterületén keletkezett tűzben - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
nov. 2
9:23
Ezentúl nem kell év végéig várni a felmondással (Privátbankár)
Megszűnt az, hogy a bonus-malus igazolás hiánya miatt a legrosszabb osztályba sorolják az ügyfelet - a díjfizetés igazolásának hiányában ugyanakkor érvényes új szerződés nem köthető
nov. 2
9:25
Ikszelt a Barcelona (HírExtra)
Döntetlent játszott a Barcelona a Valladolid otthonában csütörtök este, a spanyol bajnokság 10. fordulójában. A mérkőzésen a hazai csapat jutott vezetéshez, Llorente rúgott gólt a 16. percben, Ronaldinho azonban már szünet előtt egyenlített. A második játékrészben már egyik csapat sem tudott gólt szerezni, így a katalán gárda egyetlen ponttal utazhatott haza.
nov. 2
9:30
Átadták az MTV Europe Music Awardst (HírExtra)
Avril Lavigne kanadai énekesnő kapta az év legjobb szólóelőadója és a legjobb slágerért járó díjat csütörtök este az MTV Europe Music Awards 2007. évi, sorrendben tizennegyedik díjkiosztóján. A négyszeres jelölt Justin Timberlake ezúttal díj nélkül térhet haza. Az MTV Europe regionális díjai közül Magyarországon Ákos lett a nyertes.
nov. 2
9:35
Bush Leninhez és Hitlerhez hasonlítja a terrorveszélyt (Blikk)
nov. 2
9:35
Késik a koncert (HírExtra)
Váratlan baleset, Jimmy Page gitáros ujjtörése miatt kéthetes késedelmet szenved a Led Zeppelin egyetlen alkalomra meghirdetett londoni koncertje.
nov. 2
9:35
Háromhetes fesztivál kezdődik Budapesten (Spa Trend Online)
Filmek, tánc- és mozgásszínházi előadások, kiállítások, valamint koncertek gazdagítják a hétfőn kezdődő Temps d,Images - Képek Ideje Fesztivál műsorpalettáját - közölte a rendezvény egyik szervezője, a Trafó Kortárs Művészetek Háza. A háromhetes összművészeti programsorozat a képeken keresztül próbálja meg ábrázolni a művészeti határok elmosódását, a műfajok kereszteződését - hangsúlyozta Juhász…
nov. 2
9:40
Tucatnyi bevándorló fulladt a tengerbe (Blikk)
nov. 2
9:40
Érem nélkül a magyarok (HírExtra)
A 81 kilogrammos súlycsoportban szereplő Szellő Imre pontozásos vereséget szenvedett az Európa-bajnok orosz Artur Betyerbijevtől a Chicagóban zajló 14. férfi ökölvívó-világbajnokság negyeddöntőjében.
nov. 2
9:40
A Rombolás géniuszának diadala is látható lesz a Zichy-kiállításon (Spa Trend Online)
A Rombolás géniuszának diadala című kép is szerepel majd a Magyar Nemzeti Galériában december közepén nyíló, Zichy Mihály, a "rajzoló fejedelem" című kiállításon. A nagy méretű festmény Budapesten a nyolcvanas években volt utoljára látható - közölték a szervezők. A szentpétervári Ermitázs és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) közös kiállítása 2007. december 14. és 2008. március 23. között látható majd…
nov. 2
9:42
Balkániak a világ legszebb popsijai (Blikk)
nov. 2
9:45
Klaviatúra szőke nőknek (HírExtra)
Oroszországban megalkották a világ első, specifikusan a szőke nők igényei szerint kialakított számítógépes klaviatúrát.
nov. 2
9:49
Rice megpróbálja lebeszélni Törökországot az iraki hadműveletről (Infostart)
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pénteki bejelentése szerint megpróbálja lebeszélni a török vezetést arról, hogy hadműveletet indítson Észak-Irakba kurd lázadók ellen, mert az szerinte tovább növelné a bizonytalanságot az arab országban, és mert a lázadók szervezete legalább annyira ellensége az Egyesült Államok és Iraknak is, mint Törökországnak.
nov. 2
9:51
Ellenzéki tüntetők csaptak össze rendőrökkel Venezuelában (Gondola)
Ellenzéki tüntetők ezrei csaptak össze rohamrendőrökkel Venezuelában: a biztonsági erők könnygázt, vízágyút és gumilövedékeket is bevetettek a Hugo Chávez elnöknek kedvező alkotmányreform ellen...
nov. 2
9:56
Az új sportminiszter a magas fizetések ellen (HírExtra)
Gerry Sutcliffe brit sportminiszter nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy egyre emelkednek, s lassan csillagászati magasságokba érnek a Premier League-ben szereplő futballisták fizetései.
nov. 2
9:56
Több mint egymillió embert sújt az árvíz Mexikóban (Gondola)
Több mint egymillió embert sújt az árvíz a Mexikó déli részén fekvő Tabasco szövetségi államban, ahol a földek nyolcvan százaléka víz alatt áll - közölték a helyi hatóságok. A szövetségi állam...
nov. 2
9:57
Törvény készül az otthon szülésről (Alternatív Energia)
Törvény biztosíthatja januártól az otthon szülés lehetőségét. A kórházon kívüli szülést az egészségbiztosító is támogatni fogja - írta pénteki számában a Népszabadság. A cikk szerint annak ellenére is törvényes lehetőséget akar biztosítani a kórházon kívüli szülésre Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, hogy néhány héten belül több olyan eset is történt, amikor mentők segítségét kellett kérni…
nov. 2
10:01
Egy életre eltilthatják a csalókat (HírExtra)
A férfi teniszversenyeket szervező ATP vezetője életre szóló eltiltással sújtaná azokat a játékosokat, akikről kiderül, hogy fogadási csalás szereplői voltak.
nov. 2
10:05
Pénzt gyűjt a pásztói kórház, hogy működőképes maradhasson (Infostart)
A Nógrád megyei Pásztói kórháza a lakosság, az önkormányzatok és a vállalkozók segítségét kéri 70 milliós hiánya megszüntetéséhez, hogy működőképes maradhasson; november első hetében mindenkihez elküldenek egy tájékoztató levelet és egy befizetési csekket.
nov. 2
10:06
A "hippis" vikingek (HírExtra)
Téves a vikingekről kialakult közhiedelem, miszerint primitív, állatbőrbe bujtatott vademberek voltak - állítja Annika Larsson, az Uppsalai Egyetem régésze, aki Birka, az ősi viking város feltárásakor talált textilmaradványok tanulmányozására alapozza véleményét.
nov. 2
10:06
Pénzt gyűjt a pásztói kórház, hogy működőképes maradhasson (Gondola)
A Nógrád megyei Pásztói kórháza a lakosság, az önkormányzatok és a vállalkozók segítségét kéri 70 milliós hiánya megszüntetéséhez, hogy működőképes maradhasson; november első hetében mindenkihez...
nov. 2
10:11
Gyilkos a bélyegen (HírExtra)
Egy bűnöző megrendelésére olyan bélyeget készített a holland posta örökébe lépett TNT cég, amelyen Willem Holleeder, egy emberrablási ügyben elhíresült és jelenleg gyilkosság miatt bíróság előtt álló másik rab látható.
nov. 2
10:11
Pénzt gyűjt a pásztói kórház, hogy fennmaradhasson (Blikk)
nov. 2
10:17
Pénzt gyűjt a kórház (HírExtra)
A Nógrád megyei Pásztói kórháza a lakosság, az önkormányzatok és a vállalkozók segítségét kéri 70 milliós hiánya megszüntetéséhez, hogy működőképes maradhasson; november első hetében mindenkihez elküldenek egy tájékoztató levelet és egy befizetési csekket - erről a kórház igazgató-főorvosa tájékoztatta az MTI-t.
nov. 2
10:20
"A liturgia lényege nem a nyelv, hanem az üzenet, amelyet hordoz" (Infostart)
Nem jelentik XVI. Benedek pápa intézkedései azt, hogy vissza akarja állítani a katolikus egyház 2. vatikáni zsinat előtti állapotát, mondta Gergely Jenő vallástörténész az InfoRádió Aréna című műsorában arra a döntésre reagálva, hogy katolikus egyházfő visszaállította a latin nyelvű misézést.
nov. 2
10:22
Nem lesz elnök a komikusból (HírExtra)
Stephen Colbert, a népszerű televíziós humorista is indult volna az amerikai elnökválasztási küzdelemben, Dél-Karolina azonban rövid mérlegelés után úgy döntött, nem kerülhet fel az előválasztási listára.
nov. 2
10:22
70-nél is több ország támogatja a halálbüntetés moratóriumát (Gondola)
Az ENSZ 72 tagállama támogatja, hogy a világszervezet közgyűlése a halálbüntetések moratóriumára felhívó határozatot fogadjon el ezen büntetési forma végleges eltörlése érdekében - közölték...
nov. 2
10:27
Zseni és csaló volt az első színes fotók készítője (HírExtra)
Az első amerikai, aki azt állította, hogy ő készítette a történelem első színes fotóit, egyszerre volt zseni és csaló, aki retusálta képeit, hogy azok látványosabbak legyenek - adta hírül két tekintélyes múzeum.
nov. 2
10:30
A betegeket érzékenyen érintik a változások - lapszemle (Infostart)
A betegek jelentős részét igen érzékenyen érintették az egészségügyben zajló változások - írja a Népszabadság a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. kutatására hivatkozva, amelyből kiderül, hogy a túl sok és túl gyors változás szakmailag és egzisztenciálisan egyaránt elbizonytalanította az orvosokat.
nov. 2
10:33
Indul a Trafó fesztiválja (HírExtra)
Képek ideje (Temps d'Images) címmel a színpadi és képi művészet kereszteződésével kísérletező műveket felvonultató fesztivált rendez a budapesti Trafó - Kortárs Művészetek Háza - közölte Falvai Györgyi sajtóreferens az MTI-vel.
nov. 2
10:33
Ujjtörés miatt elhalasztják a koncertet (HírTV)
A Led Zeppelin gitárosa, Jimmy Page eltörte az ujját, ezért két héttel később tartják meg a november végére tervezett londoni koncertjüket - jelentette be az együttes pénteken. A legendás rockbanda csak a londoni koncert erejéig áll össze újból.
nov. 2
10:36
Nem hallgatták meg Rijád tanácsait (Kripto Akadémia)
Szaúd-Arábia segíthetett volna az Egyesült Államoknak a szeptember 11-i terrortámadások elkerülésében, ha az amerikai diplomácia "komoly és hihető" tárgyalásokat folytatott volna a szaúdi kollégákkal. Ezt állítja Bandar herceg, aki 2005-ig, 22 évig volt a szaúdi királyság nagykövete Washingtonban. Bandar az al-Arabija tévének nyilatkozva elmondta, a szaúdi hírszerzés aktívan nyomon követte…
nov. 2
10:38
160 éve halt meg Mendelssohn (HírExtra)
Százhatvan éve, 1847. november 4-én halt meg Felix Mendelssohn Bartholdy. Zenének szentelt rövid élete során fáradhatatlan volt mint zeneszerző, mint zongoraművész és karmester, de mint politikus és kezdeményező is.
nov. 2
10:38
Gates: Irán biztosítékokat adott Iraknak (Gondola)
Az iráni vezetés a jelek szerint biztosítékokat adott az iraki kormányzatnak arra vonatkozóan, hogy meggátolja pokolgépek előállítására alkalmas anyagok és más fegyverek beáramlását Iránból az arab...
nov. 2
10:38
Ma adják át Hofi Géza helyreállított síremlékét (HírTV)
Pénteken adják át ünnepélyes keretek közt Hofi Géza helyreállított síremlékét a Farkasréti temetőben. A műalkotást Asszonyi Tamás szobrászművész tervei alapján Fáskerti István kőszobrász faragta ki, a költségeket a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. állta.
nov. 2
10:38
Célzott légicsapás a lázadóvezér ellen (Kripto Akadémia)
Célzott légicsapást hajtott végre a sri lankai légierő a Tamil Tigrisek vezetői ellen. A lázadó csoport honlapján megjelent bejelentés szerint a péntekre virradóra végrehajtott légitámadásban életét veszítette S.P. Tamilselvan, a Tamil Tigrisek politikai szárnyának vezetője.
nov. 2
10:40
Idősebb Bush: Nem biztos, hogy Hillary lesz a jelölt (Kripto Akadémia)
Idősebb Bush elnök a FoxNews vasárnapi műsorának adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy bár néhány héttel ezelőtt még teljesen biztosra vette, hogy Hillary Clinton megkapja a demokrata elnökjelöltséget, ma már kételkedik ebben, látva a Demokrata Pártban mutatkozó kétségeket és belvitákat. "Késégtelen, hogy Hillary rendkívüli ellenfél, és eddig nagyon jó kampány vívott. De hogy én az ő párján…
nov. 2
10:44
Bőrbaja befolyásolta Marx gondolkodását? (HírExtra)
Marx Károly (1818-1883), aki kínzó furunkulusokra panaszkodott, valóban pszichikai hatásokkal is járó krónikus bőrbajban szenvedett, ami írásait is befolyásolhatta - állítja egy angol szakember.
nov. 2
10:44
Topolánszky megismételte: rendszeresen politikai alapon bírálták el a pályázatokat (HírTV)
Rendszeresen politikai alapon bírálták el a pályázatokat az ifjúsági minisztériumnál ismételte meg vallomásában Topolánszky Ákos, akit a héten másodszor hallgatott meg a Zuschlag-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség.
nov. 2
10:47
Uniós segély munkanélkülieknek (Piac és Profit)
Ingyenes jogsegély szolgálatot vehetnek majd igénybe a munkavállalók és a munkanélküliek valamint azok akik vállalkozást akarnak indítani az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés eredményeként - olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.

Keresés