Országszerte közel négyezer buszjáratot érintett a Volán-dolgozók kétórás figyelmeztető sztrájkja. Délre várhatóan helyreáll a forgalom, de addig kisebb késésekre számítani kell. A Közúti Közlekedési Szakszervezet sikeresnek tartja a sztrájkot.
A nemzetközi összehasonlításban is nagy adóteher miatt csökken a magyar vállalkozások beruházási kedve, és ezzel együtt a GDP - mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Karvalits Ferenc az Aréna című műsorban hozzátette: a kereslet is csökken, ami szintén nem a termelés fokozására ösztönzi a cégeket.
Újabb két gyanúsított után nyomoznak a rendőrök az Olaszországban meggyilkolt brit diáklány ügyében. A nyomozók szerint az áldozat lakótársán, annak barátján és közös ismerősükön kívül egy férfi és egy nő volt a helyszínen, amikor a lányt megölték.
Meglepő fordulat várható az Országgyűlés keddi ülésén, ahol a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról szavaznak első körben; ellenzéki egyetértéssel módosulhat a büdzséterv - írta a Népszabadság.
Az MSZP-frakció olyan módosítást tudna elképzelni az objektív felelősséggel kapcsolatban, miszerint a tulajdonosnak nyilatkoznia kellene arról, ki vezette az autót. Erről Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese beszélt hétfőn az MTI-nek.
A Stanford Egyetem orvosi karának kutatói egy nagyon fontos előrelépést tettek annak irányába, hogy képesek lehessünk felnőttek őssejtjeinek átültetése segítségével egy teljesen működőképes immunrendszert létrehozni azok esetében, akik örökletes vérképzőrendszeri vagy autóimmun betegségben szenvednek.
A Juventus elleni vasárnapi 5-0-ás vereséget követően menesztették Stefano Colantuonót, az olasz élvonalban szereplő Palermo labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. A szakembert a harmadszorra visszatérő a Francesco Guidolin váltja a kispadon, akit még júniusban bocsátottak el a klubtól.
Befejeződött az üzemkezdet és 7 óra között eltérő időben megtartott Volán-sztrájk. Célja: az autóbuszvezetők korkedvezményre jogosító ideje ne függjön a vezetett jármű típusától
Brit vizsgálatok szerint a városokban élő nőket sokkal jobban fenyegeti a mellrák kialakulásának veszélye, amiben a testtömegbeli eltérésnek és a stresszesebb életnek van a legnagyobb szerepe.
December 1-jén kerül megrendezésre a Kaqun Kupa Országos Kung-Fu Bajnokság és Profi Full Contact Sanda Gála Pestlőrincen, a Sportcsarnokban. A tornán Magyarország kiemelkedő harcosai mérik össze tudásukat, köztük Sokorai Viktor kung-fu világbajnok és Felföldi Szabolcs kempo világbajnok, többszörös MMA superfight győztes.
A luxemburgi hatóságok vádat emeltek két rendőr ellen egy több mint húsz évvel ezelőtti bombatámadás-sorozat végrehajtása miatt, közölte az ügyészség hétfőn. Az országban 1985-ben és 1986-ban 18 bombamerénylet történt, amelyekben senki sem halt meg.
Az éjszakai havazás miatt a Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Komárom és a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vasútvonalon néhány perces késéssel számoljanak kedden a reggeli órákban vonattal utazók -...
Az akut veszély elhárult, de a probléma még él - állítja hétfő délután a vasárnap lezajlott romániai EP-választásokkal kapcsolatos közleményében Tabajdi Csaba. Az MSZP Európai Parlamenti delegációjának vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy jó lenne elkerülni az erdélyi magyarság végleges kettészakadását.
Az év vége közeledtével érdemes már a 2008-ra vonatkozó, az alkalmazottak számára kínált béren kívüli juttatási csomagot tervezni. Az önkéntes egészségpénztárak életmódjavító szolgáltatásai ugyan adókötelessé váltak, de még mindig jelentős kedvezményekhez juthatunk a pénztári szolgáltatások igénybevételével. Így az önkéntes egészségpénztári tagdíjátvállalás változatlanul a béren kívüli juttatás…
Londoni elemzők szerint a jövő év első negyedének közepéig-végéig nem lesz kamatcsökkentés Magyarországon. Néhányuk szerint hiba volt tegnap nem csökkenteni
Oroszország gazdasági növekedése, az USA-val egyre inkább éleződő konfliktusa, a nanotechnológia kérdése, a közelgő parlamenti választások, illetve a tavaszi elnökválasztás, és maga Vlagyimir Putyin, mint a világpolitika meghatározó személyisége számos kérdést vet fel manapság.
Különös képet közölt mai számában a The Sun című brit bulvárlap. A felvételen egy kisfiú látszik, aki éppen megpuszilja az őt körülölelő óriáskígyó fejét.
Jordan az ismert angol modell a testével bármit megkapott, amit akart, de ebből a fiának csak hátrányai származtak.A drogok és az alkohol túlzott mennyiségben való bevitele nem igazán tesz jót a szervezetnek. Mindent lerombol, a memóriát is úgy megkurtítja, mint Lindsay a bárok raktárkészletét.
Befejeződött a Volán-társaságoknál üzemkezdet és 7 óra között eltérő időben megtartott országos sztrájk. A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója...
A köztudatban élő mítoszok lerombolására használták ki első nyilvános megszólalási lehetőségüket a brit hírszerzés (MI6) munkatársai, hangsúlyozva: nincs felhatalmazásuk a gyilkolásra.
A kínai főváros hoteleit utasították, hogy minden szobájuk legyen ellátva óvszerekkel, mivel új HIV vírussal fertőzötteket találtak Pekingben – jelentették a helyi hírügynökségek. Ez év első 10 hónapjában már 973 új esetet jelentettek be – közölte a Xinhua hírügynökség.
Búcsúlátogatást kezdett kedden Pakisztán nagyobb laktanyáiban Pervez Musarraf államfő, aki "civil elnökként" teszi le két nap múlva a hivatali esküt. Musarraf a két napos körutat a hadsereg...
Hasonló népesedési gondokkal küszködnek az Európai Unió legtöbb tagállamában, mint nálunk, és éppúgy nehezen tudnak megbirkózni a fogyó populáció és a bevándorlás állította kihívásokkal, mint mi – derült ki Lóránt Károly közgazdász előadásából a Civil Akadémia legutóbbi rendezvényén.
A vasárnapi orosz parlamenti választások előtti napon, december 1-jén állítják ki a Megváltó Krisztus-székesegyházban azt a Krisztus palástjából származó ereklyét, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban adományozott az ortodox egyháznak.
Szívzörejt állapítottak meg Lily Allenél az orvosok, ezért adott le az énekesnő mintegy 9 kilót mindössze hat hét alatt. A 22 éves popsztár a Grazia magazinnak nyilatkozva ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem akarja túlzásba vinni a fogyást.
A magyar gazdaság jelenlegi versenyképességi problémája az elmúlt 17 évben egymást követő kormányok közös felelőssége, mert elmulasztották végrehajtani a szükséges reformokat, például a nyugdíjrendszer és az egészségügy területén - jelentette ki Lamperth Mónika pénteken Szegeden.
Magas szintű koalíciós egyeztetést terveznek szombatra az egészségbiztosítási törvényjavaslatról - értesült a Magyar Hírlap. "Nem közeledtek az álláspontok a vitázó koalíciós felek között a...
Egy finn bíróság döntése értelmében az ország északi részén fekvő Mikulás Parknak kártérítést kell fizetnie három korábbi alkalmazottjának, amiért elbocsátotta és ideiglenesen felvett emberekkel helyettesítette őket.
Letartóztattak Szudánban egy brit tanítónőt, aki hagyta, hogy a tanítványai az iszlám alapító prófétájáról, Mohamedről nevezzék el játékmackójukat. A liverpooli Gillian Gibbonst az iszlám megsértésével gyanúsítják - közölte a szudáni brit nagykövetség a BBC beszámolója szerint.
Hét bányász meghalt, 40-en megsebesültek hétfőn Ecuadorban egy aranybánya dinamit-lerakatában történt robbanásban. A szerencsétlenséget, amely az ország déli részén fekvő Azuay tartományban...
Párizs közelében 64 rendőr sérült meg, miután a rendfenntartók összecsaptak a fiatalokkal keddre virradóra. Öt rendőr állapota kritikus. A zavargások még vasárnap éjjel törtek ki, azután, hogy két fiatal meghalt vasárnap éjjel, mikor motorjukkal rendőrautónak ütköztek. A harcok annak ellenére folytatódtak, hogy hétfőn vizsgálatot rendeltek el az ügyben.
Gyors mágneses impulzusokkal stimulálva az agyat, hatékonyan és biztonságosan kezelhető a depresszió - jelenik meg a Biological Psychiatry decemberi számában. A folyóirat szerkesztője, John Krystal szerint a tanulmány alátámasztja, hogy a mágneskezelésnek helye van a depresszió terápiájában.
A kormányzati negyed közbeszerzésével kapcsolatos versenypárbeszéd az eredetileg tervezetthez képest egy hetet csúszik, kedden az előzetes árajánlat tárgyalásával indul - nyilatkozta az MTI-nek Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője hétfőn.
Meglepő fordulat várható az Országgyűlés keddi ülésén, ahol a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról szavaznak első körben; ellenzéki egyetértéssel módosulhat a büdzséterv -...
A babakocsis közlekedés nehézségeire hívják fel a figyelmet a kismamák a fővárosban. Az akciót kedd délelőtt tartják. A figyelemfelkeltő demonstráció a májusi Babakocsi-sokk elnevezésű megmozdulás folytatása.
A római polgármester menesztette az olasz főváros közlekedésért és parkolásért is felelős rendőrkapitányát, mivel tiltott helyen parkolt, és más mozgássérült-igazolványát használta.
Kiújultak a zavargások hétfőn este Párizs egyik elővárosában, ahol előző nap két helyi fiatal halálát követően robbantak ki utcai erőszakcselekmények. A fővárostól húsz kilométerre északra fekvő Villiers-le-Belben feldühödött fiatalok petárdákat hajigáltak mintegy száz rohamrendőr felé.
Forró szex miatt fagyoskodott jó pár utas Dániában egy vasúti várótermen kívül. Belül egy 30 éves nő és egy 37 éves férfi ugyanis nem tudott uralkodni vágyain, amiért a többi utas diszkréten...
"Erős Magyarország" - ez a címe a mintegy száz oldalas Fidesz-programnak, mely dokumentumot jövő szombaton egy konferencia keretében tárnak a nyilvánosság elé
Roman Polanski viharos életét viszi filmre a mexikói Damian Chapa. A film feldolgozza a Párizsban született, lengyel zsidó szülőktől származó rendező lengyelországi gyermekkorát - a család 1937-ben hazatért, és Polanski anyja Auschwitzban halt meg -, második felesége, Sharon Tate meggyilkolását, valamint életének más, kellemetlen epizódjait is.
Áruházi férjmegőrzőt nyitott egy Barcelonához közeli spanyol bevásárló központ. A cél: nyugalmat biztosítani a férfiaknak, míg feleségeik izgatottan vásárolgatnak. A megőrzőben nem színes...
Az Egyesült Államokba utazóknak mind a tíz ujjáról lenyomatot vesznek belépéskor a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren csütörtöktől. A jövő év elején pedig további kilenc amerikai nagyváros repülőterén is bevezetik az új rendszert.
Alapításának kilencvenedik évfordulója alkalmából speciális festést kapott a Texasi Nemzeti Gárda 111. vadászrepülő-századának egyik F-16C típusú gépe; a díszítés mindegyik része külön jelentéssel bír.