A mai napon kihirdették a 39. Magyar Filmszemle versenyfilmjeit. Az idei indulók között számos, korábban már sikerrel bemutatott alkotást (Lányok, Zuhanórepülés, Off Hollywod, Megy a gőzös, Overnight)...
Nemcsak külföldön, idehaza is egyre nagyobb problémát jelent az, hogy megfelelően képzett, internethez értő munkaerőt taljon egy cég. Persze alapvetően vonzó feladat, hogy napestig az internetet használva kell dolgozni, de nagyon fontos a szakmai felkészültség, az elkötelezettség és bizonyos pozíciókban a gyakorlat is. Nem könnyű tehát munkaerőt keresni. Ezért is adnék most teret itt a blogon az…
A karácsonyi vásárlási hajrá utolsó hete hatalmas tumultusba torkollt a házhoz szállítással foglalkozó futárcégeknél. A legtöbben az utolsó napokra időzítették az ajándékvásárlást az interneten, ami alaposan felforgatta a megrendelt árut kiszállítók életüket.
Mi, magyarok kötődünk a nemzeti gyásznapokhoz. Egy kívülálló számára úgy tűnhet, mintha kifejezetten szeretnénk gyászolni. S miután a történelem bőkezű volt velünk a veszteségeket illetően, szép hosszú sort tesz ki különböző gyásznapjaink felsorolása. Lassan elfelejtünk örülni, ünnepelni, ha valami igazán jó történik nemzetünk vagy valamely határon túli nemzetrészünk életében.
Egy baba születése a legkülönfélébb érzéseket válthatja ki, az izgatottságtól kezdve örömön és félelmen át, az aggodalmakig. Vagy olyasmit is okozhat, amire egyáltalán nem számítunk - depressziót. Kétségek, önvád és könnyek -...
Egész évben kentük, festettük, mostuk, hogy megtudjuk, miből mi a legjobb. Néha a tesztelés ideje túl rövid a végleges eredményhez, ezért összegyűjtöttük, hogy 2007-ben mely kozmetikumok bizonyítottak hosszú távon.
Módosította Pécs Építési Szabályzatát (PÉSZ) a képviselő-testület tegnap: Pécs területén nem épülhet nagyhatóságú radar. Ezt a hírt sokan értékelték úgy, hogy Pécs "keresztbefeküdt" a radarépítésnek, ám a helyzet valójában az, hogy az építkezést ezzel sem sikerült megakadályoznia.
A vereségre sem kap lehetőséget Garri Kaszparov a márciusi elnökválasztáson. A Kreml-ellenes Másik Oroszország mozgalomban szereplő Egyesült Polgári Front vezetőjének "épületfelújítások", "elégtelen biztonsági feltételek", vagy indokolás nélkül visszamondott megállapodások állták útját, hogy megtarthassa a jelöltté váláshoz szükséges ötszáz fős gyűlését.
Eleink számára összetett volt az ünnep, és a hangsúly annak vallási töltetére esett. A paraszti élet éves körforgásában a megnyugvás, a pihenés, a lelki feltöltődés ideje jött el a karácsonnyal. Télen nem volt munka a földeken, így testileg-lelkileg az ünnepre tudtak összpontosítani.
Megfontolásra érdemesnek tartja Veres János pénzügyminiszter a Gazdasági Versenyképességi Tanács (GVK) több adójavaslatát, ezzel együtt az általuk ajánlott 8-10 százalékpontos járulékkulcs mérséklést sokallja - derül ki az MTI-nek adott nyilatkozatából.
A kormány egy ütközeten túl van, de most jön a neheze. Nézzük: kettős értelemben is kudarcot vallott a Liga hétfői sztrájkja. A kormánypártok elfogadták az egészségpénztárakról szóló törvényt, valószínűleg még a sztrájkvezéreket is meglepte, menynyire nehéz a közvélemény-kutatásokban mérhető elégedetlenséget aktív ellenállássá alakítani.
Ezúttal nem a magyar borok, hanem az agrárdiplomaták értek el borászsikereket Brüsszelben. A borreform alapjában jó a magyaroknak, de a hazai szakemberek értékelése szerint rövidesen valószínűleg újra napirendre kerül a borügy, ugyanis az eredeti célt, a termőalapok és a termelés szerkezetének megújítását nem sikerült maradéktalanul elérni.
Akadozva bontják a Szikra nyomda volt épületét Budapesten az Árpád hídnál, a sorozatos szabálytalanságok miatt jelenleg is szünetelnek a munkálatok. A komplexum szigetelését jelentős mennyiségű, a dokumentumok szerint 73 tonna azbeszttel, illetve ezt tartalmazó palával oldották meg 25 évvel ezelőtt, amit védőfelszerelés nélkül kezdtek kifejteni a munkások. A munkavédelmi felügyelőség hatszor járt…
Budapest egyik külső kerületének lakótelep szegélyezte útján halmokban állnak a fenyőfák, gazdára várva. Nem is feltétlenül vevőre. A hátsó sorban várakozó lucfenyőket a rászorultak ingyen elvihetik.
A schengeni rendszer bevezetésével ugrásszerűen megnövekedett a csak Magyarország területére érvényes nemzeti vízumok iránti érdeklődés Kárpátalja és a Vajdaság magyarlakta vidékein. Gémesi Ferenc, a MeH kisebbségi ügyekben illetékes szakállamtitkára tegnapi tájékoztatóján azt is elmondta, hogy a magyarigazolvány a jövő évtől felértékelődik, mivel a nemzeti közösséghez való tartozást igazoló…
Címlapsztoriként terjedelmes összeállítást közölt a sportnapilap csütörtöki számában a hazai labdarúgás, azon belül is az élvonalbeli klubok pénzügyeiről. Az alábbiakban nem vitatva el senkinek azt a jogát, hogy egy újságban azt ír, nyilatkozik, amit jónak lát - néhány el nem hanyagolható részletkérdést kívánunk a megjelentektől eltérő, más megvilágításba helyezni.
A Mol és a CEZ tegnap Prágában megkötötte a két társaság régóta beharangozott együttműködési szerződését. Eszerint a cseh áram- és a magyar olajcég egy új közös vállalat keretében két, egyenként 800 megawattos erőművet épít.
Lassan véget ér az első világháború. Lassan véget ér a huszadik század is. Nagy Endre, a pesti kabaré legnevesebb ősatyja írja alapvető kabaré-regényének utolsó passzusában, ő akkor döbbent rá, hogy vége a világnak, az övének, amikor a szarajevói merénylet másnapján, a francia határon holmi dokumenteket kértek tőle számon.
Tizenhárom halálos áldozata volt az első jelentések szerint annak az öngyilkos merényletnek, amelyet az észak-iraki Dijala tartományban fekvő Kánaán nevű településen követtek el. A kamikázé egy...
Japánná lesz, de Bécsben marad a világ egyik leghíresebb zongoragyártó cége. A japán Yamaha-csoport tulajdonába kerül a bécsi Bösendorfer zongoragyár. A csütörtökön létrejött megállapodás szerint a japán cég garanciát adott arra, hogy nem viszi el Ausztriából a gyártást. Pénzügyi részletek nem ismeretesek, korábban 14 millió euróra tették a Bösendorfer értékét.
- Abszolút balek voltam - állítja Braun Márton, Szekszárd fideszes parlamenti képviselője. A politikus azzal kapcsolatban mondja mindezt, hogy felszólalt egy rendezvényen, amelyen a Magyar Gárda állt díszsorfalat. Az eset december 5-én történt Szekszárdon, ahol félszáz helybéli arról emlékezett meg, hogy három évvel korábban a kettős állampolgárságról tartott népszavazás elbukott.
A mai naptól jelentősen egyszerűsödik a határátlépés az osztrák, a szlovák és a szlovén síterepek felé. Bár már régóta nem kellett alapos vámvizsgálaton átesni a határon, az esetek többségében csak meg kellett villantani az útlevelet, azért lesz néhány előnye annak, hogy mától eltűntek a határok három szomszédunk felé.
Leállítják az elektronikus útdíjszedést lehetővé tevő rendszer szállítására kiírt állami tendert. A gazdasági tárca azután döntött így, hogy az Országgyűlés egy hirtelen módosítással visszavonta az 50-70 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárás megkezdését elrendelő korábbi határozatát.
A zene és a film párviadalából az előbbi, pontosabban az idegenforgalmi szempontból oly fontos Sängerknaben került ki győztesen: a csengő hangú kisfiúkórus, Ausztria és Bécs büszkesége kap új koncerttermet az Augarten parkban, kőhajításnyira a palotától, amely egyébként a székhelye. Kosarat kapott a filmpalota létesítését szorgalmazó Filmarchívum, amely a park másik sarkában, ugyancsak szerény…
Éjfélkor Magyarország csatlakozott a schengeni övezethez, megszűnt az ellenőrzés a szlovák, az osztrák és a szlovén határon. A horvát, szerb, román és ukrán határszakaszokon ugyanakkor szigorodik az ellenőrzés, ám azt januártól már nem a határőrök végzik.
Teljes egészében megvásárolta a magyar játékkereskedelmi piac legnagyobb, a Gulliver és a Star Toys Kft.-ből álló vállalatcsoportját a KBC Private Equity NV (KBC PE) befektetési társaság. Az árat nem hozták nyilvánosságra, ám a cég teljesítményét nézve bizonyosan többmilliárdos üzletet kötöttek.
Karácsony és újév között idén is „kitör a sajtószabadság” a köztévében. Az m1 december 24-től január 2-ig felvételről sugározza a Nap-kelte adásait, az ünnepek alatt a sztárok ugyanis „szabadságra mennek”.
Senki sem marad ellátás nélkül az új egészségbiztosítási rendszerben, minden embernek joga van a megkülönböztetés nélküli gyógyuláshoz - mondta Vojnik Mária, az MSZP egészségpolitikusa...
"...Teljesen elég, ha tudjuk, hogy még két-három hónapunk van, s a végén az a bizonyos bobok következik... Én azt ajánlom, hogy ezentúl soha semmit ne szégyelljünk! ... Most csak azt akarom, hogy itt soha senki ne hazudjon... éljük le ezt a két hónapot a legszemérmetlenebb igazságban!" - követeli Klinyevics báró sorstársaitól egy temetőben, a föld alatt; és a halottak - vele együtt - "Vetkőzzünk…
December 23-án késő este lezárjuk az Xbox 360 nyereményjátékot. Az újgenerációs játékkonzolért és a két eredeti játékért még lehet nevezni a sorolásra!
A korábban tervezettnél mintegy ötmilliárd forinttal kevesebb költség terheli majd a Magyar Telekom utolsó negyedévét az elhatározott létszámleépítésekkel kapcsolatban.
"Levelező tagozaton" folytatódik a vita a pénztártörvény megszavazása után. Csütörtökön a jogszabály a köztársasági elnökhöz került aláírásra. Sólyom László pedig egyre- másra kapja a leveleket, amelyekben ismert személyiségek, illetve társadalmi szervezetek az aláírás megtagadására kérik.
Iránban szinte már megszokottá vált, hogy a nyári időszak beköszöntével az állami szervek szigorú ellenőrzésekbe kezdenek az öltözködési szabályok betartatása végett, most először azonban a téli szezonnak a beálltával is komoly hivatalos kampány kezdődött az iszlám erkölcsök védelmezése érdekében.
Nem könnyű, de kötelező végrehajtani a reformokat - fogalmazott tegnap, évértékelő tájékoztatóján Kóka János. Az SZDSZ elnöke szerint 2007 rendkívül nehéz év volt a kormánykoalíciónak, mivel "nem tudtak tovább várni", nem volt alapja a mély strukturális átalakítások elodázásának.
Az Afrikai Nemzeti Kongreszszus (ANC) kedden megválasztott elnöke, Jacob Zuma lesz a Dél-afrikai Köztársaság elnöke 2009-ben - hacsak nem kell addig börtönbe vonulnia. Az ország politikai színterét meghatározó ANC vezetőjeként egyenesen vezetne a volt alelnök útja az elnöki pozícióig.
Építkezést, gazdaságélénkítést ígért a kormányfő évértékelő tájékoztatóján 2008-ra. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP jövő évi fő feladata támogatni az ehhez kapcsolódó programokat.