2007. december 23. vasárnap

dec. 23
0:10
Mosley egy percig sem hitt Dennisnek a kémügyben (F1világ.hu)
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley biztos benne, hogy a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis tisztában volt csapata bűnösségével, jóllehet mindvégig azt állította, nem tudott a ferraris dokumentumok létezéséről.
dec. 23
0:11
Pert nyert volt játékosa ellen az ETO (Topfoci.hu)
Saját nevelésű játékosával, Bognár Zsolttal 2001-ben kötött szerződést az ETO. Az egyezséget négy évre kötötték úgy, hogy minden évre megállapodtak a szerződés anyagi feltételeiről azzal, hogyha az ETO ezeket a gazdasági feltételeket teljesíti, akkor minden év elején írásban értesítve a labdarúgót, egy évvel meghosszabbodik a kontraktus.
dec. 23
0:14
Letette a hivatali esküt az új szlovén elnök (origo.hu)
Letette a hivatali esküt szombat este Danilo Türk új szlovén elnök, tíz nappal az előtt, hogy országa hivatalosan átveszi az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét.
dec. 23
0:21
Szabadon engedték a belgiumi fogolyszöktetés tervezésével vádoltakat (gondola.hu)
Alapos gyanúokok hiányában szabadon engedték azt a 14 személyt, akit pénteken vettek őrizetbe Belgiumban, feltételezve, hogy egy bebörtönzött terrorista kiszabadítására készülődtek. Mint a...
dec. 23
0:27
Megújuló Mobil TV (terminal)
A T-Mobile ügyfelei ezentúl akkor sem maradnak le kedvenc műsorukról, ha nincs a közelben televízió, a szolgáltató széles sávú hálózatán ugyanis akár útközben jó minőségben mobiljukon nézhetik 12 tévécsatorna teljes adását.
dec. 23
0:31
Nemzetközi elismerés a Magyar Telekomnak (terminal)
Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) a közelmúltban "A Sokszínű és Befogadó Munkahely Best Practice Vállalati Nagykövete- elismerésben részesítette a Magyar Telekomot a munkahelyi esélyegyenlőség terén kifejtett tevékenységéért.
dec. 23
0:39
Zsiráfbébi született a Nyíregyházi Állatparkban (gondola.hu)
Egészséges bébinek adott életet Bubu, a Nyíregyházi Állatpark 7 éves zsiráftehene szombat hajnalban, karácsonyi meglepetésként.  Az immár négytagú zsiráfcsalád újszülött kislánya 70 kilogramm...
dec. 23
0:44
"Viszonylag olcsó" BKV bérletek (fidesz)
dec. 23
0:45
Kábítószer-terjesztő hálózatot derítettek fel Csongrád megyében (gondola.hu)
Kiterjedt kábítószer-terjesztő hálózatot derítettek fel a csongrádi rendőrök a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársaival közösen - jelentették be. Rádi Norbert,...
dec. 23
0:49
Gázömlés miatt leállították a vasúti forgalmat Pécsvárad és Pécs között (gondola.hu)
Gázömlés miatt le kellett állítani a vasúti forgalmat Pécsvárad és Pécs közötti szakaszon szombat délelőtt - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel....
dec. 23
0:50
Lauda: az én időmben szenvedélyből versenyeztünk (Formula.hu)
Veszélytelenebb és jövedelmezőbb lett a sport
dec. 23
1:01
Letette a hivatali esküt az új szlovén elnök (Index)
Letette a hivatali esküt szombat este Danilo Türk új szlovén elnök, tíz nappal az előtt, hogy országa hivatalosan átveszi az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét.
dec. 23
1:07
Primera División: nagy pofont kapott Sevillában a Santander (stop.hu)
Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a Sevilla csapata szombaton a Racing Santander ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában:
dec. 23
1:13
Nincs hólapátolás, meghirdeti a havat az eBay-en (sielok.hu)
Egy kanadai férfi igencsak egyszerű, de zseniális módját választotta annak, hogy eltűntesse a kertjében lehullott hatalmas mennyiségű havat. Ahelyett hogy lapátot ragadott volna, fogta magát és meghirdette a kertje összes havát az eBay-en, ahol már akadt is olyan vállalkozó, aki hajlandó 1000 dollárt fizetni érte.
dec. 23
1:25
Hamilton nem számít nehézségekre (Formula.hu)
'Nem okoz gondot a kipörgésgátló hiánya...'
dec. 23
1:43
Lajtai Katinak bejön Gyurcsány, mint férfi (juj.hu)
Bizonyos együttműködés keretében, amely a Danubius Rádió és a juj.hu között fejlődni látszik, módunk van arra, hogy némelykor zanzásított részleteket mutassunk be az ott készült beszélgetésekből. Félig rádiós anyagok ezek, azok is maradnak, amolyan webkamerás feelinggel, mint valami rejtettkamcsis felvétel. Most épp a Crystal volt a vendég Jáksó Lászlónál, s ha még kérdeznék, ki Lajtai Kati…
dec. 23
2:04
Elfogadták az ENSZ költségvetését (origo.hu)
Az ENSZ Közgyűlése elfogadta a világszervezet következő két évre szóló, több mint 4 milliárd dolláros költségvetését. Az Egyesült Államok azonban a tervezet jóváhagyása ellen szavazott.
dec. 23
2:12
Egész télen nem jár a lift Les Arcs és La Plagne között (sielok.hu)
Először csak a szezonbérleteseket tájékoztatták e-mailben, hogy az idei szezonban nem fog üzemelni a Vanoise Express lift. A francia Paradiski a világ egyik legnagyobb síterepe, amelyen a négy éve átadott csodalift köti össze a már önmagában is tekintélyes méretű La Plagne és Les Arcs síterepeket.
dec. 23
2:52
Az utolsó dobás - Subaru Forester 2.0 teszt (origo.hu)
Létezik egy márka, amely elsősorban ralisikereiről lett híres hazánkban. Az utóbbi években azonban inkább a leégésekről szól minden, így nem csoda, hogy ismerőseimnek nehezen tudom elmagyarázni, a Subaru jó. A Forester kitűnő példa erre.
dec. 23
2:58
Negatív csúcs Hollywoodban (Mozinet.hu)
A 2007-es filmtermésről sok jót, és még több rosszat el lehet elmondani, ám egy biztos: az Álomgyár dolgozói a tavalyi évhez képest idén meglepő módon emelték az egy filmre jutó gikszereket számát. A ...
dec. 23
3:34
Jó játék, rossz játék (origo.hu)
Milyen a jó játék? A pszichológus szerint olyan, ami nem játszik magától, a játékkészítő úgy véli, az, amelyiknek lelke van, a játékboltos szerint pedig a legjobb, ha anya vagy apa együtt tud játszani a gyerekkel. A leginkább érintett csoport egy ötéves képviselője szerint: "a jó játék az, aminek örülök".
dec. 23
5:09
Láncfűrésszel vágta el a saját nyakát (5perc.hu)
Egy fiatal apa élettársa kezei között vesztette életét minekutána egy borzalmas baleset során láncfűrésszel vágta el a saját nyakát hátsókertjükben.
dec. 23
6:07
Új, szuperérzékeny eszköz a ráksejtek befogására (stop.hu)
Nagy érzékenységű mikrochippel azonosítják amerikai kutatók a véráramban keringő, akár csak nyomokban jelen lévő ráksejteket.
dec. 23
6:07
Mobiltelefon : Hamarosan forgalomban a Sony Ericsson W380 walkman mobil (bpn.hu)
Mobiltelefon : A jövő év elején kerülhet a szolgáltatók kínálatába a Sony Ericsson sokak által várt walkan mobiltelefonja.
dec. 23
6:09
Turizmus - India, Goa: Intercontinental The Grand Resort 5* (bpn.hu)
Turizmus - India, Goa: Intercontinental The Grand Resort 5*
dec. 23
6:11
Belföld - A GKM kiáll az elektronikus útdíjfizetésért (bpn.hu)
Belföld - A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlése szeint Országgyűlés december 17 - i, hétfői ülésén elfogadta az egyes közlekedési törvények módosításáról szóló törvénycsomagot, ennek egy rendelkezésével hatályon kívül helyezve a használatarányos, elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez adott korábbi felhatalmazását.
dec. 23
6:13
Külföld - Japán mégsem irtja ki a bálnákat? (bpn.hu)
Külföld - Japán a nemzetközi nyomás hatására felfüggesztette a bálnavadászatot. Az ausztrál kormány hivatalosan tiltakozik a pusztítás ellen, és harminc ország csatlakozott hozzá.
dec. 23
6:15
Sport - Tippelő teniszezőket tiltott el az ATP (bpn.hu)
Sport - Újabb két olasz éljátékos akadt fenn a fogadás - figyelők listáján.
dec. 23
6:19
Miért Kenyába járnak szexelni az öregcsajok? (eletforma.hu)
A 64 éves Allie és 56 éves barátnője, Bethan például Dél-Angliából érkezett a kelet-afrikai országba, "a nagy, fiatal fiúk közé, akik szeretik az idősebb lányokat."
dec. 23
6:36
Kék Hírek - Megnövekedett vendégmunkás forgalom (bpn.hu)
Kék Hírek - Az Orosházi Határőr Igazgatóság határszakaszán ( magyar - román) a karácsonyi ünnepeket megelőző vendégmunkás forgalom erősen elkezdte éreztetni hatását a 2007 december 21. - én esti óráktől, amely tovább erősödött.
dec. 23
6:38
Budapest - Folytatódik a fővárosi parkoló-botrány az MDF szerint (bpn.hu)
Budapest - A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy a Közép - magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal pert indított a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulása, valamint az azt létrehozó hét kerület, így közvetve a parkolók üzemeltetésével megbízott Centrum Parkoló Kft. - ellen.
dec. 23
6:47
A 15 leghatásosabb kő szerelmi ügyekben (femina.hu)
Borostyán? Zafír? Opál? Mind gyönyörű, ám más-más jelentéssel bír. Ismerd meg a kristályok üzenetét, és használd az erejüket!
dec. 23
6:56
Dugig vannak a bevásárlóközpontok (Klubrádió)
Nagy zsúfoltságra számíthatnak a bevásárlóközpontokban ma azok, akik az utolsó előtti pillanatra hagyták a karácsonyi bevásárlást. Mivel holnap délután két órakor valamennyi üzletnek kötelezően be kell zárnia, szinte biztos, hogy ma is dugig lesznek az üzletek.
dec. 23
6:58
Gyurcsány: 2009-ben bizakodó ország leszünk (Klubrádió)
Magyarország hasonló helyzetben van napjainkban, mint a ’90-es évek közepén volt – véli a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Vasárnapi Híreknek adott interjújában úgy fogalmazott: akkoriban mintegy két év kellett ahhoz, hogy a kiigazítások után elinduljon fölfelé az ország, amit aztán meg is éreztek az emberek, s 97-98-ban megjött az ország önbizalma.
dec. 23
7:03
Huszonkét tengerbe fúlt mianmari holttestére bukkantak (Népszava)
Huszonkét tengerbe fulladt mianmari állampolgár, köztük nők és gyermekek holttestét emelte ki az Andamán-tengerből Thaiföld partjainál vasárnap a thai rendőrség.
dec. 23
7:08
Barcelona-Real Madrid Szuperfoci karácsonyra! (Blikk.hu)
A győzelem dicsőség, a vereség szégyen. Az itt elért siker majdnem egyenértékű a bajnoki arannyal.
dec. 23
7:08
Mi már megkaptuk az ajándékot! (Blikk.hu)
Szenteste nem „bántják” őket a doktor bácsik
dec. 23
7:08
Képmentő 42. rész: Hajtványok a fénytengelyen (Népszabadság)
Bejglit a házmesterfülkéből! – szólhatott volna az 1964-es karácsony reklámszlogenje – ugyanis az Észak-budai Vendéglátó Vállalat „mozgóárus- szerződéseket” kötött házmesterekkel az ünnepi szezonban náluk készített húsz mázsa bejgli – ami úgy 2400 mákos és diós tekercset jelent –, 35-40 mázsa habkarika és hólabda értékesítésére. A keleti kényelem azonban csak a Mártírok úti háziasszonyoknak…
dec. 23
7:09
Az olasz kormányfő váratlan látogatásra Afganisztánba érkezett (Népszava)
Előre be nem jelentette látogatásra Afganisztánba érkezett vasárnap reggel Romano Prodi olasz miniszterelnök. Olasz diplomáciai forrásból származó tájékoztatás szerint Prodi mindössze néhány órát tölt majd a közép-ázsiai országban. Az olasz kormányfő előbb Kabulban találkozik Hamid Karzai afgán elnökkel, majd felkeresi az Afganisztán nyugati részén állomásozó olasz katonai kontingenst.
dec. 23
7:09
Tízmillió eurót kér a Steaua Goianért - a játékos szerint ez túlzás (Topfoci.hu)
Sokallja Dorin Goian a 10 millió eurót, amennyit a Steaua tulajdonosa kér, hogy elengedje külföldre játszani.
dec. 23
7:10
Ez lesz a legnehezebb Dakar-rali! (Blikk.hu)
Ez lesz minden idők legnehezebb Dakar-ralija
dec. 23
7:10
„Csodákkal teli évet zárok” (Blikk.hu)
Zséda egész évben készülődik a karácsonyra
dec. 23
7:10
Schengen első napjai (Blikk.hu)
Ölünkbe hullott szabadság
dec. 23
7:10
Online jogszabály - Tulajdonjog bejegyezése az ingatlan-nyilvántartásba az... (bpn.hu)
Jog - A Magyar Közlöny novemberi számaiban megjelent, és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó elektronikus jogszabálygyűjteményében, a Hivatalos Jogszabálytár CD 2007/12. számában megjelenő, érdeklődésre számot tartó új törvények, rendeletek, határozatok rövid ismertetői:
dec. 23
7:11
Még nem csúsztunk le a halvásárlásról! (Blikk.hu)
Igaz, hogy holnap karácsony, de az ünnepi menü utolsó összetevőit általában úgyis az utolsó pillanatokban vesszük meg, minél frissebben.
dec. 23
7:12
A szlovákok ellen kezdünk (Blikk.hu)
Az első fellépés február 6-án Cipruson lesz
dec. 23
7:12
Németh Kristóf karácsonya (Blikk.hu)
BUDAPEST – Németh Kristóf (32) elmondhatja magáról, kisfia megszületésével minden álma valóra vált. Lőrinc még Niki pocakjában lakott, amikor édesapja már a Micimackót olvasta föl neki. Ez lesz az első karácsonyuk, amit olyan családban tölthetnek, amilyenre mindig is vágytak.
dec. 23
7:12
Tony Blair katolikus hitre tért (Blikk.hu)
Tony Blair áttérése korántsem előzmények nélküli
dec. 23
7:14
Várhidi: elvégeztem, amit elterveztem (FigyelőNet)
Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott regnáló szövetségi kapitányaként értékelte a FigyelőNetnek a 2007-es esztendőt, holott december 31-én lejár a szerződése, s az is meglehet, hogy január 15-től már nem ő irányítja a csapatot. Várhidi ezzel kapcsolatban sem rejtette véka alá a véleményét.
dec. 23
7:14
Autók az árokban - jégpáncél az M7-es (Klubrádió)
Szinte teljesen megbénult a forgalom a jégpáncél borította M7-es autópályán. A Magyar Közút tájékoztatása szerint Kápolnásnyék és Szabadbattyán között az útra fagyott ónos szitálás miatt több kocsi is az árokba csúszott, az 50-es km-nél pedig az úton keresztbe álltak meg a járművek.

Keresés