Csak ámulunk-bámulunk, mi minden világ csodája kerül elő a karácsony ürügyén. A szaxofonozó Mikulástól a futófénnyel díszített autós karácsonyfáig minden! Kifogyhatatlan a gigyi-gagyiságok tárháza!
Három évig nem hozhat az Országgyűlés egy sikeres, ügydöntő népszavazás eredményével ellentétes döntést - úgy tűnik, az MSZP és a Fidesz ezt a verziót szavazza meg a népszavazási moratóriumot illetően. A konszenzusra nagy az esély, kedden ugyanis a Fidesz részéről megtörtént az "áttörés": Deutsch-Für Tamás, Orbán Viktor kabinetfőnöke egy ilyen módosító indítványt terjesztett a T. Ház elé.
Nem növeli a kitermelést az OPEC, ez a döntés született a tegnapi miniszteri értekezleten, s ennek nyomán rögvest drágult is az olaj. Elemzők továbbra is úgy vélik, hogy az ár újra megközelítheti a száz dollárt.
Vannak olyan képkockák, amelyek jelképeznek számunkra valamit, jelenetek, amelyeket mélyen elraktározunk magunkban. Mindenkinek vannak kedvenc filmjei. Sokan ajándékoznak Karácsonykor DVD-t, videót. Mi most ajánlunk néhányat - persze nem lennénk önmagunk, ha ezek az alkotások nem szólnának a főzés és az evés öröméről is. A Mindmegette.hu szubjektív válogatása.
Alan Hill, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat elnöke bejelentette: az általa vezetett cég a közeljövőben jelentősen csökkenti tevékenységét Romániában, megválik a vállalat 325 alkalmazottjának mintegy kétharmadától, és 2008 februárjában leállítja verespataki ingatlanvásárlási programját is. Döntését azzal indokolta, hogy a román környezetvédelmi tárca a…
Bár a női világbajnokság nimes-i csoportmérkőzésein harmatos teljesítményt nyújtó magyar válogatottban mindeddig igen szerény produkciót bemutató Mehlmann Ibolya kedd éjszaka már-már sértve érezte magát a tévériporter miértre választ kereső kérdése hallatán, azért senki ne bizonytalanodjon el: nem kell a szemészorvost fölkeresni.
Az MMA sportággal foglalkozó szaklapok szerint belehalt október 20-án szerzett fejsérülésébe a 35 esztendős amerikai Sam Vasquez (1 győzelem - 2 vereség). A sportoló egy kőkemény balost kapott versenytársától, Vince Libarditól, ami kiütést eredményezett, és egy vérrögöt az agyában, amit csak két héttel később műtöttek meg. A nem túl rutinos Vasquez, aki a Renegades Extreme Fighting szériában…
A szülés visszavonhatatlan választóvonal a magyar nők életében. Az esélyegyenlőségről, a családi munkamegosztásról és a sok gyerekről szóló álmokat választja el a sutba dobott karrier, a konzervatív nemi szereposztás és az örök rohanás hétköznapjaitól.
Ma jelent meg a Népszabadság második könyvsorozatának, A Magyar Irodalom Remekeinek tizenhatodik, zárókötete, Arany László Magyar népmesék című gyűjteménye.
Irán győzött – hangsúlyozta Mahmúd Ahmadinezsád, a perzsa állam elnöke. Teherán ráadásul úgy nyert meg egy interkontinentális vitát, hogy voltaképp semmit sem tett, kiállt saját jogai mellett, s védte békés célú nukleáris programját. Az Egyesült Államok által hangoztatott világvége-forgatókönyv hamisnak bizonyult, egyszerű propagandaszövegnek, amelyet ha sokáig és sokan mondanak, az emberek előbb-…
Szélvédőmosó-koncentrátumból készített szeszes italt egy ózdi család. A vám- és pénzügyőrség az úgynevezett Csillagszóró hadművelet keretében tartott házkutatást a borsodi város egyik családi házában, ahol 383 liter tiszta szeszt és bekevert szeszes italt, valamint komplett szűrőberendezéseket, szivattyúkat, műanyag kannákat és tartályokat talált.
Nagykarácsonyban már a téli programokra készülnek a Mikulásház manói. A fesztivál 2007. november 4-én indult, és január elejéig számtalan programmal, érdekes látnivalóval várja a kicsiket és kísérőiket.
Az ön által tapasztalt székelyföldi elégedetlenséget magam is érzékeltem. A magyar nómenklatúra tisztségviselői ellen fordulók szavaztak rám - mondta Tőkés László püspök a bukaresti Cotroceni államelnöki palotában Traian Basescunak.
Egy év alatt több mint százezer ember kért ingyenruhát valamelyik nagy segélyszervezet budapesti elosztóközpontjánál. Adományokból nincs hiány, de egyre inkább rongyokkal telnek a raktárak.
Végre itt az év legérdekesebb animációs filmje: Marjane Satrapi megrajzolta nekünk az iráni iszlám forradalmat, a nők csador alá kényszerítését és a nyugati muszlimok magányosságát - azaz mindezt a saját szemszögéből. A történet olyannyira személyes és szubjektív, hogy akaratlanul kirekeszti a másként gondolkodókat. Pedig a lenyűgöző fekete-fehér rajzok alatt univerzális értékek lapulnak,…
Egy cégbe kellene szervezni a régió gázhálózatait - javasolja a Mol. Ez akár még a Nabucco gázvezetéket is megvalósíthatná; ugyanakkor a bejelentés nem irányul a jelenleg az OMV által irányított Nabucco-társaság ellen - mondták tegnap.
Egy valószínűleg horgászáshoz használt szigonypuskából házilag kialakított elektromos sokkolóval akart pénzt rabolni egy debreceni férfi tegnap délelőtt Békéscsaba belvárosában - tájékoztatta Virág Zsuzsanna, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudósítónkat.
Elfogadta a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) a magyar sportági szervezet (MÚSZ) fegyelmi bizottságának döntését, amely szerint Kovács Ágnes nem követett el doppingvétséget. Cornel Marculescu, a FINA igazgatója hivatalos levelében - egyebek között - azt írja: "Teljesen valószínűtlen, hogy a sportoló azért talált ki ürügyet, hogy elkerülje a mintavételt."
A magyar diákok tízéves korukig magas szinten sajátítják el azokat az alapkészségeket, amelyek megalapozhatják a későbbi tudást. Egy nemzetközi fölmérés szerint ebben az életkorban a diákok még a világ élvonalába tartoznak. Itt azonban megtorpannak - a 15 évesek tudását mérő PISA-teszt szerint eredményeik már korántsem fényesek. Nem is igazán tudáshiányról van szó, sokkal inkább arról, hogy a…
Lassan eltelik ez az év is. Ha visszatekintünk eseményeire, majdnem olyan borongós lesz a kedvünk, mint Márai Sándoré volt, amikor 1944 telén ezt írta naplójába: "Magyarország elnácisodását hosszú időn át háromszáz ember akadályozta meg: köztük néhány régi arisztokrata.
A napokban ismét eredménytelenül zárult a Bábolna Zrt. még meglévő két gazdasága közül a szendrőinek az értékesítési pályázata. (A kerteskőit legutóbb már nem írták ki eladásra.) Az elsősorban juh- és birkatartással foglalkozó társaságra egyetlen ajánlat sem futott be - mondta a Népszabadságnak Kocsis Péter, a lebonyolítással megbízott Gordius Consulting vezérigazgatója. Ezzel a gazdaság eladása…
Nem sok jóra számíthatunk a régióban - mondta lapunknak Jan Öberg, a svédországi székhelyű, békekutatással foglalkozó Transnational Alapítvány igazgatója.
Azzal, hogy a Sahtyor kedden kikapott a Benficától, biztossá vált: nem lesz kelet-európai csapat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. CSZKA Moszkva, Dinamo Kijev, Donyeck, Slavia Praha, Steaua: potty, potty, potty, potty, potty...
A legtöbb találmány úgy jön létre, hogy egy tárgyat valamilyen új célra használnak fel. Így történt, hogy a vadászatra kiötlött bumerángot elkezdték harci fegyverként is használni. De ne gondoljuk, hogy az ősi idők tudósaitól és feltalálóitól semmit sem tanulhatunk.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) azt javasolja Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: tegye újra pályázhatóvá az újfehértói földterületeket.
Előzetes letartóztatásba helyezett szerdán a Csongrád Megyei Bíróság egy szegedi vállalkozót, akit hétfőn vett őrizetbe a rendőrség emberrablás bűntettének gyanújával. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva semmilyen információt nem adott az ügyről.
Hozzávalók a vadashoz: 80 dkg bélszín vagy felsál 5 dkg szalonna 5 dkg zsír 2 evőkanál liszt 1 dl tejföl 1 dkg cukor só mustár Páclé: 20 dkg sárgarépa petrezselyemgyökér vegyesen egy fej vöröshagyma ecet babérlevél só 2 szem borókabogyó néhány szem bors Hozzávalók a Kelt gombóchoz (knédli): 40 dkg rétesliszt só 2 dl tej 2 dkg élesztő 1 tojás víz
Két negyedig tartotta magát a Sopron az extraklasszisokkal teli CSZKA Moszkva ellen a női kosárlabda Euroliga ötödik csoportfordulójában (a szünetben 39:35 állt az eredményjelzőn), majd az Európa-bajnok orosz válogatott játékosok mellett megannyi parádés légióst felvonultató vendégek fokozatosan átvették az irányítást, és a hajrában még visszakapaszkodó házigazda együttes ellenállását végleg…
Az önkormányzati szféra ingatlanokkal kapcsolatos ügyletei korrupcióval erősen fertőzöttek - olyannyira elfogadott megállapítás ez, hogy ma már tanulmánykötetben is olvasható. Igaz, lassan elfogynak a használható vagyonelemek, ámde megnyílnak az uniós források.
Nagy János, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke szerint jövőre nem lesz szükség jelentősebb magánosításra. A tanács a vagyonkezelés egységesítésének, illetve a köz- és egyéb feladatok éles szétválasztásának a híve.
Az elmúlt egy évben 45 százalékról 54-re nőtt azoknak a lengyel háztartásoknak az aránya, amelyek legalább egy számítógéppel rendelkeznek - adta hírül a varsói statisztikai hivatal.
Hozzávalók: 2 db kerek kecskesajt (sajnos nem tudom, hány grammos volt, de egy sajt kb. akkora, mint egy kis parmezán sajt) 6 barna kenyérszelet olívaolaj őrölt bors ruccola endívia bazsalikom só
Öngyilkos merénylettel "köszöntötték" a tálibok Kabulban az amerikai védelmi minisztert. A terrorcselekménynek tizenhárom áldozata volt - köztük négy gyermek.