Peren kívüli megegyezést értek el az E.coli baktériummal szennyezett spenótkészítményt gyártó és forgalmazó cégek a termék fogyasztása miatt meghalt három nő halála ügyében.
Amerikai high-tech cégek több beutazási vízum kibocsátását követelik külföldi szakemberek számára a washingtoni törvényhozástól - számolt be a Los Angeles Times.
Nem tartják megvalósíthatónak a szakértõk, sõt, egyesek hevesen bírálják azt az ötletet, amely szerint a csecsemõtápszerhez egy éhséget elnyomó hormont kívánnak keverni adalékként.
Kutatási-fejlesztési együttműködési megállapodást kötött a Microsoft és a kínai Lenovo. A két vállalat több millió dolláros beruházással egy kutató központot létesít Pekingben, ahol számítástechnikai, illetve mobiltelefon-fejlesztéseket terveznek.
A kezdő informatikai vállalkozásokat inkubátorházként segítő innovációs központokat nyit a következő két évben a kelet-közép-európai térség államaiban, köztük Magyarországon a Microsoft - tudta meg a Világgazdaság Vahé Torossiantól, az amerikai szoftveróriás régióért felelős elnökhelyettesétől.
Megkezdődött szerdán az informatika magyar tudásseregszemléje a Networkshop, amelyet a tizenhatodik alkalommal rendeztek meg. A konferencián kiderült, hogy Pécsen hamarosan digitális iskolát indítanak.
Megváltozott a világ, a tudomány iránti elvárások, ahogy megváltozott a gazdaság is, amely egyre inkább igényli az új gondolatokat, az innovációt - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke egy szerdai budapesti konferencián.
Egyre több kisvállalkozás kerül fizetésképtelen helyzetbe, főleg a szolgáltatási szektoron belül, nyilatkozta az mfor.hu Stafétájában Balogh Ákos. A Kinizsi Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója szerint a vidéki cégeknél felerősödött a körbetartozás, a bankok az ágazati kockázatok miatt megvonják a támogatást sok ígéretes vállalattól, amelyek a szigorú feltételek miatt képtelenek lehívni az…
Zöld szervezetek aggályosnak találják, hogy az Ereco Zrt. az ország legnagyobb roncsautó feldolgozó üzemét az Ócsai Tájvédelmi Körzet mellé építené fel.
A húsvéti élelmiszerbiztonsági ellenőrzések során a hatóságok közel 13 700 egységben végeztek ellenőrzést, és 119 ezer élelmiszertételt vizsgáltak meg - közölte a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal. Az ellenőrzések nyomán 2881 esetben bírságoltak összesen 240 millió forint értékben. Átlagban minden ötödik ellenőrzés végződött bírságolással.
Az éghajlatvédelmi politikában kevésbé a kibocsátás-csökkentésre, inkább az alkalmazkodásra a klímaváltozáshoz kellene helyezni a hangsúlyt - hangoztatta Szvetnik Antal, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vezető főtanácsosa pénteken egy szakmai konferencián. A környezetvédelmi tárca főosztályvezetője nem így látja.
A tervek szerint májusban jelennek meg az első kutatás-fejlesztési pályázatok az Új Magyarország fejlesztési terv keretében. Az idén összesen hat ilyen kiírás várható, ezek révén együttesen 42 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a pályázó egyetemek, kutatóközpontok és vállalkozások 2007-ben - írja a Világgazdaság.
Az Amerikai Egyesült Államok elvesztette első helyét a technológiai innováció területén - állapította meg a Világgazdasági Fórum elemzése. A ranglista korábbi vezetője a hetedik helyre csúszott vissza.
Átadták a 2006. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseket szerdán a Parlamentben. Szakértők nagy reményt fűznek a kormány által nemrég elfogadott innovációs stratégiához, amely kijelöli az kutatás-fejlesztés pilléreit.
Falusi rendezvénytől a tudományos akadémiáig mindenhol a bioetanol a slágertéma, fogalmazott a Renexpo múlt heti rendezvényén Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. A támogatásokból azok részesülnek, akik legkorábban felépítik bioetanol gyáraikat. Mfor.hu tudósítás.
Több millió tábla csokoládét küld ki a svájci lakosságnak a Nestlé. Ezzel próbálja kiengesztelni a vásárlókat, amiért tavaly műanyag csomagolásban dobta piacra egyik termékét.
Magyarország úgy tűnik, nem menekül Kóka János humorától: a hamburgergazdaság a világ legfejlettebb részein computergazdasággá alakul, ami azt jelenti, hogy a versenyképes ágazatok már nem a nyersanyagot keresik, hanem a tudást, helytől és időtől függetlenül - jelentette ki a gazdasági miniszter a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács alakuló ülésén. A metaforát kifejtve Kóka János…
A kormány elfogadta a tudománytechnológiai és innovációpolitikai stratégiát - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
Rehabilitációs járadékot vezet be a kormány 2008-tól a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításának keretében - jelentette be a szociális és munkaügyi miniszter a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
Újabb amerikai cég közölte, hogy nagy számban hívott vissza rizsproteint tartalmazó állateledelkonzerveket, miután melaminszármazékot találtak néhány termékükben.
2007. április 12-én új elnökséget választott, valamint módosította alapszabályát az Informatikai Vállalkozások Szövetségének évi rendes közgyűlése. A 15 fősre bővült elnökség két éves mandátumot kapott a tagságtól.
Mintegy 140 millió forintos bírságot szabtak ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai a húsvéti élelmiszerbiztonsági akciójuk során - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kommunikációs főosztálya.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) és a General Motors Powertrain - Magyarország Kft. aláírta a "Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért" megállapodást szombaton Szentgotthárdon.
A szlovéniai Petrol energiaipari vállalat és a Pinus növényvédőszert előállító vállalat biodízel gyártó üzemet kíván létesíteni a Maribor melletti Race településen. Az évi 43 ezer tonna kapacitású üzem 2009 elején kezdené meg a termelést.
Úgy tűnik, mégis lesz valami a magyar Szilícium-völgyből: az agrárlogisztikai központ első lakójának megérkezése után most a high-tech űripar magyarországi képviselői jelentették be, hogy a majdani innovációs és ipari parkban szeretnének helyet kapni. Ha minden jól megy, Magyarország űrtechnológiai nagyhatalom lehet. Mfor.hu tudósítás.