Egy kormánypárti javaslat szerint a jövőben az eddigieknél korábban és nagyobb szabadsággal jelölhetne ki a pénzügyminiszter kincstári biztost a túlságosan nagy tartozást felhalmozó állami fenntartású intézményekhez.
Magyarországon paracetamol-túladagolás miatt eddig még nem halt meg senki. Világszerte a túladagolásos mérgezések feléért a szabadforgalmazású paracetamol felelős!
A Bugbear büszként jelentette be tegnap, hogy elkészült a Flatout: Ultimate Carnage. A fejlesztők voltak oly kedvesek, és 10 új képet is feltettek az internetre.
A TASZ azt kérte, hogy az ORFK valamennyi, hatályban lévő utasítását és intézkedését hozza nyilvánosságra, így tegye lehetővé, hogy az állampolgárok ellenőrizhessék, törvényesen léptek-e föl ellenük az ősz folyamán.
"Európai falu" címért folyamodott a spanyol-portugál határ által hivatalosan kettévágott, valójában egy közösségben élő település. A helybeliek a jelenlegi elszigetelt helyzetükből való kilépést, életük megkönynyebbítését várják e címtől - számítva persze a pénzügyi támogatásokra is.
Alapműveltségi vizsga bevezetését javasolja a Magyarország Holnap Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal (OKA). Fontos lenne az általános képzés lezárásaként az alapműveltségi vizsga bevezetése. A...
Az alkoholizmus ma is az egyik legfontosabb népegészségügyi probléma hazánkban. A mértéktelen alkoholfogyasztás felelős többek között a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért, elősegíti a májzsugorodás és ehhez kapcsolódóan a májrák kifejlődését, növeli a szájüregi rákok kockázatát, és súlyos testi, szellemi leépüléshez vezet.
Tizenhat év után bezár a Fáy utcai kínai piac, a Shanghai bódéit a napokban bontják, de részlegesen még július 12-éig árusítanak. A bódék helyén hamarosan irodák, lakások és talán üzletek is állnak.
Budapest - Megérkezett a főügyészségre Zsanett-ügyben a DNS-vizsgálat eredménye. Információink szerint ez megegyezik a Blikk korábbi értesüléseivel, azaz nem találtak a rendőröktől származó anyagmaradványokat E. Zsanett (21) ruháján. A gyanúsított rendőrök egy lépéssel közelebb kerültek a szabaduláshoz
A Tagliamento, Isonzo folyók hordaléka alkotta északolasz síkságon szelíd kisvárosok, autópályák, gondosan kezelt, karókra-drótrendszerre felfuttatott szőlők felett suhan a magyar légierő An-26-osa.
Az Egyesült Államokban hamarosan megjelenik egy újabb könyv fogyni vágyóknak, amely azonban nem csak a kalóriabevitel csökkentésére ad tanácsokat, hanem megelõzhetõk vele az élelmiszer-fogyasztás negatív környezeti hatásai is.
Úgy látszik, Hollywoodnak a hét végére ismét sikerült hoznia a formáját, hisz újabb fel- és átdolgozásokról érkezett jelentés. Az első, s talán a legszívbemarkolóbb a Universal Pictures és az Imagine ...
Hozzávalók: 1 kg reszelt alma (vagy más gyümölcs) 50 dkg keksz 20 dkg cukor 5+3 dl víz 3 csomag pudingpor (vaníliás) A mázhoz: 4 evőkanál kakaó 4 evőkanál porcukor 8-10 evőkanál víz 5 dkg vaj
Lukáts Andor színész, rendező is megpályázta a szolnoki színigazgatói posztot. Tapasztalatait írta meg a város polgármesterének címzett nyílt levelében.
Újra áll a bál a biciklisportban: egy spanyol tévéadó szerint a "sprintkirály" Alessandro Petacchi, valamint az idei Giro d"Italia tizedik szakaszát és a hegyi összetettet is megnyerő, ugyancsak olasz Leonardo Piepoli doppingvétséget követett el a hónap elején véget ért országúti körversenyen.