A Nemzetközi Űrállomás (ISS) Harmony nevű kikötőmoduljára szerelte az első európai gyártmányú űrlaboratóriumot hétfőn az Atlantis amerikai űrrepülőgép legénységének két tagja.
A jövő év február 12-én lesz Charles Darwin 200. születésnapja. A természetbúvár "A fajok eredete" című könyvében azt állította, hogy az élővilág fokozatos, apró változások révén alakult ki, irányítatlan folyamatok révén.
A Hamis a baba (1991), A Pogány Madonna (1980) és a Csak semmi pánik... (1982) után a sorban a harmadik film, az 1985-ös Az elvarázsolt dollár megjelenetetésével végre DVD-n is teljessé vált az Ötvös Csöpi-sorozat (a Csöpi-filmekre ráhúzott két - illetve A szerencse fia közelgő bemutatásával lassan három - Zsaruvér és Csigavér-tévéfilmtől talán most tekintsünk el).
A pekingi olimpiai szervezőinek meg kell ragadniuk az ötkarikás játékok adta lehetőséget, hogy globális értelemben is népszerűsítsék a kínai nyelvet - olvasható a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című hivatalos pártlap hétfői számában.
A száraz bőr nem csak bosszantó, a látványa is roppant lehangoló. Felejtsd el a viszketést és a húzódó érzést! Tápláld a bőrödet, tarts be néhány szabályt és vesd be akár a legfrissebb termékeket is!
Ha nem fizet többet a Microsoft, a Yahoo inkább más kérőt keres, s máris kész is tárgyalni az AOL társasággal. Ez a mögöttes tartalma annak a döntésnek, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a Yahoo igazgatótanácsa.
Hajnalok hajnalán ismét kordont vontak a Parlament köré. A felkent szakértők szerint a terrorfenyegetettség március végéig fog tartani. Hála a „forradalmi ifjúsági napok” naptárbeli csoportosításának, a kordon ötven napjába nem csupán az egészségügyi kótyavetyetörvény megismételt, problematikus zárószavazása esett bele, hanem az ugyancsak problematikus március 9-i népszavazás, a mindig…
2008. február 4-én került megrendezésre sorrendben a 8. Rák Világnap, a Magyar Rákellenes Liga és a Meggyógyulhatsz Egyesület közös rendezvénye. A daganatos megbetegedés világméretű probléma. A küzdelem ellene csak közös...
A ''sima'' pezsgő is finom, de ha még gyümölcsös íze is van, itatja magát, s észre sem vesszük, már a fejünkbe szállt! Hazánkban a pezsgőfogyasztás erősen visszaesett az utóbbi években, csupán az újév köszöntésekor fogyasztunk sokat ebből a finom alkoholból. Pedig ha végigkóstolnánk valamennyi ízvariációt…
Nem hozott meglepetést az egészségbiztosítási törvény tegnapi, megismételt zárószavazása, a parlament 203:173 arányban, tartózkodás nélkül elfogadta a csomagot és a hozzá beadott módosítójavaslatokat.
Többször rálőttek a hétfő reggeli futásából hazatérő kelet-timori elnökre. José Ramos-Hortát legalább két golyó találta el a testén, és a jelentések szerint csak egy órával később kapott orvosi segítséget. A kómában lévő elnököt egy észak-ausztrál kórházba szállították. Állapota súlyos, de stabil a függetlenségi eszméiért még 1996-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett Ramos-Hortának.
Üzembe helyezte Kolozsvár melletti üzemét hétfőn a finn Nokia mobilcég. A Nemeszsukon 60 millió euróból megvalósított üzemnek egyelőre csak egy része kezdte el működését.
Az MSZP-frakció meg fogja szavazni az egészségbiztosítási törvényt. Erről Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese beszélt hétfőn az MTI-nek, a képviselőcsoport ülése után....
Otto Pfister bejelentette, hogy kitölti 2010-ig szóló szerződését Kamerun labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányaként A 70 éves német tréner azt követően nyilatkozott erről, hogy csapata vasárnap 1-0-ra kikapott Egyiptomtól a ghánai Afrika Kupa döntőjében
Bűvészi tehetséggel és gyakorlattal rendelkező utazóbűnöző lehet az a jó modorú, középkorú férfi, aki az Erste Bank csornai és kapuvári fiókjából lopott el tíz- és húszezres címleteket a pénztárosok kezéből.
Jelenleg Magyarországon nincs olyan hivatal, amelyik pontosan meg tudná mondani, hogy hányan dolgoznak minimálbéren az országban. A potyautasok elleni hajszában a kormány egy-másfél millió főről beszélt, miközben az Eurostatnak küldött hivatalos adataink szerint a dolgozók alig nyolc százaléka, vagyis csak 300-350 ezren tartoznak ebbe a körbe.
A tüdőben és csontban kialakuló áttétet megakadályozó mikro-RNS-eket fedeztek fel amerikai kutatók emlőrákos sejtekben. Hogy a Nature-ben megjelent eredményből gyógykezelés válik-e, csak a jövő kérdése.
Régen minden kolostor saját elixírt készített, de a híres Chartreuse gyógynövénylikőr az egyetlen olyan, amit a mai napig szerzetesek állítanak elő. Ez a zöld vagy sárga francia különlegesség az egész világon ismert, és kivívta presztízsét a legjobb italok piacán.
Ma bejelenti a miniszterelnök a kabinetet érintő változásokat - értesült a Népszabadság. Információink szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert nevez ki Draskovics Tibor személyében.
A Párizsi Magyar Intézet Baráti Köre tegnapi közgyűlésén elnökké választotta Francois Nicoullaud volt budapesti francia nagykövetet. A posztot korábban sok évig a néhány hónapja elhunyt Raymond Barre volt miniszterelnök töltötte be.
Szerdától öt forinttal emelkedik a gázolaj és hárommal a benzin ára - értesült lapunk piaci forrásokból. Az emelkedés majdnem ugyanakkora, mint amekkora a legutóbbi, január 23-i csökkenés volt.
Úgy tűnik, a botrányos életet nem nehéz díjakra váltani: az utóbbi időben drog- és alkoholfüggőségéről elhíresült brit énekesnő, Amy Winehouse öt díjat kapott a magyar idő szerint hétfő hajnalban, Los Angelesben megtartott 50. Grammy-gálán. Videók >
Hétfőn a londoni felsőbíróságon megkezdődött Sir Paul McCartney és az egykori modell, Heather Mills zárt ajtók mögött zajló vagyonelosztó egyezkedése. A tét óriási, hiszen az ex-Beatle vagyonát 835 millió fontra (közel 298 milliárd forint) becsülik.
Halálos ítéletet kér a 2001. szeptember 11-i terrortámadások feltételezett értelmi szerzőjére és öt másik fogva tartottra az amerikai katonai ügyészség hétfői vádiratában. Ez az első alkalom, hogy a guantánamói hadbíróság a terrortámadások feltételezett közvetlen szervezői ellen emel vádat, és kivégzésüket kéri.
A horribilis összegű távhőszámlákkal szembesülve egyre több épület szeretne leválni a távhőrendszerről, ám ez csak keveseknek sikerül. Bár a 2005-ös új távhőtörvény némileg enyhített a szigorú szabályozáson, és erősítette a fogyasztók jogait, több önkormányzat olyan rendeletet hozott, amely lehetetlenné teszi a függetlenedést. Pedig központi fűtéssel, gázkazán használatával akár 30-35 százalékkal…
Vámvizsgálatot tartó pénzügyőrre támadt a záhonyi határállomáson egy ukrán utas, akit végül ártalmatlanná tettek; a vámhivatal dolgozója a nyakán szenvedett könnyű sérüléseket - közölte a...
Amerikában hétből egy párnak minden orvosi segítség ellenére sem születik gyermeke, pedig a szülők tökéletesen egészségesek és termékenyek. Egy új könyv talán megoldást kínálhat erre a problémára.
OTP-Groupamára változik a Garancia neve, miután Franciaország legnagyobb biztosítója veszi meg Magyarország legnagyobb bankjának leányvállalatát. A két cég húszéves együttműködési megállapodást köt, és a Groupama öt-nyolc százalék OTP-részesedést is vásárol. A bank elképzelhetőnek tartja további nagybefektetők bevonását is.
Porig égett hétfőre virradó éjjel a dél-koreai főváros egyik fő nevezetessége, a XIV. századi városfalból fennmaradt déli kapu kétszintes, pagodatetős építménye. A szöuli polgári védelmi hatóságok gyújtogatásra gyanakszanak, a rendőrség nyilatkozata szerint azonban korai még a tűz okáról találgatásokba bocsátkozni.
Hugo Chávez vasárnap az Egyesült Államokba irányuló olajszállítások leállítását helyezte kilátásba, ha a Bush-kormány nem tesz le a Venezuela elleni gazdasági háborújáról. A baloldali vezető szerint ugyanis a destabilizálás része az Exxon Mobil "hadüzenete". Az amerikai olajóriás a napokban bejelentette, hogy immár négy bírói felszólítás született a venezuelai állami olajvállalat (PDVSA) 12…
Súlyos testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség egy 36 éves hajléktalan férfi ellen, aki tűzbe lökte barátnőjét Nyíregyházán - közölte a szabolcsi főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az...
Tegnap este a Berlinale igazgatója, Dieter Kosslick egy közel 600 fős tömeg előtt nyitotta meg a korábban már beharangozott Berlinale Talent Campus 2008-at. A február 14-ig tartó kezdeményezésre közel...
Nem tartom kizártnak, hogy Szálasit a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába temették, de ez egyáltalán nem valószínű - ez a véleménye Varga László történésznek kollégája, Kovács Tamás múlt heti állításáról. E szerint ugyanis a "nemzetvezetőt" a parcellának arra a sírhelyére temették, amelyet Lukács Ferenc fejfájával jelöltek.
Méltóbb helyszínen, mint a Royal Opera House Covent Garden-i pompás épületében aligha kerülhetett volna sor az egyszerűen a "brit Oscarként" emlegetett Bafta-díjak átadására.
Csaknem 112 tonnányi hulladékot rakott le illegálisan több Somogy megyei helyszínen egy 37 éves német állampolgár, aki egy felsőmocsoládi telephelyű kft. ügyvezető igazgatója. Emiatt a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény címén emelt ellene vádat a Kaposvári Városi Ügyészség.
Barack Obama vasárnap este Grammy-díjat kapott Vakmerő remény című könyve hangfelvételéért, de a hétvége nem erről lesz nevezetes. A 46 esztendős szenátor szombaton Louisianában, Washingtonban és Nebraskában, vasárnap pedig Maine-ben győzött az előválasztásokon, s ezzel csaknem utolérte Hillary Clintont.
Mintha a Népszabadság szerkesztői állást készülnének foglalni abban a jellemzően a média által kreált álvitában, hogy legyen-e új, parlamenti képviseletre törekvő párt Magyarországon.