Három mérkőzést rendeztek szombaton a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Az éllovas FC Porto magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a vendég Pacos Ferreira ellen, ez volt a címvédő tizenhatodik győzelme ebben az idényben.
Az Egyesült Államok reméli és elvárja, hogy Magyarország is elismeri Koszovó függetlenségét - jelentette ki April Foley budapesti amerikai nagykövet Clevelandben.
A vizitdíjat és a kórházi napidíjat a kormány azért vezette be, mert szerintük visszaszorítja a hálapénzt. Azt hiszem, rossz úton járnak! Gyakorló betegként volt szerencsém megtapasztalni, milyen az [...]
[*] Az alábbi „baráti” hangvételű levelet tegnap kaptam. Megosztanám mindenkivel, már csak azért is, mert ez most nemcsak nekem szól. Már három ilyen levél érkezett hozzám 2006 ősze óta. [...]
A vizitdíj melletti kampányban csak nevek vannak, hogy ki hova valósi az rejtély. Ideje lenne tiszta vízet önteni a pohárba. Például: dr. Csiky-Mészáros Tibor főorvos dr.csiky@fraktal.hu VESZ Egészsé [...]
A vita alatt egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a helyi jobboldal megszavazza Csongrád 2008-as költségvetését, végül mégis ez történt a képviselő-testület tegnapi ülésén. A tanácskozás során több ellenzéki javaslatot is elfogadott a szocialista polgármester, aki nem leplezte örömét, mikor az előterjesztést megszavazta a grémium.
A monda szerint Nagy Károly annyira bízott a cékla gyógyító erejében, hogy rendeletben tette közzé kötelező termesztését. E rendelet már rég hatályát vesztette, de nem lenne ildomos megfeledkezni a gyógynövénynek is méltán...
2011-től a Nike sportszergyár öltözteti majd a francia labdarúgó-válogatottat - jelentette be a nemzeti szövetség Az amerikai óriáscég hét és fél évre szóló szerződést kötött a szövetséggel, melynek 320 millió eurót fizet azért, hogy a vállalat mezeit viseljék a nemzeti csapatok
A hatalom erőszakos megragadására tett kísérlettel vádolta meg az ellenzéket Robert Kocsarján örmény elnök szombaton, amikor több ezer ellenzéki már negyedik napja tüntetett Jerevánban, követelve az elnökválasztás eredményének megsemmisítését.
A Fidesz szerint 2013 és 2020 között 300-500 ezer olyan idős ember lehet, akiknek nem lesz, vagy nagyon kevés lesz a nyugdíjuk - mondta Iván László. Az ellenzéki párt szakpolitikusa szerint ez a...
Az új összetételű kubai parlament vasárnap választja meg az új államfőt, aki az egybehangzó vélemények szerint Raúl Castro (76) lesz, az állam vezetéséről lemondó Fidel Castro eddigi elnök helyett.
[*]A magyar(országi) rendőrök körében bankrablástól az emberrablásig, hamis tanúzásig, szemkilövésig és foglyok kínzásáig széles skálán mozognak a bűncselekmények, miközben a 2006-os felkelés során a [...]
[*] Ez a képanyag is bizonyítja, hogy az MSZMP kádere, az MSZP alelnöke és a Fidesz mai tagja, a HírTv egyik tulajdonosa tiszta múltú és jelenű figura. Csak megáltalkodott fasisztáknak juthat eszébe [...]
Ha a választók a népszavazáson nem törlik el a vizitdíjat, akkor a kormánynak nincs is más lehetősége, mint annak felemelése, mert az új biztosítási rendszer jóval drágábban fog működni, mint a...
Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltásával súlyos sérelem érte a nemzetközi jogot, s amíg ezt megfelelő módon nem orvosolják, Szlovákia nem hajlandó sem önálló országnak tekinteni, sem elismerni [...]
Vélemények a Bogár Lászlóval készült interjúhoz. Idézet a cikkből: A liberális párt agóniájának kezdetét láthatjuk és abban az esetben ha az SZDSZ eltűnik a közéletből, az a magyar rendszerváltás kor [...]
A Fidesz szombathelyi városi szervezetének elnöksége szerint törvénysértő állapot alakult ki a szombathelyi közgyűlésben, a törvényesség helyreállítása álláspontjuk szerint csak új önkormányzati választások kiírásával lehetséges - közölte az MTI-vel a városi szervezet elnökségének rendkívüli ülése után Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP szombathelyi önkormányzati frakciójának vezetője.
Vasárnap napos idő várható, csupán délelőtt északkeleten lehet több felhő, csapadék nem lesz. A többfelé erős, időnként viharos északnyugati szél éjszakára mérséklődik, majd vasárnap megélénkül,...
Nem változik április elsejétől a lakossági gáz ára - erősítette meg a Népszabadság információját Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője az MTI-nek. Ábrahám Gergely ismertette: a Magyar...
A brit illetékesek közölték, hogy az internetszolgáltatók áprilisig kaptak haladékot az együttműködés megkezdésére - a fájlcserélők ellen készülő szabályozásban mindenképpen számítanak rájuk.
Koszovói szerb menekültként azonosították a belgrádi amerikai nagykövetségen talált elszenesedett holttestet - közölte a szerb sajtó. A lapok értesülése szerint a 21 éves, Újvidéken tanult...
A Ghánai Labdarúgó Szövetség két évvel meghosszabbította a szövetségi kapitány, Claude Le Roy szerződését A francia szakember új megbízása 2010-ig szól és azt várják tőle, hogy kivezeti a csapatot a dél-afrikai világbajnokságra, illetve az angolai Afrika Kupára
A GeForce 9600 GT megjelenését követően a grafikus kártya gyártók kiszivárogtatták, hogy pontosan hogyan is áll majd össze a 9000-es sorozat. Erős változatokból többet, belépő szintűből egyet sem várhatunk.
Az autonómia támogatását kérték az Európai Parlament magyar képviselőihez, a romániai politikai elithez, a magyarországi vezetőkhöz intézett üzenetükben szombaton Sepsiszentgyörgyön a Székely...
A scifi-rajongók eddig minden bizonnyal a TV2-t választották, hiszen a csatorna hétvégenként elkényeztette a tudományos fantasztikum kedvelőit, elég csak a Csillagkapura, a Csillagközi rombolóra vagy a Smallville-re gondolni.
Most amikor az MSZP-SZDSZ egészségügyi “reformjá”-tól hangos az ország, vizitdíjat és kórházi napidíjat szednek, mert az jó az orvosoknak és a kórházaknak, meg kell kérdeznünk – [...]
Gyurcsány miniszterelnök agya megint pattant egyet: kipattant belőle a népi részvényszocializmus. Hajdanában, danában, a rendszerváltás hajnalpíros idejében, néhány MSZMP közeli balos elme termelte ki a kíneszmét: a társadalmi-gazdasági változás célja legyen a nevezett ilyen-állat-nincs-is.
Illetve egy lány Gyulát. Illetve ők egymást. Mindegy. Gondolták volna, hogy ezt meg tetszenek érni azok alapján, amit Gyuláról a Bamako-turné kapcsán megtudtak? Gyula egyébként helyes fiú, bár meglepett bennünket, hogy jelmezbálra terroristának öltözött. Arra gondoltunk egy egészen rövid ideig, hogy az ilyesfajta sokkoló jelmezesdi Harry hercegnek is hogy nem jött be, de aztán átfókuszáltunk arra…
Régi, de jó kis cucc, mi még nem hoztuk le. Most igen. Figyelem: ez ám természetesen humor. Közönséges cigány: Valamennyi cigányfajta közül ez a legelterjedtebb. Hazánkban sokfelé előfordul, kedvenc [...]
A Nyugat és vádaskodásai felett aratott győzelemként értékelte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legutóbbi jelentését az iráni nukleáris programról Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a teheráni állami televízió szombati jelentése szerint.
Az osztrák bajnokság szombati fordulójában Csizmadia Csaba (képünkön) és Kovrig Ákos együttese az SV Mattersburg, Orosz Péter csapatát, az FC Wacker Innsbruckot fogadta A 4
Csak egy darab papír, ami mindent tönkretesz - gondolják egyre többen a házasságról, amely nem is olyan régen még társadalmi rangot adó hatalmas esemény volt. Eközben az élettársi kapcsolatok megítélése is megváltozott, sőt, a Magyarországon hamarosan bevezetendő regisztrált élettársi kapcsolat szinte egyenértékű lesz a házassággal. Mi lehet a papír-fóbia oka?
Végső nyugalomra helyezték a budapesti Farkasréti temetőben Selmeczi Roland színművészt. A színész életének 39. évében, január 30-án hunyt el autóbalesetben. Selmeczi Roland aznap délelőtt a Szolnoki [...]
Az E! Online értesülései szerint a Los Angeles-i rehabilitációs központ egykori bentlakója, Lindsay Lohan elszegődött a Ye Olde Times című vígjátékba. Hogy legyen pozitív foganatja is hírnek - és a le...
Remek mérkőzést vívott egymással a ma esti hallei Universum gála fő attrakciójának beharangozott félnehézsúlyú Európa-bajnoki összecsapáson Thomas Ulrich és Yuri Barashian. Az új edzővel (Ralf Rocchigiani, ex-cirkálósúlyú világbajnok) készülő címvédő Ulrich és a kötelező kihívói pozíciót elfoglaló u
Sütő László csupán a 83 percig maradhatott a pályán, ekkor ugyanis a játékvezető a második sárga lap után kiállította a siófoki labdarúgót az Újpest elleni szombati bajnoki mérkőzésen
Az allergiás megbetegedések hátterében nagyon gyakran pszichés problémák állnak - hangzott el a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján rendezett Allergianapon, szombaton.
Az Universum Box-Promotion hallei profiboksz gáláján a vállalkozás egyik legígéretesebb tehetsége, a cirkálósúlyban versenyző orosz Alekszander Alekszejev (14 győzelem 0 vereség) második alkalommal tette kockára Budapesten megszerzett WBO interkontinentális övét. Kihívója az amerikai Talmadge Griffis (24 győzelem 8 vereség 3 döntetlen) volt. A mérkőzésen a címvédő egy pillanatig sem engedte…
A WBO bajnok Erdei Zsolt korábbi kihívója, az universumos csapattárs Thomas Ulrich (31 győzelem 4 vereség) a szombat esti hallei profiboksz gálán, a hivatalos kihívó Yuri Barashian (25 győzelem 2 vereség) ellen elbukta az Európa bajnoki címét. A magas ütésszámú, és kemény mérkőzésen a kihívó szépen lassan bontogatta a németet, majd először az 5. menetben ért a győzelem kapujába, ám akkor a három…
Mérlegeltek a szombat éjjeli nehézsúlyú IBF/WBO címegyesítő világbajnoki mérkőzés szereplői: Vlagyimir Klicsko (49 győzelem 3 vereség) súlya 107,97 kg volt, miközben Szultan Ibragimov 99,34 kg-mal állt fel a mérlegre. Videó.