Ahhoz másik madam kell – mondta Gyurcsány Ferenc. Már tudniillik, ha nem áll be a frakció a gyurcsányi reformok mögé. A frakciónak tetszett a madam. Mindenki jólesően bazsalygott, amidőn a madam egyetlen huszárvágással a kompánia vezetőjét tréfásan madamnak nevezte el – vajon bele gondoltak-e, hogy kik dolgoznak a madamnak? A végeredmény szempontjából mindegy. Azóta is nyomják a gombot…
Marcsi nem kertel, nem is kertész. Bár egyszer átvert egyet a Kész átverésben. Most szingli, de úgy érzi, ideje lenne már egy szerelemnek. ehhez igazi pasi kell, aki ért a nők, és főleg Marcsi nyelvén. Ráadásul neki ott egy kis köves piercing van. És máshol még négy...
Nem sikerült maradéktalanul hazánk schengeni csatlakozásának jogi előkészítése, ugyanis a külföldi repülőgépekre még mindig a régi szabályokat kell alkalmazni egy a mai napig hatályban lévő 1995-ös kormányrendelet alapján.
Megint sikerült egy kisebbfajta csodát végrehajtania a kormánynak. Úgy fogadott el egy titkos határozatot, hogy még a miniszterek – vagyis a kormány tagjai – sem tudtak róla. Így dolgozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvásy György titokminiszter. Csak csendben, csak halkan.
Magyar skót dudás játékától volt hangos a Dundee-i Egyetem nemrégiben; ezúttal itt rendezték meg ugyanis a már hagyományos skóciai Magyar Napot. A kelta országban rövidebb-hosszabb ideig élő magyarok minden év márciusában megemlékeznek az 1848/49-es szabadságharcról, s egyúttal közösen elevenítik fel régi és újabb emlékeiket.
A köszvény olyan tünetegyüttes, amelyet a purinanyagcsere végtermékével, a húgysavval túltelített testfolyadékokból kiváló és az ízületekben lerakódó nátrium-urát kristályok idéznek elő. Ízületi gyulladás és rohamokban jelentkező...
Csodálkozik az áruló Fidesz, hogy miután ígéretével ellentétben a népszavazást sem használta ki a rezsim elkergetésére, a Gyurcsány-horda még erősebb fokozatba kapcsolta a rendőrállamot. Kósa, te, aki [...]
Ismét napirend előtti felszólalásra emelkedett tegnap a Parlamentben Kóka János SZDSZ-elnök, ezúttal azonban a mostanában szokásostól eltérő hangnemben beszélt.
Megválasztásának első évfordulójához közeledve egyre többen készítik el Nicolas Sarkozy elnökségének mérlegét. Ő maga e héten másfél órás televíziós interjúban fogja megtenni ezt.
Komoly lépésre kényszerült hétfőn a Bank of England, hogy új életet leheljen a megrogygyant brit jelzáloghitel-piacba. Mervyn King, a jegybank elnöke speciális likviditási szisztémát hívott életre.
A BMJ-ben közzétett tanulmány szerint érdemes elmondani a dohányzóknak, hogy milyen korú a tüdejük, mert ennek hatására könnyebben leszoknak káros szenvedélyükről, mint azok, akik nem kapják meg ezt az információt.
Úgy néz ki, Uwe Boll nem veszi figyelembe a játékrajongók kéréseit, s most egy újabb, nagy sikerű számítógépes játék megfilmesítési jogaira szerette volna rátenni a kezét...
Az MSZP és az SZDSZ együttes népszerűsége a teljes népesség körében 15 százalékra (13+2) csökkent – derült ki a Nézőpont Intézet áprilisi felméréséből. Felvetésünkre Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője, politológus rámutatott: ezzel a rendszerváltozás utáni történelmi mélypontra jutott a kormány, igaz, holtversenyben Antall József kormányának koalíciós erőivel, hiszen az akkori…
Short drinks: magas alkoholtartalom, kis pohárban, kísérőnek, aperitifnek, ritkábban étkezés mellé vagy után. Tudtad, hogy a pálinka gyűjtőfogalom, és ennek minősül a konyak, a whisky, a tequila vagy a vodka is? Az alapanyagok, az eljárás jellemzői persze nagyon különbözők.
Április 23-án lesz két éve, hogy az MSZP megnyerte a választásokat. Sorozatunkban a munkaügy és a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy területén történt változásokat, sikereket, kudarcokat vesszük számba. A kormányprogram az oktatásban nemcsak a képzés színvonalának emelését jelölte ki, hanem a tudás megszerzésében meglévő különbségek csökkentését is. A kabinet a korábban elkezdett…
Nem volt elég Vlagyimir Putyin bukaresti kijelentése, miszerint Ukrajna nem is igazi állam, hiszen területének egy részét Kelet-Európától, a másik részét pedig Oroszországtól kapta, s Moszkva fenyegetése, hogy ha Kijev belép a NATO-ba, Oroszország felülvizsgálja azt az egykori pártvezetési határozatot, amelynek alapján Nyikita Hruscsov egyetlen tollvonással Ukrajnának adta a Krím félszigetet.…
Felsorolhatatlan, ki mindenkinek van része a néhány éve még az ágrólszakadt állandó "eposzi" jelzővel illetett magyar hoki szereplői közül abban: a válogatott feljutott az A csoportba. Hogy Kercsó Árpád, az újabban Zalaegerszegen dolgozó utánpótlásedző - korábbi szövetségi kapitány - első-e az egyenlők között, azon lehet vitatkozni. Hogy az ünnepi torta egy szelete az övé, azon nem.
Tőzsdére vinné elektronikai áruházláncait a legnagyobb német kereskedelmi lánc, a Metro. A cég a tulajdonában lévő Media Markt és Saturn hálózat részvényeit várhatóan két-három év múlva bevezetné a frankfurti tőzsdére, hogy a befolyó összegből finanszírozhassa ambiciózus terjeszkedési törekvéseit.
Női válogatottunk szerdán játssza első tavaszi Európa-bajnoki selejtezőjét, Vágó Attila együttese szerdán 13 órakor Diósgyőrben Írország gárdájával mérkőzik meg.
A minisztériumi verdikt értelmében tilos felvételi vizsgát szervezni az általános iskolák leendő első osztályosainak. Nem is szerveznek nekik. A szülők vizsgáznak helyettük.
Korábbi írásunkban már megemlékeztünk arról, hogy Kustánczi (csapatkapitány) Liát alaposan beparáztatta Argentínában a Rettegés fokának stábja. Most végre azt is meglátod, hogyan.
Nincs olyan jóérzésű ember Ausztriában, akit ne sokkolt volna a minap az egyik bécsi ingyenújság szenzációként tálalt története azokról a legintimebb mozzanatokról, amelyeket a csaknem tízéves rabság után kiszabadult Natascha Kampusch az első kihallgatásokon a nyomozóknak elmondott, abban a tudatban, hogy kérésére a részletek titokban maradnak.
Kuncze Gábor egyelőre hallgat, és nem kommentálja a pártelnöki székbe történő visszatérésére buzdító aláírásgyűjtést. A többek szerint Magyar Bálint akciójának tekinthető kezdeményezés egyébként – lapunk tegnapi cikke nyomán – a Nap-keltében is téma volt; Magyar csak kitérő válaszokat adott az ezt firtató kérdésekre, de egyértelműen nem határolódott el az értesüléstől. Az SZDSZ országos tanácsának…
ChefLaszlo újabb hasznos tanácsokkal szolgál a konyha világában tevékenykedőknek. Rámutat, mitől lehet kesernyés utóízű a sütink, s tippjeiből megtudhatjuk, melyik alapanyagot mikor kell sózni, hogy a végeredmény igazán fenséges legyen.
A kiesett vizitdíj összegének körülbelül kétharmadát kaphatják vissza a háziorvosok, de nem minden ellenszolgáltatás nélkül. A taj szám ellenőrzéséért kapnának külön pénzt, megemelnék a területi pótlékot, a szakmai szorzót. Úgy tudjuk, hogy az OEP szakemberei a mai egyeztetési fordulóra készülnek el azokkal a számításokkal, amelyekből kiderül: melyik praxis, milyen finanszírozási technikával,…
Rendkívüli meccs volt a labdarúgó NB I huszonnegyedik fordulójának záró mérkőzése, a hétfő este rendezett ZTE- Honvéd találkozó. Egyrészt azért, mert a vihar miatt csaknem negyedórát késett a kezdés, másrészt meg azért, mert a mai magyar futball képviselői - akik még száraz pályán is meghökkentő "mutatványokra" képesek - a síkos füvön egészen különleges "attrakciókkal" jelentkeztek.
Újabb rekordot állított fel 117 dollár felett az olaj hordónkénti ára, s akadnak elemzők, akik erre az évre 120 dolláros átlagárat várnak, a feltörekvő országok és térségek ugyanis többet fogyasztanak, mint az Egyesült Államok.
"Éles, nyilvános támadást fog intézni" a Mol vállalati stratégiája és vezetési módszere ellen az osztrák OMV a magyar olajcég e héten esedékes közgyűlésén - írta a hétfői Financial Times, amelynek értesülése szerint a részvényesek egy külső befektetői szolgáltatótól olyan tanácsot kaptak, hogy ne válasszák újra Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót.
Június végéig tárgyal a főváros a minisztériumokkal a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséről. A múlt szombati, első tárgyalási fordulón annyi derült ki, hogy a kormányzat 10-12 milliárd forintnyi előre hozott támogatást nyújtana.
Jóváhagyta a Csongrád Megyei Bíróság a halált okozó testi sértés bűntettével vádolt balástyai B. Mihályné újbóli előzetes letartóztatásba helyezését, és elmeállapotának az Igazságügyi Megfigyelő és Elmeorvosi Intézetben (IMEI) történő megfigyelését. B. Mihályné - mint arról korábban hírt adtunk - az idén március 16-án, szóváltás után egy gereblyével úgy fejbe vágta a szomszédját az utcán, hogy az…
Mi történt az Országgyűlésben az elmúlt két hétben? A Népszabadság olvasójának könnyen az a benyomása keletkezhetett: lényegében semmi, de legalábbis kevés említésre méltó.
Nicolas Sarkozy francia államfő több magas rangú személyt küld a héten Pekingbe a francia-kínai kapcsolatok rendezésére, miután a tibeti helyzetet illető francia álláspont, az olimpiai láng párizsi...
Az Egyesült Államok legnagyobb népegészségügyi szervezetének (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) tanulmánya szerint 1999 és 2004 között a termékeny nők folsav szintjében átlagosan 8-16%-os csökkenés volt tapasztalható.
Ismét "megfigyelési ügytől" volt hangos a T. Ház. A szocialisták szerint azonban ez sem az, ahogyan az 1998-as sem bizonyult annak. A Fidesz szerint a kisebbségi kormányzásra készülő Gyurcsány Ferenc a hatalom megtartása érdekében már mindenkit zsarolni akar.
A baloldali irányzatokat tömörítő Demokrata Párt (DP) megalakulása után a Silvio Berlusoni vezette jobboldalon is egyszerűsödés indult az olasz politikai színtéren - mondta Giuseppe Vacca professzor a Politikatörténeti Intézetben tegnap tartott előadásában, emlékeztetve arra, hogy az előző olasz parlamentet 32 különböző párt alkotta.
Most vagy soha! - mondta Michael Ballack, a londoniak német középpályása a Liverpool-Chelsea BL-elődöntő idei első felvonása előtt, mire a ma esti házigazdák azt felelik, hogy akkor bizony soha...