A Nuts magazin mindig előrukkol valami étvágygerjesztő finomsággal. Most éppen egy kebeltájékon telt, zsenge virágszál került terítékre a "hálószoba csaj" bónusz kiadásában.
Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. Évente több mint ötezren szembesülnek a lesújtó diagnózissal. Korai felismerés esetén azonban akár teljes gyógyulásra is van esély! Mire kell figyelnünk?
A New York-i Egyetem egyik fogász professzora olyan új biológiai órát fedezett fel, mely a fognövekedés mellett más anyagcserefolyamatokat is szabályoz.
Egy névtelen bejelentés vetett véget a kettõs életnek: õrizetbe vette a rendõrség a hetvenhárom éves Josef Fritzlt, aki a DNS-vizsgálat után vallotta be, hogy huszonnégy évig fogva tartotta és szexuálisan bántalmazta legnagyobb lányát háza pincéjében, az alsó-ausztriai Amstettenben. Elisabeth Fritzl hét gyermeket szült saját apjának. A példátlan bûncselekmény világszerte megdöbbenést váltott ki.
A Spanyol Egészségügyi Minisztérium által készített tanulmány szerint az eddig elfogadott nőiruha-méreteket meg kell változtatni, illetve az átlagos testalkathoz kell igazítani, nem pedig egy manőkenalkathoz viszonyítani.
Oscar De La Hoya (38 győzelem 5 vereség) szombat éjjel a korábbi IBF nagypehelysúlyú bajnokkal, Steve Forbes-szal (33 győzelem 5 vereség) küzd. A legendás Golden Boy a mérkőzés helyszínén, Carsonban nyilatkozott a médiamunkásoknak: Tudom, hogy sok ember azt mondja, ez csak egy ráhangoló mérkőzés lesz, de megtanultam a leckét az ilyen mérkőzésekkel kapcsolatban beszélt Oscar, aki minden…
Vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség benyújtotta a vádiratot a szabadlábon lévő, korábban kistérségi megbízottként dolgozó...
Megszűnt a Nemzetbiztonsági Hivatalból az illetéktelen kiszivárogtatás, az információk áruként való felfogása és politikai kapcsolatokra való kihasználása. De nemcsak a Fidesz felé szűnt meg, hanem az MSZP felé is – állította lapunknak Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter.
Bár szerződése május 1-jétől szól, az új szövetségi kapitány, Erwin Koeman már egy nappal korábban, szerdán elfoglalta irodáját az MLSZ székházában Kisteleki István elnök fogadta a holland szakembert, aki bemutatkozott a szövetség munkatársainak, majd konzultált elődjével, Várhidi Péterrel is
Fél nyolc előtt öt perccel végzett a kora reggeli munkával. A Romantikus tallérokon kívül bekevert még kétsütetnyi Egzotikus csókot, három tepsire való Nutellás kockát, meg egy adagot abból a receptből, amelyet Lisa talált ki, és Fehércsokis csemegének nevezett el.
Lényeges és váratlan kormányátalakítást hajtott végre Gyurcsány Ferenc, aki alaposan meglepte a párttársait húzásaival. A miniszterelnök lépésében több politikai stabilizációs elem felfedezhetõ, mint például az MSZP megyei vezetõi szintjének beemelése a kabinetbe.
Feloldották az útzárat az M5-ös autópályán, ahol baleset történt szerdán a déli órákban, a kisteleki lehajtótól hat kilométerre, Budapest irányában - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
Hülyeségeket kitalálni nehéz. Vicces hülyeségeket még nehezebb. John Cleesenek mégis sokszor sikerült, sokáig a Monty Python társulat tagjaként ûzte ezt...
A nőket kevésbé veszélyezteti a szívinfarktus, mint a férfiakat, és ez már a tinédzser korban nyilvánvalóvá válik, mutatja egy minap publikált kutatás eredménye.
Gianfranco Finit, a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalomból kinőtt Nemzeti Szövetség (AN) elnökét választotta meg elnökévé az olasz képviselőház. Három eredménytelen szavazási forduló után a...
Elindult az Élet Menete zarándoklat Auschwitzba 450 magyarországi résztvevővel, rendőri felvezetéssel Budapestről szerda késő este a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, amelyre 53 országból várják a résztvevőket.
Az Európai Bizottság szerdán megtiltotta az IBIDEN Hungary Gyártó Kft. részére szánt 9,56 millió eurós magyarországi regionális beruházási támogatást. Az IBIDEN dízelmotorok részecskeszűrőjéhez...
George Bush amerikai elnöknek nyomást kell gyakorolnia közelgő közel-keleti körútján annak érdekében, hogy az önálló palesztin állam megteremtését célzó ígérete beteljesüljön..
Az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottsága a szocialista képviselők 10 igen és az ellenzék 8 nem szavazata mellett támogatta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterré történő...
Május elsején megkezdődik az idegenforgalmi szezon Horvátország Adriai-tengeri üdülőhelyein, az Isztriai-félszigeten 50-60 ezer szlovénra számítanak, mert a nemzetközi ünnep sokhelyütt kétnapos.
Az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészség és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium társrendezésében – 2008. április 15-17. között 16. alkalommal rendezte meg a KRIMINALEXPO IT-SEC nemzetközi konferenciát és szakkiállítást.
A Chelsea negyedik próbálkozásra bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe, miután hosszabbítás után 3-2-re verte a Liverpoolt, visszavágva ezzel „mumusának" a 2005-ös és a 2007-es elődöntőben elszenvedett vereségekért. A moszkvai döntőben a Manchester United lesz a londoni „kékek" ellenfele.
A DNS-vizsgálat igazolta, hogy az utolsó orosz cár két gyermeke Alekszej és Marija földi maradványait találták meg az Urál-hegységben - jelentette szerdán az Interfax orosz hírügynökség. Az...
Olyan ez a mai nap, mintha szombat lenne, nem? Természeti klipezgetünk, ezúttal a fóka jött szembe, mint állat, különös tekintettel a szagára. Állítólag halszaga van. Nem meglepő. Szóval tessék velünk relaxálni, ha valaki azt gondolta volna, hogy a munka ünnepén dolgozni kell, akkor nem cisnált volna ünnepnapot belőle. Mi ezt így gondoljuk. S ha reklamálni mernek a fórumban, azonnal megdobáljuk…
Több mint 4.000 liter adózatlan tiszta szeszt, mintegy 200 liter különféle ízesítésű szeszes folyadékot, aromákat és ételszínezéket találtak a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Magyarországi Regionális...
Túlélte szerdán a bizalmi szavazást a Mirek Topolánek vezette cseh jobbközép koalíciós kormány. A 200 tagú képviselőházban az ellenzéknek nem sikerült megszereznie a kormány megbuktatásához...
A Harvard School of Public Health kutatói felefedezték a kapcsolatot a családon belüli erőszak, és a krónikus alultápláltság között. Egy általuk végzett, nagyholderejű tanulmány eredményeiből kiderül, hogy azok az Indiában élő édesanyák, es gyerekek, akik életében jelen van a családon belüli erőszak, mind vérszegények és soványak.
Súlyosan, életveszélyesen megsérült egy férfi, miután kigyulladt az ágya az orosházi városi kórházban kedd éjszaka - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán. Az 58 éves...
Az egyik léleksimogató hang, a madarak hangja. Nagyszerû lehetõséget kínálnak májusban: fülemülék énekét lehet meghallgatni képzett madarászokkal együtt Budapesten a...
A Francia Labdarúgó Szövetség (LFP) kizárta a Ligakupa következő szezonjából a Paris Saint-Germaint, mert az együttes szurkolói a kiírás fináléjában rasszista drapériákkal hergelték a Lens szurkolóit.
Öt francia alpinista vesztette életét szerdán Észak-Olaszországban Piemont környékén, amikor 2500 méteres magasságban lavina sodorta el őket. Egy embert, a csapat vezetőjét sikerült megmenteni, de állapota olyan, hogy eddig nem tudták kihallgatni a történtekről.
Figyelmet kivívni lehet dühösen, erõszakosan és betépve; kétségbeeseve és elkeseredve. No meg vidáman, szerelemmel telve. Nagyjából 32 ezer májusfát fognak...
Az ellenzék jelöltje Morgan Tsvangirai a szavazatok 47 százalékát szerezte meg a zimbabwei elnökválasztáson, míg a hivatalban levő Robert Mugabe elnököt a választók 43 százaléka támogatta - jelentették be magas rangú kormányzati források szerdán.
Egészséges vagy veszélyes az ásványvíz? Mint oly sok italról, élelmiszerről, az eddig üdvös hatásúnak tartott palackozott vizekről is azt állítják némelyek: jobb óvakodni tőlük.