A lisszaboni parlament nagy többséggel megszavazta azt, hogy Portugália csatlakozik a portugál nyelv helyesírásának egységesítéséről még 1991-ben hét ország által kötött egyezményhez, és hat éven belül érvényesíti annak előírásait.
Az angol FA-kupa-döntő hőse akár Ferenczi István vagy Gera Zoltán is lehetett volna, ám a Barnsley és a West Bromwich Albion az elődöntőben kikapott a Cardiff Citytől, illetve a Portsmouthtól, így a két magyar légiós nem villoghatott a fináléban. Gera korábbi, birminghami csapat- és szobatársa, a nigériai Nwankwo Kanu viszont köszönte szépen a lehetőséget, és egy ezerszázalékos ziccer kihagyása…
Megöltek egy idős nőt a fővárosi XXI. kerületben - közölte szombaton késő este a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának a rendőrség internetes honlapján elérhető közleménye szerint szombat este hét óra körül a XXI. kerületi 8655-ös dűlő egyik lakásában szomszédja holtan találta az ingatlan 82 éves tulajdonosát.
Amikor először ránk nevet márciusban a primőrök között a vidám piros színével, érezzük: itt a tavasz. Igazi aromájával pedig a napsütötte nyárelőn ajándékoz meg a legcsábítóbb gyümölcsök egyike, az eper.
A legnagyobb problémát a nemzetközi zenei élet, a kiadók számára az elmúlt években a feleslegesen, az online terjesztés elleni szélmalomharccal elvesztegetett idő jelenti.
Sorozatban a hetedik idényben lett francia bajnok a Lyon labdarúgócsapata. Az együttes az Auxerre otthonában aratott 3-1-es győzelemmel tette biztossá újabb aranyérmét.
A május eleji hosszú hétvégén 14, Pünkösdkor pedig 2 százalékkal több e-matricát vásároltak az autósok, mint egy éve - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A bevétel a május eleji hétvégén 15...
A kupa után az ukrán bajnokságot is megnyerte a Sahtar Doneck labdarúgócsapata Az aranyérem sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el, a Sahtar 4-1-re verte városi riválisát, a Metalurgot, míg üldözője, a Dinamo Kijev 2-2-es döntetlent játszott a Harkovval
A Magyar Posta a 81. Bélyegnap-HUNFILA 2008 bélyegkiállítás megnyitójának napján több igényes kivitelű darabot is forgalomba hozott. A "Labdarúgó Európa-bajnokság" elnevezésű, a rendező két ország, Ausztria és Svájc zászlajával ékeskedő bélyeg 250 Ft-os névértéken jelent meg.
Az MSI igyekszik minél előbb piacra dobni saját olcsó megoldását, a készülékről pedig immár az első részletes teszt is elkészült. Az Asus eközben az újonnan megjelent Eee PC-t foltozgatja.
Avagy mikrosütõvel Morse nyomdokaiban Amerikai rádióamatõrök hihetetlen ötlettel álltak elõ. Kísérlet képpen nem mást használtak rádió összeköttetéseik létrehozásához, mint feleségeik kiselejtezett mikrohullámú sütõjét.
A német autógyár a Volkswagen, és a japán Sanyo Electric vállalat közös erõfeszítésekbe kezdett, hogy kifejlesszenek egy olyan lítium-ion akkumulátort,...
Ez azért már majdnem olyan jó anyag, mint annakidején valahol az volt, hogy Lilu majdnem leejtette mobiltelefonját. Amolyan hétvégi kis megnyugtatónak szántuk, ráadásul kipróbáltuk az új fejlámpánkat, amitől az alanyok rögtön le is tudnak barnulni. Kicsit talán túlreagáltuk ezt a dolgot, Lajta Kati, a Crystal énekese például azonnal rosszul érezte magát, ahogy ráfordítottuk. Nem mintha mi örülnénk…
Detroitban győzött a Dallas Stars az NHL Nyugati főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén, így szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
Mint a huszadik századi magyar história közszereplői, politikusai közül oly sokan, Marosán György is az úgynevezett ellentmondásos személyiségek közé tartozik – írja H. L. a cikk felzetében. Hát számomra nem. Tömeggyilkosság szervezője volt, korábban, bolseviki terminológiával mondva: munkásáruló. Egyértelmű képlet.
Az Olympiakosz a bajnoki cím után a kupagyőzelmet is elhódította Görögországban, a pireuszi együttes a döntőben 2-0-ra verte meg az Arisz Szalonikit - írja az MTI
Berki Krisztián annak ellenére, hogy kiválóan szerepel lólengésben nem lehet ott a 2008-as pekingi olimpián. Legutóbb megvédte Európa-bajnoki címét a...
A Múzeumok Majálisa megnyitásán, szombaton délelőtt a Múzeum-kertben több elismerést adtak át: két intézmény szögezheti ki az Év múzeuma 2007 emléktáblát, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Jósvafői Tájház.
A negyeddöntőben egygólos vereséget szenvedett a Magyarországot képviselő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a lengyelországi Lódzban az U15-ös korosztály klubcsapatai számára kiírt nem hivatalos "világkupa", a Nike Premier Cup európai döntőjében és az 5-8 helyért játszik tovább
Az orosz-mongol határt megnyitották a gazelláknak - így döntött a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az aszály miatt ugyanis az állatok ezrével próbálnak Mongóliából egy közeli orosz természetvédelmi területre menekülni, de eddig fennakadtak a szögesdróton.
Az Orosz Kupa eredetileg négycsapatosra tervezett fináléjában végül csak a bajnoki negyedik és hatodik helyezett csapott össze. A Rosztov Don így szinte simán verte meg a moszkvai Lucs gárdáját, és nyerte meg a kupát.
Miután a Portsmouth 1-0-ra legyőzte a Cardiff Cityt az angol FA-kupa szombati döntőjében, a vesztes walesi csapat szurkolói - egy rövid bámészkodás után - elhagyták a stadiont, míg a Pompey fanatikusai a helyükön maradtak, s még hosszú perceken át ünnepelték a kupagyőztes hősöket. Érdekes volt a félig megtelt (vagy "pesszimista megközelítéssel", a félig üres), 90 ezer néző befogadására alkalmas…
Elmozdították a szerb ortodox egyház éléről a súlyos beteg Pavle pátriárkát a püspökök és maguk vették át az irányítást az egyház internetes oldalán szombaton megjelent hír szerint.
Szellemes horrorparódia, melyben a megszelídített zombikat házkörüli "haszonállatként", házi rabszolgaként tartják az ötvenes évek békés amerikai kisvárosaiban.
Igen ilyesztő dolgok történtek a kétszeres nehézsúlyú (világ)bajnok Chris Byrd (40-5-1) péntek éjjeli küzdelmét követően. A 37 esztendős amerikai klasszis tudniillik elájult az öltözőben, amikor a kificamodott válla miatti fájdalmát próbálták enyhíteni. A bokszolót azonnal kórházba szállították, de szerencsére hamar kiengedték. Mindazonáltal a Shaun George elleni mérkőzés volt Byrd utolsó…
A németek egyik cirkálósúlyú reménysége, a 23 esztendős Alexander Frenkel (15 győzelem 0 vereség) megszerezte első profi övét a Sauerland Event szombat esti profiboksz gáláján, Bayreuthban. Frenkel az amerikai Cory Phelps (12 győzelem 4 vereség 1 döntetlen) ellen az IBF junior (világ)bajnoki címét célozta meg, és az alig két perces küzdelemben meg is szerezte azt. A német először egy bal-jobb…
A korábbi cirkálósúlyú bajnoki kihívó, a német Marco Huck (21 győzelem 1 vereség) szombat éjjel Bayreuthban az IBF betöltetlen interkontinentális övéért bokszolt, éspedig a hazánkban is ismert szlovák Frantisek Kasanic (12 győzelem 3 vereség) ellen. A zömök Kasanic agresszív volt, ám nem tudta semlegesíteni Huck remek ütőerejét, és így a szlovák hiába ütött többet, a sauerlandos ökölvívó sokkal…
A fizikaversenyen különösen igaz: itt nem a győzelem, a részvétel a fontos. Ugyanakkor az aranyérem mindenkinek szól: segít abban, hogy a verseny, a nyerés íze igazi lehessen - mondta Pálinkás József fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szombaton Debrecenben, amikor a Hatvani István fizikaverseny díjazottait köszöntötte.
A 61. Cannes-i Filmfesztivál közönségét a nem éppen szerény külsejéről híres bokszoló Mike Tyson tartotta lázban, akinek dokumentumfilje nagy sikert aratott.
2006-ban sokkoló fotók láttak napvilágot a Bagdad külvárosában található Abu Ghraib börtönről. Az embertelen fogolykínzásról tanúskodó képek rengeteg aggasztó kérdést hagytak maguk után: Hogyan válhat...
Mi a legutolsó határidő ahhoz, hogy előrehozott nyugdíjba mehessen egy nő? Növeli-e a nyugdíjat, ha alaki dolgozik mellette? Kinek jár nyugdíj-kompenzáció? Hogyan állapítják meg a nyugdíját, aki évtizedek óta Hollandiában él? Olvasóink kérdéseire Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője, egyben a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjfolyosító Intézet igazgatója válaszol.