Ahelyett, hogy a hetvenes évek hidegháborús légkörében feltett „Miért, testvér?” kérdés által jellemzett hozzáállást folytatnák, egyre inkább a „Miért ne?” kérdés mentalitására váltanak. Ha a hatalmon levő erők továbbra is szétcseszik a planétát és előre elverik az örökségünket, akkor akár már most is harcolni kezdhetünk. (Forrás: Ecologist)
Az elhízott emberek szó szerint nagyobb terhet rónak az élelmiszeriparra és a közlekedésre, mint a normális testsúlyúak, s nagyobb energiafogyasztásuk közrejátszik a Föld fokozatos melegedésében - állítják brit kutatók.
Halászi - A halászi híd felújítását leválasztották az elkerülőút-projektről: hétszázmillió forintból kétsávos, gyalog- és kerékpárúttal, acélszerkezetes műtárgy épül. A bontás ősszel kezdődik, s egy év múlva befejeződhet: most tart a kivitelező kiválasztása – tájékoztatta a Kisalföldet Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselő.
Véget ért az öt legerősebb bajnokság 2007-2008-as idénye: négyben a tavalyi bajnok megvédte a címét. Ismét bajnok lett (már korábban) a Manchester United és a Real Madrid, valamint az Olympique Lyon és az Inter is. A Bayern München szombaton gálajátékkal ünnepelte, hogy tízpontos előnnyel ült vissza a trónra. Elbúcsúzott a bajorok legendás kapusa, Oliver Kahn.
Szófiában az M-Tel Masters szuperverseny az ukrán Vaszilij Ivancsuk szenzációs tornagyőzelmével fejeződött be. A viadal doyenje az utolsó fordulóban sötéttel nyert a bolgár Ivan Cseparinov ellen, és másfél pontos előnnyel végzett az élen. Óvatos játék helyett a 39 éves nagymester felvállalta a szicíliai védelem bonyodalmait, remek partiban túljátszotta 21 éves ellenfelét. A korábbi szófiai tornák…
Mosonmagyaróvár - Ma az országban mindössze tíz benzinkúton lehet bioüzemanyagot tankolni. Vagyis hazánkban 290 ezer járműre jut egy bioüzemanyag-állomás.
Babót - Az alsó tagozat és az óvoda helyben tartása mellett saját konyháját is fenntartja Babót. A polgármester szerint az intézményeknél megtakarításokat értek el, a konyhát azonban költségvetési hozzájárulással is fenntartják.
Nem tudom, látták-e őket: valamelyik este fölsorakoztak a Parlament oroszlános kapujánál. Rövid létszámellenőrzést tartottak, megvannak-e mind a harmincan. Kettővel több lett az eredmény, de mint kiderült, csak azért, mert a bátor tekinteteket keresve véletlenül beleszámolták a csapatba a két kőoroszlánt is.
Sopron - Elbúcsúztak Soprontól és az alma matertől a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki, Faipari Mérnöki és Közgazdaság-tudományi Karának végzős hallgatói. A város utcáin újra „végigkúszott" a hagyományos szalamander.
Szabó Pál üljön fel a biciklijére, és minél sürgősebben tekerjen el rajta – javasolta a Fidesz, miután vizsgálat indult az 1,1 milliárdos postásbicikli-tender ügyében. A párt szerint az ország érdekeivel ellentétes, hogy az egykori postavezér immár közlekedési miniszterként dönthet közpénzek felett, noha a társaság élén töltött évei alatt „krimibe illő” dolgok történtek. Szabó hagyatéka szakmai…
"Haider "cigány népvándorlással" riogat Az olasz-osztrák határ fokozott ellenőrzését követelte vasárnap a karintiai tartományi elöljáró annak megakadályozására, hogy "cigány népvá [...]
Nem meglepő módon Amerikában a Narnia krónikái: Caspian herceg lett a hétvége legnézettebb filmje. Meglepetésre a Vasember továbbra is szépen tartja magát, a Speed Racer viszont csúnyán elhasalt.
Sopron - Multifunkciós közösségi központtá válhat a Russ-villa, az önkormányzat ugyanis 1,3 milliárd forintos támogatást remél felújítására az Agora-pályázatból.
E hónap 25-ig, vagyis még ezen a héten van lehetősége a párt különböző szerveinek, hogy jelölteket állítsanak az SZDSZ rendkívüli, a tavalyi küldöttgyűlésen történt csalások miatt megismételt tisztújítására. Június 7-én nem csupán az elnököt, hanem az ügyvivői testület tagjait, valamint az országos tanács 20 tagját is megválasztják az országos küldöttek. Az egyelőre biztosnak látszik, hogy Fodor…
Törekvését támogatjuk, hiszen ilyen fokú hamisítás még a Rákosi-rezsim alatt kiadott szótárakban sem fordult elő. Angol-magyar szótárban precíz fordítás helyett balliberális politikai vélemény (rágalo [...]
Hannah szóhoz sem jutott. Mintha nyelve a szájpadlásához tapadt volna. Meredten nézte az előtte heverő Polaroid felvételeket. Nem, nem káprázik a szeme. Valóban ott vannak a képek. Arc nélküli női torzók, valamennyien derékig mezítelenek.
Alig száz éve még nálunk is a gyerek volt a "nyugdíjbiztosítás". Ma az emberek mindössze fele gondolja úgy, hogy a felnőtt fiataloknak kötelességük támogatni a szüleiket. Ugyanakkor sok százezerre tehető azok száma, akik járulékfizetéssel nem képesek megalapozni időskori megélhetésüket, miközben az aktív korúak harmada egyáltalán nem takarékoskodik előre nyugdíjas éveire.
Sopron - Udvari WC építésébe kezdtek a Sopron Holding munkatársai a Balfi utca 26. szám alatt. Az ötlakásos bérház összkomfortos lakásaiból kétségbeesetten kértek segítséget az ott lakók.
Egy közösség annál erősebb, minél több tagja van. Mindenki, aki a közösséget gyengíti, ellensége annak. Vagy egyszerűen hülye. Geszti Péter cége tervezte a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ' [...]
Szájer József szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) közelmúltban meghozott döntése igazolta, hogy a Fidesznek igaza volt, amikor vállalta a kockázatot és lebontotta a kordont a Kossuth...
Avignon őrzi a híres múlt emlékét: csodálatos pápai palotájával, félig elsodort hídjával, erődítményeivel és templomaival még ma is mintha a középkorba ragadná magával a látogatót. Ugyanakkor évről évre nemzetközi hírű kortárs színházi fesztiválnak ad helyt, 2000-ben Európa kulturális fővárosa volt. A gasztronómiai kalandokat pedig semmiképpen ne hagyjuk ki, ha a régióba teszünk látogatást!
Az új miniszter azt mondta a Magyar Gyógyszerész Kamara közgyűlésén, hogy az egészségügybe vetett bizalom visszaszerzését tekinti a legfőbb céljának. A miniszter szerint is megrendült tehát a magyar egészségügybe vetett bizalom.
Ma délután teszik le Győrött az egykori Országzászló emlékmű pontos másának alapkövét eredeti helyén, a Bisinger parkban. Itt áll már Deim Pál Golgota című szobra, amelyet eltakar majd az új emlékmű. A szobrász és a Képzőművészeti Lektorátus tiltakozik.
Sopron - Továbbra is fontosnak tartják a szülők csemetéik zenei műveltségét. Ezt támasztja alá a soproni zeneiskola legújabb adata: a következő tanévben 120 új növendékük lesz.
Önmaga árnyékkormánya e pillanatban Gyurcsány Ferenc kabinetje. Igaz, vele szemben, a fényben sincs senki, csak megannyi árnyékban várakozó kormányremény vagy emlék. A szocialisták olyan helyzetben vannak, mint legutóbb talán a rendszerváltozáskor. Egymagukban, liberálisok nélkül kell eldönteniük, hogy mit gondolnak a világról, s ezt az akaratot miként akarják politikává formálni. Előbb még…
Győr - A három hét múlva kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon száz magyar önkéntes orvos, mentőtiszt, szakápoló vesz részt. Köztük a győri Széchenyi István Egyetem harmadéves hallgatója, Békefi Gábor Martin is.
Évente Magyarországról a becslések szerint 100.000 turistából kb. 8.000-en fordulnak orvosi segítségért; ebből 1.100-an lesznek olyan betegek, hogy a munkájukat átmenetileg nem tudják folytatni; és 300 körüli azok száma, akiket...
Húsz perc leforgása alatt háromszor raboltak ki egy férfit Kaposváron; két feltételezett elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - olvasható a kaposvári rendőrség honlapján.
Nem okoz hajhullást, és ritkábban jár vele hányinger, hasmenés - "betegbarátabb" minden korábbi készítménynél, és sokkal hatékonyabb bizonyos daganattípusok gyógyításában. Ezekért az ismérvekért választotta a szakma az idén az egyik rákgyógyszert az "Év gyógyszeré-nek".
Költészet-e a dalszöveg? Költő-e a dalszerző? A válasz már nem egyértelmű igen vagy nem. A tömegek kultúrája s benne a popzene és szövegei még sohasem jelentek meg ennyire erőteljesen, nem követeltek helyet maguknak a civilizáció kultúrájában ennyire hevesen, mint ma.
Győr - Véletlenül szándékos: A krimi helyszínén, ott, ahol a Véletlenül szándékos című alkotás leglátványosabb, szó szerint zúzós jelenetét forgatták, most kiállítják az ajtótörős, üldözős akció kellékeit. Filmelőzetes.
Nyitottnak mutatkozott szombaton az egészségügyi miniszter a gyógyszerész kamara indítványainak megvizsgálására, és már ezzel sikert aratott a testület közgyűlésén.
"Leszarom, bazmeg", olvasható majd cikkünk egy pontján Spiró György Csirkefej című darabjából az idézet, ám addig az olvasó türelmét kérjük. Ide is eljutunk, sőt, sokkal tovább, de legjobb, ha az elején kezdjük.
Győr-Ménfőcsanak - Ma még nem minden esetben örvendezünk a biztonsági őr láttán, pedig a civil biztonságvédelem éppolyan szolgáltatás, mint a többi. A szakma az új kihívásokra igyekszik válaszokat adni. Ezt segítette az a szakmai és családi nap, amelynek hétvégén a Bezerédj-kastély és környéke adott otthont.
Egy teázóban ültünk a szerelmemmel, a jövőről beszélgettünk. Többször voltunk már ott, meghitt hangulat, finom teák. Szerettünk ott lenni. Mikor felálltam, hogy a mosdóba induljak, elsötétült a világ. Rosszul lettem, féltem, hogy...
A tavalyi elnökválasztás vesztese bejelentette: indul a Szocialista Párt főtitkári tisztségéért, és ha novemberben megválasztják, természetesnek tartja, hogy 2012-ben ismét államfőjelölt lesz. Ségolene Royal ezzel a párt sokadik, de politikailag legsúlyosabb vezetőjelöltje lett. A várakozások szerint ezen a héten a legkomolyabb potenciális vetélytársa, Bertrand Delanoë párizsi főpolgármester is…