2008. május 22. csütörtök

máj. 22
0:05
Területet cserél a hitközséggel a város (kisalfold.hu)
Mosonmagyaróvár - Hosszú idő után most úgy tűnik, végre megoldódik az önkormányzat és a helyi zsidó hitközség vitája az évtizedek óta fennálló rendezetlen tulajdonviszonyok miatt a Mosonyi utcai vadgesztenyesoron.
máj. 22
0:05
Az alapjátszótér is bő kétmillióba kerül (kisalfold.hu)
Rábaköz - Év végéig valamennyi hazai játszótérnek meg kell felelnie az előírásoknak. A rendelet szerint a szabálytalan játékokat el kell bontani. A bősárkányi óvoda udvarán szinte az összes eszköz felújításra, átalakításra szorul.
máj. 22
0:09
Burgenland a kapuvári régióval fejlesztené az úthálózatot (kisalfold.hu)
Kapuvár - A burgenlandi tartományfőnök szerint fontos a közös úthálózat fejlesztése a kapuvári régióval és dolgoznak a lezárt határátkelők kiváltásán is. Andau polgármestere tárt karokkal várja a magyar iskolásokat.
máj. 22
0:13
Őrült forinthajsza (Népszabadság)
Rohamosan erősödik a forint, tegnap már csaknem hároméves csúcsra kapaszkodott fel az euróval szemben, miközben hanyatlik a dollár, s nyomában újabb rekordokat dönt az olajár. Az erős forint ugyan némi védelmet nyújt a dráguló energia ellenében, de korlátozhatja az exportot.
máj. 22
0:13
Nem csupán terhes, már férjes is (stop.hu)
Hétfőn, egy titkos ceremónia keretében összeházasodott Jessica alba és Cash Warren. A 27 éves színésznő szóvivője, Brad Cafarelli megerősítette a hírt a people.com weboldalnak, ám egyelőre részletek nem kerültek napvilágra.
máj. 22
0:14
Tüntetéseket vizsgált az ombudsman (Népszabadság)
máj. 22
0:14
Focivébét rendezni, itt? (Népszabadság)
Miközben a megfojtott, megégetett, agyonvert áldozatok képei bejárják a világsajtót, a dél-afrikai napilapok szalagcímekben és drámai hangú szerkesztőségi cikkekben ítélik el a "nemzet szégyenének" nevezett erőszakhullámot.
máj. 22
0:14
A Manchester nyerte a Bajnokok Ligáját (Blikk.hu)
Tizenegyesek döntöttek, Terry és Anelka hibázott
máj. 22
0:14
Indiai igáslovak - Mahindra bemutató (origo.hu)
A Mahindra név eddig nem volt túl ismert hazánkban, de ez hamarosan megváltozhat, mert egy balatonfüredi cég megkezdte a márka hazai forgalmazását. Az indiai gyártó itthon elérhető kínálata két pickupból és egy klasszikus terepjáróból áll. Az autók fő vonzereje a strapabíróságon kívül a kedvező vételár lesz.
máj. 22
0:14
Az MSZP megállítaná a Tibetről szóló határozat tárgyalását (gondola.hu)
Az MSZP mindent megtesz annak érdekében, hogy megállítsa a Tibetről szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalását - mondta Szabó Vilmos, a parlament külügyi bizottságának MSZP-s alelnöke...
máj. 22
0:14
Kábelgyári kirándulás (Népszabadság)
Az építészet a hét minden napján, a nap minden órájában jelen van, a művészetek többi ága inkább a hét végéhez tartozik, amikor az embereknek van idejük elmenni a múzeumba. Márpedig egyáltalán nem mindegy, mennyit értünk a környezetünkből, milyen hatással vannak ránk az épületek, és mi hogyan befolyásoljuk az őket létrehozókat.
máj. 22
0:14
Vb-2010: az idegengyűlölet ellenére bizakodnak a szervezők (foci24.com)
A 2010-es dél-afrikai világbajnokság szervezői bíznak benne, hogy az idegengyűlöletből fakadó támadások - melyek csak az elmúlt napokban húsz halálos áldozattal jártak - nem tántorítják el a majdani futballturistákat Johannesburgban és környékén a környező országokból, a jobb megélhetés reményében letelepedett bevándorlók közül már húszan vesztették életüket, némelyiküket élve gyújtották fel a…
máj. 22
0:14
[Ismertető] Grand Theft Auto IV (PC Dome)
Konzolokra azonnal elsöprő sikert aratva érkezett az új GTA epizód.
máj. 22
0:14
Keresik az 'Ezüstcsapat' tagjainak hozzátartozóit! (Topfoci.hu)
Válogatottunk hetven évvel ezelőtt, 1938-ban hatalmas sikert ért el:
máj. 22
0:14
Zen Bu Kan Kempo Országos Bajnokság 2008 (xlsport.hu)
Vácon került megrendezésre a Zen Bu Kan Kempo Szövetség Országos Bajnoksága.
máj. 22
0:14
A remény színe fekete? (mno.hu)
Újabb lépcsőfokot küzdött le Barack Obama az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott hosszas harcban, amikor kedden megszerezte a választott delegáltak többségének támogatását az előválasztás egyik utolsó fordulójában, Oregon és Kentucky államban. Bár indokolttá váltak a „szinte biztos” mondatok, a hangsúly még mindig a feltételes módon van. Ahogy Obama eddigi sikere, üstökösszerű…
máj. 22
0:14
Adományból VIP-szintű kórterem (kisalfold.hu)
Győr - A Petz-kórház belgyógyászatának egyik szobáját – adományként – hatmillió forintból alakította át az Integrál-H; a kétágyas, fürdőszobás helyiség a kórház első emelt szintű kórterme. Paramétereit tekintve „VIP" kategória, de fontos különbség, hogy ezért a betegeknek nem kell külön fizetniük.
máj. 22
0:15
Kötelezettségek: több pénzt kap a kormánynegyed cége (mno.hu)
Megemelik a Kormányzati Negyed Projekt (Konep) Kft. törzstőkéjét – erről döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tegnapi ülésén. Mint ismert, bár a kormányzati negyed nem épül fel, annak „munkálatait” koordináló cégnek viszont 2008. december 31-ig működnie kell, hogy a projekt megszakításával kapcsolatos elszámolásokat és lezárásokat el lehessen végezni. Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti…
máj. 22
0:15
A Manchester nyerte a Bajnokok Ligáját (MR1-Kossuth Rádió)
A Manchester United nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután a moszkvai döntőben 1-1-es döntetlent követően, drámai küzdelemben, tizenegyesekkel 6-5-re legyőzte a Chelsea-t. A manchesteriek történetük során harmadszor hódították el a legrangosabb európai trófeát.
máj. 22
0:15
Bajnokok Ligája-győztes a Manchester United (azta.hu)
Tizenegyesekkel a Manchester United nyert a BL döntőben a Chelsea ellen Moszkvában, és ezzel elvitte a a Bajnokok Ligája kupát a másik angol csapat előtt, akit a hazai bajnokságban is maga mögé utasított. A rendes játékidőben elért 1:1 után a hosszabbításban sem változott az eredmény, bár a Chelsea állt közelebb a győzelemhez. A tizenegyesek döntöttek. Terry eldönthette volna a párharcot, de a…
máj. 22
0:15
Olvasnivaló: Egészséges saláták - és öntetek (Mindmegette)
A különféle saláták fogyasztását a közvélekedés ezidáig is egészségesnek tartotta. A Kaliforniai Egyetem szakemberei kutatásaik alapján azonban további kedvező hatásokról számoltak be.
máj. 22
0:15
Oroszlánosban is kéne (totalcar.hu)
A Partner és a Berlingo kilométerekre maga mögött hagyta a tolóajtós kis családi kategóriát.
máj. 22
0:15
A remény színe fekete? (fidesz)
Újabb lépcsőfokot küzdött le Barack Obama az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott hosszas harcban, amikor kedden megszerezte a választott delegáltak többségének támogatását az előválasztás egyik utolsó fordulójában, Oregon és Kentucky államban. Bár indokolttá váltak a "szinte biztos" mondatok, a hangsúly még mindig a feltételes módon van. Ahogy Obama eddigi sikere, üstökösszerű…
máj. 22
0:17
Csapody: az SZDSZ fizetett, bérbe vett ellenzéki (gondola.hu)
Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő szerint a június 7-i pártelnök-választásáig az SZDSZ fizetett, bérbe vett ellenzéki. Az MDF politikusa szerint nem is alakulhat ki ellenzéki...
máj. 22
0:17
Utolsó napjaiban jár a terhes férfi (stop.hu)
A terhes férfi egy kis házimunkára adta fejét áldott állapotának utolsó heteiben. Érzékeny állapota ellenére füvet nyírt kertjében feleségével.
máj. 22
0:18
Karhatalommal Esztergom jegyzői székéért? (Népszabadság)
Karhatalom kirendelését kérte a bíróságtól Csomor Sándor, Esztergom jegyzője, akit 2006-ban menesztettek, majd 2007 tavaszán visszahelyezett állásába a bíróság. Csomor a jogerős bírói döntés végrehajtása érdekében kérte a karhatalom kirendelését, az önkormányzat ugyanis több mint egy éve nem helyezte vissza őt jogaiba.
máj. 22
0:18
Obama a célegyenesben (Népszabadság)
- Clinton szenátor mítoszokkal számolt le, korlátokat tört át és megváltoztatta Amerikát, amelyben az én lányaim és a ti lányaitok fel fognak nőni, és ezért hálásak vagyunk neki - mondta Barack Obama iowai hívei lelkes tapsától kísérve. A kedd esti nagygyűlés azonban nem Hillary Clinton, hanem Obama győzelméről szólt, ezért is tartották a politikus első nagy diadalának helyszínén.
máj. 22
0:18
Ufo ex machina (Népszabadság)
Hollywoodban úgy tesznek, mintha közelegne a világvége. Befejezik a nagy sorozatokat, elvarrják a szálakat, visszavonul Rocky, hazatér Rambo, és Indiana Jones is megházasodik: dacára annak, hogy sokkal jobb karban van, mint szíve választottja, örök hűséget esküszik a ránctalanító szűrőn át fényképezett Marionnak.
máj. 22
0:18
Októberben már költözhetnek az első lakók (kisalfold.hu)
Győrújfalu - A leendő tulajdonosok aktívan közreműködhetnek a győrújfalun épülő lakópark tervezésében. A kivitelezők az igényekhez igazítva módosítanak az eredeti elgondolásokon.
máj. 22
0:18
A szakértők 25 bázispontos jegybanki kamatemelést várnak (fidesz)
Magyar kötvény- és devizakereskedők többsége azzal számol, hogy hétfőn az MNB 25 bázisponttal 8,50 százalékra emeli az alapkamatot.
máj. 22
0:19
Mélyen a zsebünkbe nyúlnak? A gáz után emelik az áram árát is (mno.hu)
A Magyar Nemzet információi szerint júniusban, a gázáremelés után válik esedékessé az egyetemes szolgáltatás keretében ellátott háztartások és kisvállalkozások áramtarifájának emelése. Mivel a hírek szerint június elsején 10-12 százalékkal emelkedik majd a földgáz hatósági ára, a huszonöt százalékos szabály alapján nagyjából három-négy százalékos áramdrágulásra lehet számítani. A vonatkozó…
máj. 22
0:19
Olvasnivaló: Egzotikus csók és gyilkosság 21. (Mindmegette)
Hannah elfojtott egy vigyort, ezek a klubösszejövetelek mindig romantika korabeli mondatokat csalnak elő az anyjából, de ajándék lónak ugyebár ne nézzük a fogát. Delores megengedheti magának, hogy nagyvonalú legyen.
máj. 22
0:22
A zsinat ifjabb Hegedűs ellen (Népszabadság)
Bölcskei Gusztáv püspök váratlan húzással szavazásra kérte a református zsinatot. Az eredmény: a túlnyomó többség egyetért az ifjabb Hegedűs Lóránt ellen indított egyházi per folytatásával.
máj. 22
0:22
A grúz ellenzék már most csalást sejt (Népszabadság)
Aligha zajlik le tüntetések nélkül a parlamenti választás Grúziában. A szerdai megmérettetésen mind az államfő, mind a Mihail Szaakasvili vezette Egységes Nemzeti Mozgalom, mind a vele szemben felsorakozó - bár korántsem egységes - ellenzéki pártok biztos győzelmet várnak. Az ellenzék sorozatos csalásokról beszél, s ezért vereség esetén utcára szólítaná híveit, akárcsak tavaly novemberben, amikor…
máj. 22
0:22
Elődöntő Csézyvel (Népszabadság)
máj. 22
0:22
Ismét az élő kultúra otthona lehet a sokorópátkai kultúrház (kisalfold.hu)
Sokorópátka - Kívül-belül megújult a település 1932-ben épült kultúrháza, amely a jövőben a könyvtár, a helyi öntevékeny csoportok mellett az ünnepi rendezvényeknek is otthont ad.
máj. 22
0:22
Túlsúlyosak a rák túlélői (HáziPatika.com)
Sokan a rákot túlélt betegek közül - az átlag lakossághoz hasonlóan - súlyproblémákkal küszködnek, pedig korábbi kutatások szerint az egészséges életmód, ezen belül is a rendszeres testmozgás és normális testsúly segítenek...
máj. 22
0:23
Elmélkedésre… (mno.hu)
Coménius gondolata
máj. 22
0:26
Helyi szövetség a családért (Népszabadság)
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a háttérintézményekkel együtt azon dolgozik, hogy a gyermekjóléti és szociális intézményrendszer a helyi közösség igényeihez, szükségleteihez alkalmazkodva működjön.
máj. 22
0:26
Megállapodás Libanonról (Népszabadság)
Izrael és Szíria közvetett béketárgyalásokat kezdett Ankarában, török közvetítéssel. A két ország néhány perc eltéréssel jelentette be a tárgyalások kezdetét, s hangsúlyozta: a két ország kinyilvánította szándékát a nyílt, jóhiszemű tárgyalások folytatására, amelyek célja egy átfogó békemegállapodás. Egy magas rangú izraeli illetékes hosszú tárgyalásokra számít.
máj. 22
0:26
Kutyu, az oroszlán (Népszabadság)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
máj. 22
0:26
Könyvet adnak ki Áron díjazott írásával (kisalfold.hu)
Pereszteg - Külügyminisztériumi különdíjat vehetett át egy országos iskolai levélíró pályázaton Berényi Áron, a peresztegi általános iskola tanulója. Áron műve könyvben is megjelenik.
máj. 22
0:26
Egy hozzátartozó, aki másokra is figyel (HáziPatika.com)
Az Inkontinencia Betegegyesületet érintettek, vagyis betegek illetve ápoló hozzátartozóik hozták létre. Céljuk a felvilágosítás mellett az érdekvédelem, hiszen ennek a problémának egészségi, pszichés, szociális és gazdasági...
máj. 22
0:30
Röviden (Népszabadság)
máj. 22
0:30
Kuba különös rezervátum (Népszabadság)
Kubának meg kell találnia a maga útját a demokráciához - hangzott el a Demokratikus Átalakulásért Intézet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet az első ízben rendezett, "A kubai néppel való szolidaritás napja" alkalmából tartottak. Vitányi Iván, az intézet kuratóriumának elnöke azt fejtegette, hogy Kuba "különös rezervátum" a mai világban, miután az egyedüli túlélője annak a megbukott…
máj. 22
0:30
Nemzetközi tragikomédia (Népszabadság)
Elmaradt turnék, kétséges pályázati pénzek, nem létező felvétel egy nemzetközi szervezetbe és hamis levelek rontják a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház hírnevét. A direktor ma már nem tartja kizártnak: félrevezették őt. Hogy ki, azt a rendőrség vizsgálja.
máj. 22
0:30
Hat település közösen pályázott a 600 milliós támogatásra (kisalfold.hu)
Régió - Hat település közösen adott be pályázatot a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítésére. A 15 százalékos önrész mellett 600 millió forintos támogatást remélnek.
máj. 22
0:34
Hárommillió igazi, egymillió sejthető kutya (Népszabadság)
A tervbe vett digitális kutyaigazolvány (csip) ellen emelt szót a Fehérkereszt Állatvédő Liga. A szervezet az agrártárcával ellentétes állásponton van, amely viszont e csiptől várná, hogy csökkenjen a kóbor ebek száma.
máj. 22
0:34
Lekapcsolták az ETA vezérkarát (Népszabadság)
Lefejezték az ETA-t - kürtölte világgá a spanyol sajtó. A terrorelhárításban járatosak azonban óvatosabbak: bár a hat ETA-tag - köztük a baszk terrorszervezet politikai-katonai vezetőjének tartott Thierry - letartóztatása jelentős csapás a mozgalomra, az ETA "kihalására" korai lenne számítani.
máj. 22
0:34
A tolerancia határai (Népszabadság)
Takács Imre (Törvényes kirekesztés, május 8.) a pedagógusokat és általában az iskolát a szakmai kompetencia és a demokratikus szemléletmód teljes hiányával vádolja. Nincs igaza. A magyar iskolarendszertől ma már olyan távol van a "porosz hagyomány", hogy sokan azt sem tudják (szerencsére), milyen volt. Az utóbbi évtizedek számos oktatási reformja, az iskolák szakmai önállóságának, az oktatási…

Keresés