A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége pénteki ülésén úgy határozott, hogy Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány a jövőben az olimpiai válogatott vezetését látja el.
Sopron - Kilencvenötödik születésnapján köszönti ma a város vezetése a Király Jenő- és Sopronért-díjas dr. Horváth Dénes nyugalmazott gyógyszerészt, fiát, a Kossuth-díjas Horváth Kornélt pedig Sopronért Emlékéremmel tüntetik ki.
Azért , hogy a megszállott sivatagjárók ne unatkozzanak a következő Budapest-Bamakóig , a szervezők három helyi futamot terveztek be erre az évre . Első a Budapest-Bázakerettye –„Egy éjszakás kaland" volt március 28-án . Budapest –Tornalja a második megmérettetés.
Az eper kapcsán elindult a fejemben a vezérhangya, hogyan tudnám máshogyan is használni. Átnéztem a Beatbull által már közzétett foodpairing oldalt, ahol meglepetéssel tapasztaltam, hogy pl. az általam frissen felfedezett rebarbara-mangó kombót, ami nekem nagyon, de nagyon ízlik, nem tartják számon és az epernél sem térnek ki a fűszernövényekre. Mindenesetre az eperrel további kísérletek vannak…
A Magyar Televízió elnökének tegnapra hirdetett megválasztása helyett ötperces zárt ülést tartottak, és jövő péntekre halasztották a szavazást. A parlament hétfőn négy, a szocialisták által jelölt taggal egészíti ki a kuratórium elnökségét. Ha június 3-ig nem lesz megegyezés, és nem írnak ki új tévéelnöki pályázatot, a kuratóriumot fel kell oszlatni.
A Közoktatás Minőségéért díjakat és elismerő okleveleket adott át Szüdi János, az Oktatási és Kulturális Minisztérium közoktatási szakállamtitkára pénteken Budapesten. tovább
Balf - Új nemzeti történelmi-irodalmi emlékhely alapkövét helyezték el a két éve meggyalázott balfi temetődombon. Több mint két éve nagy felháborodást váltott ki, hogy a balfi temetődombon lévő, az 1945-ben meggyilkolt munkaszolgálatosokra emlékező bronz szoboralkotást ismeretlenek ellopták.
Győr - Boldog Apor Vilmosra emlékeztek pénteken a bazilikában. Ternyák Csaba egri érsek a vértanú püspökről szólva szentbeszédében a jó pásztor példázatát idézte.
A politikától független rendszerrel kellene ellenőrizni a nemzetbiztonsági szolgálatok működését - javasolja Szabó Máté ombudsman. Szilvásy György tárca nélküli miniszter nem zárkózik el az ezzel kapcsolatos egyeztetések elől.
A Keszthelyi-hegység két legismertebb várromja, a Rezi és a Tátika állagmegóvási és helyreállítási munkáinak folytatását tervezi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) - mondta el Száraz Gábor, a társaság sajtóreferense. tovább
Sopron - Alig kezdődött meg a kerékpárkölcsönzés a Deák téri Tourinform-irodában, a szolgáltatást máris leállították. Pár napos használat után ugyanis több kerékpárt balesetveszélyesnek minősítettek. A Pro Kultúra Kht. egy esztergomi gyártótól egy évvel ezelőtt – közel egymillió forintért – harminc felnőtt-, illetve gyermekkerékpárt vásárolt.
Écs - Az uniós csatlakozás évében rendeztek először Écsen olyan térségi sport- és kulturális találkozót, amelyen a környékbeli települések több generációja is bemutatkozhatott, kulturális programokon, illetve sportversenyeken vehetett részt.
Az MSZP tudni szeretné, milyen beruházások leállítása szerepel Orbán Viktor feketelistáján - jelentette ki tegnap Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője arra a hírre reagálva, amely szerint a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy hatalomra jutásuk esetén leállítanak nagyberuházásokat, köztük a 4-es metró építését.
Kapuvár - A megyés püspök szenteli fel ma az új kapuvári plébániát. A közel százmilliós épület adományokból, egyházmegyei támogatásból és a hívek hozzájárulásából épült meg. A régi épület jövő szeptembertől a katolikus óvodának ad otthont.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség Benedek Fülöp korábbi szakállamtitkárt. Benedek panasszal élt a gyanúsítás ellen. A történet hátterében egy pákozdi ingatlanügy áll.
Túlzottan optimisták voltak az egyes napilapokban a BKV-szakszervezetek megállapodási készségéről szóló előrejelzések: a sztrájktól történő konkrét elállásról a szakszervezetek nem nyilatkoztak -...
Szany - A Szent Anna Római Katolikus Általános Iskolában idén is megtartották a hagyományos Boldog Apor Vilmos püspökre emlékező ünnepséget. A faluban az idős helyiek számos szép emléket őriznek ma is a vértanú főpapról.
A katyni mártírok emlékműve 2010 áprilisára, a mintegy 22 ezer lengyel katona és hivatalnok lemészárlásának, genocídiumának 70. évfordulójára készül el az óbudai amfiteátrumnál kialakított Katyni...
Már az ókori Egyiptomban is felfigyeltek arra a kellemes jelenségre, hogy bizonyos ételek, italok, fűszerek hatására feléled a szerelem tüze és magasra csapnak a szexuális gyönyör hullámai.
Újra járható az M1-es autópálya tatabányai szakasza a főváros felé, miután szombat hajnalra elvontatták az előző esti balesetben megsérült két kamiont - közölte az Autópályakezelő Zrt. az MTI-vel.
Újra járható az M1-es autópálya tatabányai szakasza a főváros felé, miután szombat hajnalra elvontatták az előző esti balesetben megsérült két kamiont - közölte az Autópályakezelő Zrt. az MTI-vel.
Az SZDSZ budapesti választmánya Kóka János újraválasztását támogatja - szemben a megyék többségével, amelyek inkább Fodor Gábor mellé álltak. A június 7-i elnökválasztás kimenetele megjósolhatatlan.
Izraeli katonák öt palesztint öltek meg pénteken a Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai övezetben végrehajtott rajtaütésekben - közölték palesztin források. Szemtanúk szerint három Hamász-fegyveres...
Vermes apuka munkát keres. Még nem rúgták ki, de a nyár végére aligha lesz állása. Tavaly is így volt, az idén sem lesz másként. Hajdanán a köztársasági őrezredben szolgált, ma biztonsági őr. Nem épít karriert. Három gyereke van, és évi 33 nap szabadsága.
Győr-Moson-Sopron - Kisalföldi ecetes hal, rábaközi perec, poncichter babételek – csupa olyan érték, ami egyedi íz és tradíció egyben. Levédethetnénk azokat, ahogy a pármaiak a sonkájukat, a szegediek a téliszalámijukat.
A történészbizottság a 298-as és a 301-es parcella emléktáblájának levételét javasolja a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökének tett zárójelentésében, mert az azokon szereplő nevek 35-40 százaléka olyan embereket jelöl, akik nem méltóak az utókor tiszteletére - közölte az MTI-vel M. Kiss Sándor, a testület elnöke.
A Microsoft a Számalkkal közösen tréningsorozatot indít a hazai fejlesztői tudásbázis megerősítésére. Intenzív tanfolyami képzésben, a piacon jelenleg elérhetőnél rövidebb idő alatt és a teljes ár mintegy egyharmadáért válnak megszerezhetővé az iparágban meghatározó Microsoft-fejlesztői kompetenciák és MCP-vizsgák.
A tehetségek gondozását célzó programokra rendelkezésre állnak a szükséges források, a Magyar Géniusz Programra 40 milliárd forintot fordít a kormány - jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Végre megszűntek a kiszivárogtatások a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Szilvásy György titokminiszter, miközben Laborc Sándor, az NBH Moszkvában felkészített főigazgatója kajánul mosolygott mellette a bajusza alatt.
"Játszd te Geráék előmeccsét!" jelszóval hirdette meg az MLSZ speciális helytörténeti pályázatát, amelynek iskoláskorú résztvevői futballszemüvegen keresztül vizsgálódtak a saját múltjukban.
Győr-Moson-Sopron - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok képviselő-testülete úgy döntött a napokban, rendszeres szociális segélyt csak azok a munkanélküliek kaphatnak, akik annak ellenértékét közhasznú munkában az önkormányzatnál ledolgozzák. Megyénkben is vannak hasonló kezdeményezések.
Nem lett iskolaigazgató Tordason Kosaras Péter Ákos. Egyelőre. Eredménytelenül zárult ugyanis a választás: egyik jelölt - köztük a korábban az SS-egyenruhás fotójáról elhíresült Kosaras - sem kapta meg a minősített többséget.
Egyelőre csak tájékozódik az Egészségügyi Minisztérium, hogy valójában mi történt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI). A HVG című hetilap arról számolt be, hogy Tasnádi Zoltán, a felszámolással megbízott miniszteri biztos forgatócsoportoknak adja bérbe az épületet, és ott tartotta a felesége halotti torát.
Miközben még nem is született kormánydöntés a Gyurcsány által beharangozott lakossági részvényvásárlási programról, annak propagálására már elkülönítettek bruttó 1,6 milliárd forintot, amelyen öt cég: az amerikai hátterű Young & Rubicam és annak egyik leányvállalata, a közlönykiadó, a Comp-let Kft. és a Próbakő Kft. osztozhat majd.
Győr - Szemünk fényei a gyerekek. De mikor kérdezzük meg a véleményüket a felnőttek világáról? A Kisalföld megtette. A gyereknap előtt felhívást közölt lapunk: egy napra gyerekfőszerkesztőt keresünk. A sok jelentkező közül a töltéstavai Méhes Adriennt választottuk.
"Semleges területen" fogadta Gordon Brown brit miniszterelnök tegnap a dalai lámát. Brown nem a kormányfői rezidencián, a Downing Street 10.-ben, hanem a Lambeth-palotában, a canterburyi érsek lakhelyén találkozott Tibet száműzetésben élő spirituális vezetőjével, aki tíz napot tölt Londonban.