Tizenhat kiállítás, és három gól. Ez a Kanada?Norvégia meccs mérlege, melyet a házigazdák a vártnál sokkal nehezebben tudtak megnyerni 2?1 arányban, a jégkorong-világbajnokság középdöntőjének E-csoportjában.
(BTL.hu)Tegnap este újra megnyílt a legismertebb és legnagyobb hazai KFC gyorsétterem az Erzsébet körút és a Király utca sarkán. Az ünnepélyes megnyitón a capella előadásban...
Ellenállni a szexuális csábításnak nem könnyű, azonban már tudományos kutatások is igazolják, hogy a szerelem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a bűnbeesést - jelent meg az Evolution and Biology-ban.
(BTL.hu)Taxitelly néven egyedülálló hirdetési felület jelenik meg a magyarországi piacon. A taxiban elhelyezett elektronikus, érintőképernyős felületen...
A második legnagyobb lengyel bankkal, a PKO-val tárgyal szorosabb együttműködésről az OTP Bank - közölte a lengyel hitelintézet távozó vezérigazgatója. A közlést az OTP nem cáfolta.
Mosonmagyaróvár - Számos kereszteződés jelzőlámpássá, illetve körforgalommá alakítását, több utca kétirányúsítását, illetve tehermentesítő utak építését javasolja többek közt a közelmúltban elkészült, átfogó közlekedési koncepció.
Mire kell számítani, és mire nem, amikor megindul a szülés? A tágulás nem mindenkinél jelentkezik fájdalommal, de aztán egyszer eljön a rendszeres fájások ideje. A tágulás izgalmas pillanatai belülről, azaz: mi zajlik a baba...
(BTL.hu)Meglepő fordulat következett be a Save Beugró! Petíció kapcsán – melyet tegnap indított a mikvannak.hu bloggere, _original. A műsor rajongói...
Ezen a héten is fergeteges rögtönzésekkel és hirtelen, a színpadon születő helyzetgyakorlatokkal szórakoztatja a Beugró négy színésze a nézőket ma este a TV2 műsorán.
Több uniós ország vállalatával együtt - egyetlen magyarként - a Pick pécsi üzemére is húsbehozatali tilalmat rendeltek el az orosz hatóságok. A Pick szerint a kifogásolt húsból az elmúlt két évben nem is szállítottak Oroszországba, így csak valami tévedésről lehet szó.
Ti-ti-ti tá-tá-tű ti-ti-ti... 1906. október 3-án, a Berlini nemzetközi rádiótávírási egyezményben fektették le az S.O.S. segélykérő jelzésként való használatát.
Ha babád már megbarátkozott a hússal és betöltötte életének nyolcadik hónapját, elkezdhet megismerkedni a tejtermékekkel. Persze a tehéntej kortyolgatását feltétlenül az első születésnapi gyertya elfújása utánra kell halasztanotok, de a joghurt, a kefir, a sajt és a túró már szerepelhet gyermeked étlapján.
További ágyszámcsökkentést nem tervez Székely Tamás, az új egészségügyi miniszter. Az egészségbiztosítási törvény visszavonásáról szóló javaslatot viszont a következő kormányülésen beterjeszti.
Sopron - Hatvannégy éve – 1944 májusában – Sopronban is felállították a gettókat: az Új utcában, a Papréten, a Torna és az Ötvös utcában. A halálvonat július 5-én indult el a Déli pályaudvarról Auschwitzba, a vagonokban 1801 soproni zsidóval.
Győr-Moson-Sopron - Immár harmadik alkalommal rendezik meg pünkösdkor a Nyitott Pince Napokat. A csatlakozó pincészetek egy részében ingyen, máshol kedvezményesen lehet bort kóstolni.
Még a nemrég alakult madridi kormánynál is gyorsabban ment - gratulált az olasz államfő tegnap délután a minisztereinek kíséretében esküt tett Silvio Berlusconinak, aki azonnali eredményeket ígért, máskülönben - mint fogalmazott - a népharag elsodor bennünket.
Az orosz állami duma 392 szavazattal 56 ellenében jóváhagyta Vlagyimir Putyin kinevezését kormányfővé csütörtöki rendkívüli ülésén. Dmitrij Medvegyev, az új elnök eskütétele utáni első...
Villáminterjú, amikor helyzet van: akiről szól a nap. A zóna kérdez, önök olvashatják és hallgathatják a válaszokat. Most éppen Kieselbach Tamást kérdeztük arról, úri hóbort-e a műgyűjtés, és fellendíti-e az üzletet a Műgyűjtők Éjszakája. Olvasási idő 2 perc
Kormánydöntés született arról, hogy a Balatoni Hajózási Zrt.-ben többségi tulajdonos tóparti önkormányzatok megkaphatják a cég még állami tulajdonban lévő részvénycsomagját. Balázs Árpád, a Balatoni Szövetség elnöke, Siófok polgármestere lapunknak elmondta: a feltételek még nem ismertek, a számukra pozitív döntésről azokból a meghívókból értesültek, amelyek szerint az érintett huszonkét balatoni…
Bár megsokszorozódtak a támogatások a romák helyzetének javítására, a programtervezés és -ellenőrzés nem volt alkalmas az átfogó kormányzati programok hatékony menedzselésére - állapította meg az...
Máris vezeti a slágerlistákat, és valószínűleg több milliót adnak majd el belőle, de Madonna új, Hard Candy című albuma akkor is csak tisztességesen megcsinált szabadulólemez, nem több. Madonna: Hard Candy (Warner) + Videó
Az Európai Unió sporttal kapcsolatos politikájáról fogadott el jelentést a Európai Parlament (EP) csütörtökön, és ennek tanúsága szerint az EP-képviselők átláthatóvá tennék az átigazolásokkal járó pénzmozgásokat, drogként tekintenének a doppingokra, növelnék az iskolai testmozgás lehetőségét, fellépnének a fajgyűlölet ellen, nem liberalizálnák a szerencsejátékokat, és biztosítanák, hogy mindenki…
Műtétre történő előkészítés közben leesett egy beteg a kazincbarcikai kórházban, majd az idős asszony egy óra múlva meghalt. Az ügyet kivizsgáló intézményre pénzbüntetést szabott ki az egészségbiztosítási felügyelet.
Bécs - Határ menti települések polgármesterei és Burgenland tartományi kormányzatának képviselői tanácskoztak csütörtökön Bécsben a kishatárok megnyitásáról. Fertőrákos és Szentmargitbánya között három éven belül nyílhat az autóval is járható átkelő.
Magyarország - Csak széles karimájú kalapban, napszemüvegben, érzékenyebbek napernyő alatt tartózkodjanak a szabadban – mindez nem nyári jó tanács. Már a napokban mért UV-sugárzás is ilyen mértékű óvatosságra int régiónkban.
A Hezbollah telekommunikációs hálózatának felszámolásával "hadat üzent" az USA és Szaúd-Arábia által támogatott bejrúti kabinet a síita szervezetnek, s ezzel Izrael és Amerika malmára hajtja a vizet - legalábbis a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk értelmezésében. A vallási felekezetek konszenzusára épülő Libanon - hathatós külföldi beavatkozással - ismét a polgárháború szélére sodródott.
Az államünnep ellenére temetői hangulat uralkodott tegnap a szlovákiai vendéglőkben és kocsmákban. Búsongtak a tulajok, hiszen lőttek a remélt nagy bevételnek, a hajnalig tartó szurkolásnak, italozásnak. Még mindig nem tértek magukhoz a csütörtök éjjeli sokkból a szurkolók tízezrei, akik a most zajló kanadai A osztályú világbajnokság végére legalább bronzérmesnek hitték hokistáikat.
A gyorsuló infláció és a lassuló gazdasági növekedés láttán tartotta a kamatot tegnap az angol és az európai jegybank. Az IMF igazgatóhelyettese pedig a hetvenes évek inflációs spiráljának ismétlődéséről beszélt.
Emelje magasba a kezét, aki látta már egy színpadon Básti Julit, Udvaros Dorottyát, Cserhalmi Györgyöt, Kulka Jánost és Dés Lászlót! Na ugye! Május 22-től itt a lehetőség.
Egyelőre nem lehet tudni, indul-e belső vizsgálat a kalocsai rendőrségen annak kiderítésére, hogy ki fénymásolta le a traffipaxnapló azon oldalát, amelyen a városi kapitány gyorshajtását regisztrálták. Vakulya Ottó, Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány-helyettes tudósítónknak elmondta: jelenleg az ellenőrzési szolgálat tekinti át az eset körülményeit, ezt követően döntenek arról, hogy elrendelik-e…
Tocsik Mártának a bruttó 804 millió forintos sikerdíjból bruttó 80,7 millió forint jár, a felvett összegből 562,5 millió forintot és annak kamatait vissza kell fizetnie - így döntött jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla, s ezzel lényegében lezárta a Tocsik-ügyet.
Győr-Moson-Sopron - A Kisalföld napilap a Széchenyi- és a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, valamint a Revita Televízióval hazánkban eddig egyedülálló programsorozatot hirdetett: Gyerekegyetemre hívta a megyei diákokat. Az első évad jövő héten zárul, a Gyerekegyetem könyv pedig már a tanév vége előtt megjelenhet.
Thaiföldön még csütörtökön is várt a mianmari beutazási engedélyre a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata. Pavelcze László, a csapat vezetője az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a mianmari konzulátuson beadták a vízumot, és nagyon bíznak benne, hogy mielőbb elindulhatnak a ciklon sújtotta országba. Balogh András bangkoki nagykövet telefonérdeklődésünkre szintén optimista volt, mint mondta,…
Negyedszer rendeznek Forma-1-es futamot a hét végén a Herman Tilke német sztárépítész által megálmodott isztambuli pályán. A török nagyváros központjától mintegy kilencven kilométerre, az ázsiai oldalon található létesítmény 125 ezer néző befogadására alkalmas, a nyolc bal- és hat jobbkanyaros aszfaltcsík hossza 5338 méter, és - a San Marinó-i és az interlagosi pálya után - a harmadik F-1-es ring,…
Hat évvel ezelőtt hazánk euróbevezetésének tervezett éve 2007, Szlovákiáé pedig 2010 volt. Mára a helyzet, jól tudjuk, ennek éppen az ellenkezője: Szlovákia - átgondolt gazdaságpolitikája eredményeként - az uniós valuta átvételéhez szükséges összes pénzügyi követelményt teljesíti, ezért a tervezettnél előbb, 2009. január elsején bevezetheti az eurót. Túl a presztízskérdésen: a gazdaság állapotának…
Háromhetes szabadságra küldte tegnap a nagyszombati Spartak klubvezetése a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Josef Mazurát, és segítőjét, Cyril Stachurát.
Hat évvel ezelőtt hazánk euróbevezetésének tervezett éve 2007, Szlovákiáé pedig 2010 volt. Mára a helyzet, jól tudjuk, ennek éppen az ellenkezője: Szlovákia – átgondolt gazdaságpolitikája eredményeként – az uniós valuta átvételéhez szükséges összes pénzügyi követelményt teljesíti, ezért a tervezettnél előbb, 2009. január elsején bevezetheti az eurót. Túl a presztízskérdésen: a gazdaság állapotának…
Az autófinanszírozás szerepének csökkenése ellenére is jól húz a hazai lízingpiac. A cégek a forgalmiban is feltüntetnék a finanszírozót a lízingelt járművek külföldre csempészésére szakosodott profi bűnözők miatt.
Negyedszázada, 1973 tavaszán az első salgótarjáni dixieland-fesztiválon még fél ház előtt játszottak az együttesek. Az utóbbi években azonban a legtöbb dixie-koncertre már hetekkel a fesztivál előtt eladtak minden jegyet. Berki Tamás dzsesszénekes, a program házigazdája a változást azzal magyarázza, hogy a dixie mára világszerte népszerűvé vált, és utat nyitott a szving, de más, kevésbé populáris,…
Már az egészen kisgyermek is meg tudja különböztetni a szavahihetõ bábút attól, amelyik nem mond neki igazat.Egy kanadai visgálatban 3-4 éveseknek azt a képességét vizsgálták, hogy meg tudják-e állapítani, ki a megbízható, kinek lehet hinni.
Tizenhárom kutya marcangolt szét szerda este egy hétéves kisgyereket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikken. A nyomozás jelenlegi állása szerint a tulajdonos uszította a futballpályán játszadozó gyermekekre a kutyafalkát. A rendőrség indítványozza a férfi előzetes letartóztatását.
Ismét a tavaly decemberben leszavazott Péterfalvi Attila korábbi adatvédelmi biztost jelöli szakombudsmannak az MTI információja szerint Sólyom László köztársasági elnök. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosi posztjára sem új embert, hanem Fülöp Sándort javasolja, akiről idén februárban döntött a parlament, ám ő sem kapta meg a kétharmados támogatást.
Győrújfalu - Hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki immáron jogerősen is a megyei bíróság Bognár József győrújfalui polgármestert, aki 2006 tavaszán az elődjét, Cserjés Lászlót szidalmazta és falhoz lökte. Bognár 75 ezer forint pénzbüntetést kapott.
Budapesten tegnap folytatta a tüntetést a néhány tucatnyi, Tibetet támogató demonstráló, tiltakozva az ellen, hogy a fővárosban tartózkodik egy száztagú kínai delegáció. A Tibetet Segítő Társaság és az Amnesty International a Parlament déli szárnyánál több tibeti zászlót és transzparenst is kifeszített, ahová esedékes volt a Jia Qinglin, a kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület állandó…