A tojásdobálás belefér a véleménynyilvánítás szabadságába: ha senki nem botránkozik meg rajta, akkor nem bűncselekmény. Rendzavarást követ el azonban az, aki a rendőri felszólítás ellenére nem hagyja abba a "tojásdobálós véleménynyilvánítást". Röviden így összegezhető azoknak az ítéleteknek a tanulsága, amelyeket a hétvégi melegfelvonuláson őrizetbe vett hét rendzavaróval szemben lefolytatott…
A hegyimenő Anker Sörensen nyerte meg a Toblach és Kitzbühler Horn közötti 170 kilométeres etapot, az Osztrák körverseny második szakaszát. A második helyen a hazai utakon tekerő Thomas Rohregger, a harmadikon pedig az ukrán Ruszlan Podgornyij végzett.
Kappanháj? Hát igen, azt állítja magáról Csonka András, hogy túl a negyvenen neki is kialakult az a has körüli párnácska. Hogy mit használ a ledolgozásához, hogyan kerülte el diákkorában a kötelező futást, azt megnézhetik...
Mint arról korábban beszámoltunk, a San Marinó-i bajnokcsapat, az SS Murata vezetői nagy terveket dédelgettek, és szerették volna leigazolni Romáriót valamint a hétszeres Formula?1-es világbajnokot, Michael Schumachert az együttes Bajnokok Ligája-selejtezőire.
Mosonmagyaróvár - Nyáron egymást érik az országos zenei fesztiválok, de a térség is bővelkedik könnyűzenei programokban. Körképünkben utánajártunk, hogyan telik az óvári zenei együttesek nyara.
A nemzetközi közösség az elmúlt fél évben közel egymilliárd euró közvetlen segélyt utalt át a palesztinoknak - közölte a múlt decemberi párizsi adományozó konferencia elnöksége. A francia...
Szakítani kell azzal a politikával, amely mindent akar fejleszteni. Oda kell nagyobb hangsúlyt fektetni, ahol munkaerőhiány van. A következő négy évben megerősítjük a természettudományos és műszaki képzést, és 50 százalékkal növeljük ezeken a területeken az egyetemi férőhelyeket – jelentette be a 2006-os választási kampányban Gyurcsány Ferenc, és hogy mondanivalójának kellő nyomatékot adjon,…
Sopron - A soproni és a kismartoni (Eisenstadt) tűzoltók sikeres pályázati elbírálás után közös gyakorlatokat tarthatnak, fejleszthetik a híradós ügyeleti rendszert. Mindezekre több mint 400 ezer eurót szánnak.
A szocialista frakció tegnap közleményben hozta nyilvánosságra, hogy egyértelműen elítéli azt a "brutális és aljas" támadást, amely a melegfelvonulás résztvevőit, szimpatizánsait és az őket védő rendőröket érte. A Lendvai Ildikó frakcióvezető által jegyzet közlemény leszögezi azt is, hogy szükségesnek tartja a gyülekezési törvény módosítását, amelyet a szocialista párt már korábban is javasolt. E…
Fel kell lépnie az államnak az élelmiszerár-drágulás ellen – véli az emberek 84 százaléka – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A 2008. július 3. és 6. között 600 fő telefonos megkeresésével, a 18 év feletti lakosság körében végzett országos reprezentatív felmérése az ellenzék közelmúltban tett javaslatcsomagjának fogadtatását vizsgálta.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter után Szekeres Imre honvédelmi miniszter is száműzi a Szent Koronát a tisztavatásról. A Magyar Honvédség leendő tisztjei a tárcavezető döntése értelmében – a csaknem húszéves hagyományt megtörve – nem a koronamásolat előtt teszik le az esküjüket. A szaktárca érvelése szerint „a korona helye az Országházban van, és ott mindenki kifejezheti iránta…
Vajon újkori marketingfogásról van szó? Vagy nem kell összeesküvés-elméleteket eszkábálni és egész egyszerűen a modern netes kalózok keze van abban, hogy a tévében még be sem mutatott sorozatok epizódjai kerülnek fel az internetre? Premier előtt fellelhető sok alkotás, de sok közülük még csak félkész, hiányos, és rontja a későbbi élményt.
Finoman fogalmazva is pocsékul kezdődött a Schalke 04 felkészülése a 2008?09-es szezonra: a ?királykékek? két kiválóságukat is elvesztették az első edzőmeccsen.
Az a tapasztalatunk, hogy Magyarországon is ugyanolyan magas a cipők sarka, mint Amerikában. A barátnők itthon is szeretnek bulizni, enni, inni, shoppingolni és beszélgetni, miközben rendíthetetlenül keresik az Igazit. A Szex és New York című sorozatból és most már mozifilmből sokat tanultak a nők. Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda történetei megmutatták: nem ciki önmagunkat kinevetni és hogy…
A szélsőjobbos portálokon győzelmi ünnepet ültek a szombati melegrendezvény után, hazafias cselekedetként méltatták, hogy kövekkel, tojásokkal, Molotov-koktélokkal, petárdákkal, üvegekkel dobálták meg a békés felvonulókat és az őket védő rendőröket. "A jövő évi melegparádé valószínűleg abból fog állni, hogy hatezer rendőr gyűrűjében egy szégyellős homoki elsompolyog a következő sarokig" - írta egy…
Jó üzletnek ígérkezik a fejlődő országokból érkező nyerscukor feldolgozása, mert a gyár kapacitásának bővülése több dolgozó foglalkoztatását teszi lehetővé, s meghosszabbíthatja a kampányt – vélekedik a Magyar Cukor (MC) Zrt. afrikai és dél-amerikai nádcukor beszerzési terveiről a kaposvári gyár egyik, névtelenséghez ragaszkodó középvezetője. Az ország egyetlen megmaradt cukorgyárának műszaki…
Kapuvár - A városrész gazdasági és kulturális fejlődéséért alapítványt hoztak létre a gartaiak. Már idén különböző programokra várják az érdeklődőket és elkészítenék Garta címerét is.
India és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) várható megállapodása miatt kilépnek az újdelhi kormányból a kommunista pártok, amelyek eddig biztosították a kormány parlamenti többségét. A...
Süteményillatban telik Koch Gáborné élete. A porok és a műfinomságok korában szélmalomharcot vív, és csak úgy hajlandó dolgozni, ahogy évtizedekkel ezelőtt egy óbudai cukrászműhelyben tanulta. Bízik benne, hogy neki lesz igaza.
Vagy két évtizeddel ezelőtt hallottuk először, hogy az állami költségvetésből élő tudományos kutatóhelyek ellustultak, nem elég produktívak. Költségvetésüket redukálni kell, és a felszabaduló pénzt át kell irányítani a tényleges és eredményes kutatásokat serkentő pályázati rendszerbe.
A Vodafone Magyarország elindítja mobilmarketing-tevékenységét - jelentette be Nagy Bálint, a társaság kommunikációs igazgatója egy tegnapi tájékoztatón.
A barátságos emberszabású majom, az orangután pár éven belül csak a játékboltok polcain és mutatóban egy-két állatkertben lesz megtalálható - ha az Európai Unió valóban bioüzemanyaggal akarja fedezni a teljes üzemanyag-használat tizedét. A környezetvédők által csak agroüzemanyagnak nevezett bioüzemanyagok ugyanis - többek között - Indonéziából és Malajziából jutnak az EU-ba. Borneón és Szumátrán…
- Állok elébe, nyitott vagyok minden értelmes párbeszédre - mondta Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke a Népszabadságnak, amikor Suchman Tamás javaslatáról kérdeztük. Az MSZP országgyűlési képviselője nyílt vitára hívta Vonát, hogy "gárdás közönség" előtt vitassák meg, valóban nemes célokért küzd-e a gárda (a Duna TV bejelentette: szívesen helyt adna a…
Hétfőn a Fővárosi Bíróság elnapolta azt a közbeszerzési pert, amelynek tárgya a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt Microsoft- vagy azzal egyenértékű szoftverek beszerzése.
- Győzelmet arattunk a deviánsok felett, mert az ellentüntetésünk elérte a célját: a Hősök terénél fel kellett függeszteni a homoszexuálisok demonstrációját - hangoztatta kedden az SZDSZ szegedi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke. Hozzátette: a Jobbik reméli, hogy jövőre már Budapesten sem lesz melegfelvonulás, ugyanúgy, ahogyan Belgrádban már három éve…
Kár is tagadni, legtöbbünkben ott motoszkál az érzés, hogy régen bezzeg rend volt. Az iskolában például hátra tett kézzel ült a gyerek, a köpeny elfedte a különbségeket, és Kati néni sem volt szigorú, legfeljebb következetes - hát istenem, eljárt néha a keze.
Európa legnagyobb elektronikai konszernje, a német Siemens a korábbi híreket megerősítve tegnap bejelentette: 16 750 munkahely megszüntetését tervezi nyereségességének növelése érdekében.
Tagadták az etnikai alapú bántalmazást azok a fiatalok, akiknek egy szigetvári roma asszony és lánya januári megtámadása miatti büntetőpere kedden kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon....
Utoljára tavaly decemberben fordult elő, hogy 50 alatti pontszámmal lehetett a politikusok népszerűségi rangsorát vezetni. Akkor és azóta folyamatosan Sólyom László állt-áll az első helyen, s most is ő foglalja el ezt a pozíciót. Mostani, 5 pontos visszaesése nem köthető valamely társadalmi, politikai csoporthoz, egy kicsit mindenhol kopott a reputációja.
Nem kevesebb, mint 1370 sportbarát pattant nyeregbe a 10. TVK Triatlon Nagyhét harmadik tombolaszelvény-gyűjtő napján. Az ovisok és bölcsisek ezúttal is a mini-körön pedáloztak, majd a nagyok külön rajtja következett. A rendezők - tanulva a tavalyi tapasztalatokból, amikor is az ezernél több kerékpáros körbeért a 4 kilométeres pályán - ezer méterrel meghosszabbították az útvonalat. Az óvatosság…
A Magyar Demokrata Fórum debreceni vezetői öntapadó fóliával takarták le Ságvári Endre 1944-ben lelőtt antifasiszta ellenálló emléktábláját Debrecenben, a Vásáry István utcában. Az akciót Kálmánné Szabó Katalin, az MDF városi elnöke és Czakó Sándor, a párt városi elnökségi tagja hajtotta végre, akik kezdeményezik, hogy az utcában Vásáry István egykori polgármester emléktábláját helyezzék el.