2010. január 12. kedd

jan. 12
6:33
Dávid Simonyit vetné be a fővárosban (hirado.hu)
Az MDF elnökének fővárosi listáján, első helyen Simonyi András áll, őt Herényi Károlyé, Ikvai-Szabó Imre, illetve Boruzs András követi - állítja a Népszava. A lap szerint az országos lista hetedik helye Retkes Attiláé lenne
jan. 12
6:36
Stumpf: Nagy attrakció nem várható a kampányban (Infostart)
Az emberek azt várják a tavaszi parlamenti választások után, hogy a kormányzat rendbe hozza a szétzilált közigazgatást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a pártok egy része azt akarja mutatni, hogy nem költ túl sokat a kampányra, és le akarja rövidíteni azt. Hozzátette: nagy attrakcióra nem lehet számítani.
jan. 12
6:42
Folytatódik a cigányozó-buzizó polgármester ügye (Alternatív Energia)
Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést magzatkárosítás és más esetek miatt Molnár Oszkár (Fidesz) országgyűlési képviselő, Edelény polgármestere még az elmúlt évben, a Legfőbb Ügyészség (LÜ) az illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséget jelölte ki a feljelentésben foglaltak kivizsgálásra és az eljárás lefolytatására.
jan. 12
6:42
Állnak a buszok, a metró jár, a villamosok akadoznak - Máris akcióban a sztrájktörők? (Adó1százalék)
Budapest négy buszgarázsában 100 százalékos a sztrájk, egyetlen járat sem indult el - mondta Nemes Gábor az MTI tudósítójának kedd hajnali fél ötkor a cinkotai buszgarázsban, hozzátéve, a pesti oldal három villamos remízből összesen 11 jármű indult el üzemkezdet után, míg a budai oldalon egy sem.
jan. 12
6:42
Minden riválisát kenterbe verte az Avatar (Spa Trend Online)
Az Avatar című film lett a hazai mozikban minden idők legsikeresebb filmje. A december 17-ei bemutatója óta eltelt idő alatt a minden idők legnagyobb bevételeit tartalmazó filmek listáján az első helyre lépett 791 millió 118 ezer 550 forintos bevételével.
jan. 12
6:44
Az első HÉV-járatok elindultak (Adó1százalék)
A BKV első villamos és HÉV-járatai minden vonalon menetrend szerint elindultak - közölte a közlekedési társaság az MTI-vel kedd hajnalban.
jan. 12
6:45
Erőss: nem akarok bicegve élni! - fotógalériával (BorsOnline)
Drámai döntést hozott Erőss Zsolt hegymászó. A Tátrában megsérült sportember inkább protézissel vág neki újra a Himalája csúcsainak, semmint sántikálva kelljen még a boltba is lemennie. Erőss megtarthatta volna összezúzott végtagját, mégis kérte orvosaitól az amputációt. Felesége elfogadta elhatározását, édesanyja kevésbé érti.
jan. 12
6:47
Huszonéves bombázóért hagyta el családját a TV2 sztárja (BorsOnline)
Elköltözött otthonról Kárász Róbert, a TV2 műsorvezetője. A kétgyermekes apuka egy, a Mokkában dolgozó huszonéves lánnyal lépett félre. Jelenleg egyedül lakik, és igyekszik rendbe hozni az életét.
jan. 12
6:51
Eltörölné a főrektor a kétszintű érettségit (hirado.hu)
Szabó Gábor visszaállítaná a hagyományos, egyszintű érettségirendszert, és a központi írásbeli felvételi vizsgát, valamint újra lehetővé tenné az egyetemeknek a szóbeliztetést
jan. 12
6:51
Helikopterbalesetben lelte halálát a mexikói iparmágnás és családja + videó (ATV)
A tragédia a nagy köd miatt következhetett be.
jan. 12
6:54
Az amerikai hadsereg növeli az Izraelben tárolt fegyverkészletét (Infostart)
A decemberben véglegesített megállapodás alapján az amerikai hadsereg növeli az Izrael területén raktározott fegyverkészletét - erősítette meg Shawn Turner, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
jan. 12
7:00
BKV: a sofőrök jó hangulatban csinálják a semmit (Privátbankár)
Javult a helyzet a fővárosban: 200 busz, jónéhány villamos és minden metró jár, a várakozási idők azonban megnyúltak. Jobb a helyzet az utakon is, de a tárgyalóasztalokról ez közel sem mondható el. A BKV szerint elkerülhető lett volna a sztrájk, ha szakszervezetek elfogadják a cég ajánlatát, a sztrájkolók azonban sikeresnek ítélték az eddig történteket, és egyelőre nem hajlandóak arról beszélni,…
jan. 12
7:00
Nem semmi! Tévés kommentátor lesz Sarah Palin (Kripto Akadémia)
Sarah Palin, a 2008-as elnökválasztás republikánus párti alelnökjelöltje a Fox News kommentátora lesz - közölte hétfőn a konzervatív hírtelevízió.
jan. 12
7:00
Bedobhatják a törölközőt az élményfürdők (Adó1százalék)
Milliós tartozások, kihasználatlanság, egymásra mutogatás - sok gond van a hazai élményfürdők fenntartása körül. Legutóbb a balatonszemesi önkormányzat döntött úgy, hogy a továbbiakban nem kívánja finanszírozni veszteséges fürdőjét, inkább egy magáncégnek bérleménybe adja azt. Esztergomban viszont ennél sokkal rosszabb a helyzet: pénteken a 70 milliós tartozás miatt kikapcsolták az áramot a…
jan. 12
7:02
Hegyekben állnak Izraelben az amerikai fegyverek (Kripto Akadémia)
A decemberben véglegesített megállapodás alapján az amerikai hadsereg növeli az Izrael területén raktározott fegyverkészletét - erősítette meg Shawn Turner, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
jan. 12
7:02
Újabb busz- és villamos vonalakon indult meg a közlekedés (Adó1százalék)
Újabb busz-, illetve villamos vonalakon indult meg a közlekedés kedd reggel a BKV-sztrájk alatt; fél hétkor 15 buszjárat és hat villamos vonalon közlekednek a járművek, de minden viszonylaton nagyobb követési időkre kell számítani.
jan. 12
7:03
Ada üzletembert szeret (BorsOnline)
Ada újra szerelmes. A kétgyermekes anyuka egy marketinges férfiba habarodott bele hónapokkal azután, hogy kimondták a válását Timóval.
jan. 12
7:03
Bombariadók a buszgarázsokban, káosz az utakon (Blikk)
Miközben az utasok számára a legtöbb BKV járat csak véletlenszerűen közlekedik a fővárosban, több buszgarázsban is bombariadó volt kedd hajnalban.
jan. 12
7:04
A vakoknak is árthat a fény - Komoly dolog a migrén (Kripto Akadémia)
Már régóta ismert, hogy a fény jelentősen ront a migrénes rohammal küszködőkön. A lüktető fejfájás élesebb és tovább is tart, mint ha elsötétített helységben pihenhetne a páciens.
jan. 12
7:05
Megbénítja a fővárost a BKV (BorsOnline)
Ma reggel inkább útnak se induljanak: sztrájkot hirdetett a BKV több szakszervezete. Hogy pontosan mely vonalakon lesz közlekedés, az feltehetően csak a hajnali munkakezdésnél derül ki.
jan. 12
7:09
A Fidesz bejelentette: mindent akar + videó (ATV)
Az összes egyéni körzetben győzhet a tavaszi választásokon.
jan. 12
7:12
A munkáltatók kérhetnek kártalanítást a BKV-tól a sztrájk miatt (Infostart)
Londonban a közlekedési társaság még akkor is kártalanítja az utasokat, ha nem az összes dolgozója sztrájkol, hanem csak például a metróvezetők. Budapesten viszont nem kérhetnek kártalanítást az utasok a BKV-tól a sztrájk miatt.
jan. 12
7:12
Tenisz: Szávay Ágnes kikapott Aravane Rezaitól Sydneyben (She)
A Sydneyben zajló WTA-torna második fordulójában Szávay Ágnes két szettben vereséget szenvedett a francia Aravane Rezaitól.
jan. 12
7:12
Bénultságra ébredt a főváros (+videók) (HírTV)
A reggeli csúcsidőben még járt, 10 órától azonban a 217E jelű autóbusz sem közlekedik – tájékoztatott a BKV. A legfrissebb információk szerint a villamosok és az autóbuszok követési ideje jelentősen megnőtt, ezért arra kérik az utasokat, hogy ahol lehet, metróval és trolival utazzanak. Eközben Demszky Gábor felszólította a BKV dolgozóit, hogy vegyék fel a munkát.
jan. 12
7:12
BKV: aktuális forgalmi helyzet + FRISS információk (Pénzcentrum)
Újabb busz-, illetve villamos vonalakon indult meg a közlekedés kedd reggel a BKV-sztrájk alatt; fél hétkor 15 buszjárat és hat villamos vonalon közlekednek a járművek, de minden viszonylaton nagyobb követési időkre kell számítani....
jan. 12
7:14
Újabb óriási segítség multiknak (HírTV)
Összesen 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott 12 magáncég a magyar államtól tavaly egyedi kormánydöntés keretében – ismerte el a Magyar Nemzet érdeklődésére a gazdasági tárca. Közülük mindössze egy vállalkozás áll teljes magyar tulajdonban, a szerencsések többsége multinacionális cég.
jan. 12
7:18
A két dudás egy csárdában lesz kompromisszumra ítélve (Privátbankár)
Kína a jüan felerősítésével nyithat az USA felé, de ketten együtt nem rakhatják rendbe a világot: ki veszi majd meg a javakat és ki termelhet majd exportra?
jan. 12
7:18
Ismét hódít az orosz rulett (Kripto Akadémia)
Oroszországban több mint 14 ezer játéktermet, többek között 40 kaszinót zárt be a rendőrség azóta, hogy 2009. július elsején hatályba lépett az a törvény, amely a szerencsejátékot a Balti-tenger menti Kalinyingrád megyébe, az Azovi-tengerhez közeli Rosztov megyébe, a dél-szibériai Altaji területre és a kínai és észak-koreai határhoz közel eső Tengermellékre száműzte.
jan. 12
7:18
Izzadságszagú az Irígy Hónaljmirigy - Elfogyott a spiritusz (Spa Trend Online)
Az egykori Irígy Hónaljmirigyből már csak a neve maradt, legutóbb szilveszterkor tapasztalhattunk, hogy mintha minden kreativitás elpárolgott volna a nyolc fiú lelkéből az elmúlt években.
jan. 12
7:18
Uraim, szabad préda Nicol Scherzinger! (Adó1százalék)
Hivatalosan is szinglivé vált Lewis Hamilton, a Forma-1-es McLaren istálló brit pilótája, miután szakított párjával, Nicole Scherzingerrel.
jan. 12
7:20
Tovább szóbeliznek az EU-biztosjelöltek (Privátbankár)
Folytatódik kedden Brüsszelben az EU-biztosjelöltek meghallgatás-sorozata az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságai előtt. Délelőtt a belga Karel De Gucht kereskedelmi, valamint a litván ...
jan. 12
7:20
Az oltás sem védi meg a gyerekeket! Egyre több a beteg egy nevelőotthonban (Adó1százalék)
A védőoltás ellenére számos gyerek betegedett meg az új típusú influenzában egy bakonyoszlopi nevelőotthonban - olvasható a keddi Népszabadságban.
jan. 12
7:21
Eminem verte a feleségét és az édesanyját (BorsOnline)
Eminem volt az első fehér rapper, akit a feketék elfogadtak. Példátlan sikereket ért el, de viharos magánélete máig nem rendeződött. A második részből Eminem szerelmi életét ismerhetik meg.
jan. 12
7:21
Káprázatos Depeche Mode (Blikk)
Budapest - Hatalmas kivetítőkön, szemet gyönyörködtető látványtechnikával és természetesen ezúttal is telt ház előtt lépett színpadra tegnap este a Depeche Mode.
jan. 12
7:23
Bajor: új életet kell kezdenem (BorsOnline)
Bajor Imrének teljes életmódváltásra van szüksége, ha vissza akar térni a színpadra. A hétvégén kórházba szállított színészt kikészítette az állandó megfelelni akarás és magánéleti gondjai.
jan. 12
7:24
6000 fölé mehet az OTP! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 765,41 pontos, 3,45 százalékos emelkedéssel, 22.962,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 35,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények erősödtek az előző záráshoz képest.
jan. 12
7:27
Demszky: a dolgozók béremelésének köszönhető a BKV adóssága (hirado.hu)
A főpolgármester szerint a BKV menedzsmentje mindazt nyújtja, amit törvényesen és a gazdasági lehetőségei szerint lehet nyújtani
jan. 12
7:27
„Ő külföldön is fontos.” Mercedes érkezett a magyar műsorvezetőért Afrikában (ATV)
Havas Henrik a fekete kontinensen nyaralt, de legközelebb Zalakarosra megy.
jan. 12
7:29
Biodiverzitást kutató ENSZ-szerv felállítását javasolta Angela Merkel (hirado.hu)
Kifejtette, hasonló szervezetre gondol, mint a világszervezet Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete
jan. 12
7:30
Platini: Ukrajna és Lengyelország kockázatos választás volt EB-helyszínnek (Infostart)
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint kockázatos volt odaítélni Ukrajnának és Lengyelországnak a 2012-es kontinensbajnokság rendezési jogát, mert a két ország nem rendelkezik megfelelő tapasztalattal ahhoz, hogy egy ilyen esemény házigazdája legyen.
jan. 12
7:30
NBA: otthon kapott ki a Boston, szoros meccsen nyert a Cavs (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 76. játéknapján a Boston Celtics hazai pályán szenvedett vereséget az Atlanta Hawkstól. A Cleveland nagy csatában nyert a Golden State otthonában, kiadós verést kapott a Miami Salt Lake Cityben.
jan. 12
7:30
Megkezdődött a sztrájk a BKV-nál: megbénulhat a főváros (HR Portál)
Ma nulla órától sztrájkolnak a BKV szakszervezetei, mert az utolsó, hétfő esti megbeszélésen sem született megállapodás a kollektív szerződésről. Az éjféltől kezdődött munkabeszüntetés határozatlan időre szól.
jan. 12
7:30
Óriási lengyel siker! - Elkapkodták az eurókötvényeket (Portfolio)
Lengyelország is sikeresen megcsapolta a nemzetközi tőkepiacokat, miután a javuló nemzetközi befektetői hangulatot és a feltörekvő piaci eszközök iránti növekvő keresletet (valamint csökkenő...
jan. 12
7:32
Sztrájkolnak Ferihegyen is (HR Portál)
Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a ferihegyi repülőtéren hétfőn este a földi kiszolgáló Malév GH-nál, a Malév forgalma egyelőre zavartalan.
jan. 12
7:32
Nehézkesebbek a felvásárlások Közép-Európában (Portfolio)
Nagy különbségeket tapasztalhat az, aki Közép-Európában tervez felvásárlást vagy fúziót ahhoz képest, ami a fejlett országokban megszokott. A transzparencia gyengébb, a szabályozás és az adózás...
jan. 12
7:33
A középfülgyulladás (WebBeteg)
A középfülgyulladás általában felső légúti fertőzések, megfázások után alakul ki. A betegség gyanúja esetén mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat illetve kérjék fül-orr-gégész szakorvos segítségét!
jan. 12
7:34
Csehország: megugrott a munkanélküliség (HR Portál)
Decemberben 9,2 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta Csehországban a novemberi 8,6 százalékról - jelentették be hétfőn a cseh munkaügyi és népjóléti minisztériumban.
jan. 12
7:36
Vagyonadó: mi van, ha magasabb árat kalkulálunk a véltnél? (Privátbankár)
Az adó alapjaként bevallott vélt forgalmi érték jelentősen különbözhet a törvény alapján meghatározott úgynevezett számított értéktől - ebben az esetben jöhet az APEH-ellenőrzés
jan. 12
7:36
Jó Éjt január tizenegyedikén, hétfőn. (GameStar)
OMG milyen nap volt ez a mai.... abszolút semmilyen. Éjjel lejátszották minden idők egyik legjobb NFL rájátszás meccsét, erre ilyen nap követi...
jan. 12
7:36
Nem fizetnek segélyt, magukra hagyják az embereket (Alternatív Energia)
Ha működne törvényességi felügyelet az önkormányzatok felett, akkor fel lehetne lépni a nyírkátaihoz hasonló törvénytelenségek ellen - így reagált az önkormányzati minisztérium államtitkára arra, hogy a helyi önkormányzat szeptember óta nem vagy csak részben fizeti ki a munka híján segélyre szorult emberek rendelkezésre állási támogatását (rát).

Keresés