Jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a szegedi önkormányzaté a szeged.hu domainnév; a város évek óta szerette volna megszerezni az internetes címet.
FIRENZE – Holland játékosai mentették meg a kieséstől a Bayern München focicsapatát. A német gárda a hazai pályán lesgóllal elért 2-1-es sikere után ugyan 3-2-re kikapott a Fiorentina otthonában, ám idegenben lőtt több góllal így is a bajorok jutottak tovább.
Cesare Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után elmondta, büszke játékosaira, annak ellenére, hogy idegenben szerzett több góllal a német együttes jutott tovább.
Az angol labdarúgó bajnokság 21. fordulójából a Sunderland-Bolton, a 22. köréből pedig a Portsmouth-Birmingham összecsapásokat pótolták be kedd este. Előbbi meccsen Darren Bent - a hazaiknál Fülöp Márton kapust nem is nevezték -, utóbbin Cameron Jerome volt a főhős.
A fogyasztók megtévesztése miatt tízmillió forint bírságot kell fizetnie a fényterápiás eszközt kínáló Meditens Kft-nek, mivel a nem tudták igazolni a termék gyógyító hatását. A Gazdasági Versenyhivatal szerint ez alkalmas a fogyasztók megtévesztésére
Az Év Honlapja különdíj után a filmarchívumok nemzetközi szövetségének díjára jelölték a Magyar Nemzeti Filmarchívum digitalizált anyagait tartalmazó Filmhíradók Online internetes szolgáltatást.
Nicklas Bendtner volt a főszereplője az Arsenal–Porto BL-nyolcaddöntőnek, a dán csatár triplájával oroszlánrészt vállalt az 5–0-ás hazai sikerben, azaz a portugálok kiejtésében (6–2). Nézze meg videón a találkozó góljait!
Vezetési szerkezetének átalakítása következtében 375 embert bocsát el menedzsmentjéből több részlegénél a brit Vodafone, a világ vezető mobilszolgáltatója.
Lehetne arról beszélni, hogy Gyurcsány Ferenc váratlan megjelenése az MSZP kampányában professzionálisan megtervezett, széles körben egyeztetett és a szavazatmaximalizáció céljainak megfelelő lépés - írja Török Gábor politológus.
A brit vásárlók ritkábban küldik vissza az interneten vásárolt termékeket, mint azokat, amelyeket személyesen az üzletekben választottak ki - derül ki egy friss felmérésből.
Az amerikai pénzügyminisztérium azt tervezi, hogy feloldja a szoftverexport-korlátozásokat bizonyos országok esetében. A cél a gonosz tengely kormányainak gyengítése.
Személyes okokkal indokolta meg az MDF, hogy az SZDSZ-es Keresztes Tibor visszalépett a képviselőjelöltségtől. Keresztes eddig nem gyűjtötte össze a megfelelő számú kopogtatócédulát, ami csak tovább élezhette az MDF-en belüli vitát, hogy érdemes-e együttműködniük az SZDSZ-szel a fővárosban.
A papírformának megfelelően az Arsenal és a Bayern jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ám Londonban és Firenzében eltérő forgatókönyv szerint alakultak az események.
Rijekában a XI. férfi Európa-bajnokság negyedik fordulójában sakkozóink hét nyerés és egy vereség mellett 9 játszmában remiztek. Almási Zoltán, Berkes Ferenc és Héra Imre kötelező győzelmekkel megkezdték a felzárkózást, Erdős Viktor, Bérczes Dávid és Prohászka Péter esélyesebb orosz nagymesterekkel szemben értékes döntetleneket harcoltak ki. A viadalon a grúz Baadur Zsobava és az ukrán Zahar…
Nicklas Bendtner, az Arsenal Porto elleni BL-győzelme során mesterhármast szerző futballista elmondta, csapata mindent megtesz, hogy megszerezze a Bajnokok Ligája-trófeát.
Bizonyos jelek szerint enyhén javulnak az európai turizmus kilátásai - ez derül ki az EU közvélemény-kutató intézetének, az Eurobarométernek a frissen közzétett jelentéséből. A 30 ezer...
Dr. Füst György professzor tizenöt éve dolgozik azon, hogy rátaláljon a szívinfarktus kialakulásáért felelős úgynevezett halálgénre. Hosszas kutatómunka után a közelmúltban megtalálta azt, amit keresett.
Az ember néha azt gondolja, hogy lassan már semmi értelme a nyomtatóknak, aztán az ilyen képek visszahozzák a hitet, hogy még mindig van, ami printer nélkül nem lenne ugyanolyan klassz. Rég volt a Homáron backdoor üzenet, ezt a példányt a Nagy Világhálón találtam, angolul alapfokon tudó olvasóink számára.
Néha (gyakran) kontrollálhatatlanul tör rám az édesség utáni vágy. Ilyenkor többnyire az alábbi lehetőségek közül választok: 1.: lekvár vagy cukros mák kanalazása 2.: bögrés süti készítése X: pocakom szemügyre vétele (hátha elmegy a kedvem a nassolástól). :) Kedves Olvasóim, lehet tippelni: általában melyik a nyerő verzió?
Az amerikai külügyminisztérium felszólította Teheránt, hogy nyújtson segítséget a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy volt ügynökének felkutatásához, aki három évvel ezelőtt tűnt el egy Iránhoz tartozó perzsa-öbölbeli szigeten.
Amikor Dávid Ibolya, úgy is mint jogász és volt igazságügy-miniszter, azzal fordul az Országos Választási Bizottsághoz, hogy utólag hadd javítsanak már a pártja jelöltjei számára a fővárosban átadott kopogtatócédulákon, a volt még lejjebb legyintésén túl nehéz már jelzőt találni a jelenségre.
A jól ismert siker- és premier sorozatokra specializálódott AXN beindította a tavaszi rakétákat. A Doktor House 5. évadának dupla részeivel múlt héten a csatorna 2010 egyik legjobb főműsoridős nézettségét produkálta. A 2,6%-os közönségarány kimagaslóan jó eredmény a kábelcsatornának a 18-49-es korosztályban.
A Silicon Graphics 128 processzoros, Intel alapú szuperszámítógépét molekuláris biológiai kutatásoknál fogják használni. A vízhűtéses rendszer nyáron 37 kilowattnyi elektromos áramot fogyaszt.
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Porto elleni továbbjutást követően elmondta: szeretne angol csapattal összekerülni a folytatásban, mert a Manchester United és a Chelsea ellen is lenne mit bizonyítania csapatának.
Németország után Ausztriában is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az egyházi iskolákban elkövetett szexuális visszaélések. A német nyelvterület legrégebbi kolostorának, a salzburgi Szent Péter...
Miközben a Pékszövetség szerint a hazai pékek jó, ha egy százalék körüli nyereséget tudnak elérni termékeiken, kedden kiderült, hogy új szereplőként egy cseh társaság lép a hazai sütőipari piacra. Az ágazat helyzete ettől még siralmas – közölték szakemberek.
Jesualdo Ferreira, a Porto vezetőedzője úgy érzi, hogy az Arsenal nem érdemelt ötgólos győzelmet csapata ellen a kedd esti Bajnokok Ligája-visszavágón.
Évente több száz milliárd forintot tesz ki az a kár, amelyet a hazánkon keresztülmenő kamionos tranzitforgalom egészségünkben, útjainkban, autóinkban, lakóházainkban, közműveinkben okoz – hangzott el a Levegő Munkacsoport és a Greenpeace közös demonstrációján, amelyet a napokban tartottak. Sürgetésük ellenére hazánkban leghamarabb három év múlva valósulhat meg a kilométer-arányos tarifarendszer.
A Fórum Hungary jóvoltából több mint két hónappal a hazai premier előtt szemrevételezhetjük az első Perzsia hercege-film magyar nyelvű plakátját. A Disney filmjét május 20-tól láthatjuk a mozikban.
Bastian Schweinsteiger, a Bayern München futballistája a Fiorentina elleni BL-visszavágó után úgy nyilatkozott, megmutatták, hogy erősebbek az olasz csapatnál.
A vártnál jobban nőtt az ipari termelés azokban a közép-kelet-európai országokban, amelyek kedden tették közzé erre vonatkozó adataikat. A legnagyobb mértékben Szlovákiában nőtt az ipari termelés...
Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője megérti a firenzeiek bánatát, akik gyakorlatilag Miroslav Klose az első mérkőzésen szerzett, megadott lesgólja miatt estek el a továbbjutástól. A holland szakember szerint a keddi visszavágón is rengeteg egyéni hibát követtek el csapata játékosai, a második félidőben azonban „megmentették” a mérkőzést, és ezzel együtt a továbbjutást is.
A BUX index két új részvénnyel bővül, egy pedig kikerül az indexből április 1-jén, a BUMIX kosarába egy új papír kerül a félévente esedékes kosár felülvizsgálat alapján - közölte a Budapesti...
Iványi Gábor felháborítónak tartja a Dankó utcai hajléktalanszállón keddre virradóra végrehajtott rendőrségi razziát; a metodista lelkész, a fedél nélkülieket segítő Oltalom Karitatív Egyesület...
Rákot diagnosztizáltak Andy Whitfieldnél, a Spartacus: Blood and Sand címszereplőjénél. minek hatására a hó végére tervezett forgatást bizonytalan időre elhalasztották a készítők.
Huszák Tamás, a Diósgyőr középpályása kedd délután már teljes értékű edzésmunkát végzett, és az utóbbi meccseket sérülés miatt kihagyó játékos készen áll a visszatérésre – adta hírül a DVTK hivatalos honlapja.
Kelet-Európában már látszik a fény az alagút végén, és a térség egészében az idén ismét gazdasági növekedés lesz - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves szuverén adósi...
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Mai napi horoszkópunk könnyed útmutató ahhoz, hogy mit, hogyan érdemes lépni, ha sikert akarunk elérni. Van, akinek kevésbé jó nap a mai, aggodalomra nincs ok.