Leforgatták a Horrorra akadva ötödik részét, s az alkotók nem fognak a filmen csücsülni, hiszen már két hónap múlva meg is ejtik a premiert. Igaz, egyelőre még előzetest sem készítettek.
Hivatalossá vált, hogy az Ann Arbor-i Michigan Stadium ad otthont a következő, 2013-as Winter Classicnak: az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) „szokásos”, újévi szabadtéri összecsapásán a Detroit Red Wings és a Toronto Maple Leafs találkozik egymással.
Azzal nyilván mindenki tisztában van, hogy a magazinok „10 tipp, amivel őrjöngő szexgépet csinálhatsz pasidból”, illetve a „7 tuti fogás, amitől csak téged akar majd” és hasonló címekkel ellátott cikkei legfeljebb szórakoztató céllal íródnak, semmi esetre sem azért, hogy ezeket aztán tényleg kipróbáljátok. Akinek gond van a szexuális életével, az nem ezzel oldja majd meg, akinek pedig rendben van,…
Elutasította az amerikai San Diego bírósága állatvédőknek azt a keresetét, amelyben az emberekével azonos alkotmányos védelmet követeltek kardszárnyú delfinek számára.
A sztatin-terápia nemtől függetlenül csökkenti a szív- és érrendszeri kockázatokat és a szívbetegségek okozta halálozást - állapították meg kutatók tizennyolc korábbi tanulmány adatainak elemzéséből.
Bár az ADHD diagnosztizálása nem könnyű, megfelelő mennyiségű információ birtokában egyértelműen kideríthető, hogy ezzel a tünetegyüttessel van-e dolgunk.
Természetesen A bosszúállók gyártója is kihasználta a 100 millió tévénéző előtti reklámozás lehetőségét, s ennek örömére a fél perces Super Bowl-előzetesnek elkészítették az egy perces, bővített verzióját is.
Az ökológiai lábnyom mibenlétével már nagyjából mindenki tisztában van, és mérete miatt szégyenkezik is a túlcivilizált ember. Most azonban újabb fogalommal kell megismerkednünk, ugyanis itt a Slavery Footprint, vagyis rabszolga lábnyom. A rabszolgaság intézménye ugyanis mind a mai napig létezik, az amerikai külügyminisztérium becslése szerint nagyjából 27 millió rabszolga él világszerte. Ennél is…
Ezentúl minden nap kapsz tőlünk egy kis segítséget ahhoz, hogy pozitívan gondolkodhass! Napi kínai mantráinkkal az egész életed megváltoztatjuk, ha te is úgy akarod!
Megtáltosodott a forint. A magyar valuta az utóbbi három hétben vagy tíz százalékot erősödött, ezzel maga mögé utasította a legtöbb nemzet fizetőeszközét. Pedig a magyar gazdaságban ez idő alatt nem történt semmilyen komolyabb változás. A hír kétségkívül melengeti a magyar szíveket, az öröm azonban mégsem teljes.
Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a L’Oréal egyik kampányát betiltotta a brit reklámhatóság. Az ügyben nem kis szerepe volt egy fiatal, brit liberális-demokrata képviselőnőnek, Jo Swinsonnak, akinek nem ez az első akciója a félrevezető szépségipari reklámok ellen. Olyannyira így van ez, hogy kampányában is hangsúlyos szerepet kap ez a téma. Eddig nem igazán volt példa arra, hogy egy politikus…
Az exek visszatérnek (vagy legalábbis szeretnének), hogy szétrobbantsák a kapcsolatunkat. Az sem jár jól velük, aki még nem talált új párra, ezért nekik is jobb messziről elkerülni az exeket. Feszültséggel teli hétvégére készülhetnek szinte valamennyi jegy szülöttei.
Pénteken és szombaton este a spanyol Mar Sagunto szerepel Debrecenben a KEK nyolcaddöntőjében. Az anyagi gondokkal küzdő együttes többszörös BL-győztes, és egyszer már a KEK-trófeát is elhódította.
A japánok nem mindig a precizitásukról híresek, erről tanúskodik a Killzone hivatalos Twitter-csatornáján elhintett üzenet, miszerint ismeretlen ideig késik a játék PS3-as átirata. Sajno... tovább
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Oda-vissza dicséri egymást a Forma-1-es Williams istálló és új versenyzője, Bruno Senna: a Lotus Renault GP-től Rubens Barrichello helyére érkezett brazil első tesztnapja után a csapat a visszajelzéseket, a versenyző pedig az FW34 típusjelű autót méltatja.
Ártatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült. A Max nevű kutya február 8-án délután sétálni indult gazdájával a Denver környékén lévő Smith víztározónál, amikor a kutya egy farkast látott, és megindult utána. A vadon élő farkas a víz felé futott, a kutya meg utána,…
Egyoldalas interjút közölt Kertész Imrével a Le Monde csütörtök délután megjelent számában, amelyben a mértékadó liberális francia napilap a magyar politikai helyzetről és írói koncepciójáról kérdezte berlini otthonában a Nobel-díjas magyar írót.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek megvárják a görög parlament döntését a megszorító intézkedések kiterjesztéséről. Jean-Claude Juncker ismét kizárta, hogy Görögországot egyfajta nemzetközi gyámkodás alá helyezzék.
VIDEÓ! Csak nagyon ritkán látható bravúrt hajtott végre a Lazio a Cesena elleni, csütörtök esti olasz bajnokin: tíz emberrel fordított kétgólos hátrányból bő negyedóra alatt a Stadio Olimpicóban! A Napoli csak egy öngólnak köszönheti, hogy reális esélye maradt a döntőbe jutásra az Olasz Kupában.
MegaFon: 5000 dollár értékű nyaralás üti a legadatéhesebb ügyfél markát. Related Stories A mobilos Facebookra is jönnek a reklámok Frissítenék a Lumia 800 kamera alkalmazását? G.Skill memóriák alacsony profillal Lencsevégre került egy Ice Cream Sandwichet futtató N9 Fotón a Samsung Galaxy Mini utóda
A párbajhősök estjére Attilát Kinga és Seherezádé is meghívta, de az összeférhetetlen végül a gogós lány buliját választotta, amin a cselszövő teljesen kiakadt - már-már aggasztó, amennyit sír, láthatóan megviseli a villalét. Attilának sem volt nyugalma, őt Vera kezdte kikészíteni.
Budapest - Elérkezett Csenge (23) és Peti (25) nagy napja, az ÖsszeEsküvők győztes párosa pénteken törvényesen is összekötik az életüket. A Blikk elkísérte őket utolsó napjukon, amit még mint menyasszony és vőlegény töltöttek.
A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el péntek reggel hat órától Cser-Palkovics András (Fidesz) Székesfehérvár polgármestere – közölte az önkormányzat kommunikációs központja csütörtökön az MTI-vel.
Az alábbi képen egy összepréselt pénzbrikett látható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik.
Öt hónap alatt két takarékszövetkezetet rabolt ki Cibakházán a vád szerint az a 37 éves férfi, akit kedden állítottak a Szolnoki Törvényszék elé; az első bűncselekmény után a vádlott elköltötte az erőszakkal megszerzett pénzt, a második eset után azonban a férfit elfogták és a zsákmány nagy része is előkerült.
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden fegyverrel kirabolt egy kistarcsai pénzintézetet - közölte a rendőrség a honlapján.
Folyamatos kedvezményekkel várja Auchan-kártya birtokos ügyfeleit az Oney az Auchan áruházakban. Jelen cikkünkben a 2012. februári 10% kedvezménnyel megvásárolható több ezres cikkállomány árucsoportjait soroljuk fel.
"Forradalmi" hangulatban, Benoit Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette csütörtökön este a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale, amelyen többek szerint még a korábbiaknál is hangsúlyosabb szerep jut majd a szabadság és az emberi jogok kérdésének.
Évi 7,50%-os fix kamat egy éves lekötésre már 100.000 Ft-tól. A betét attól likvid, hogy a 2-12. hónap közötti, ügyfél általi felmondáskor is évi 5%-os betétkamatot fizet, nincs tehát vesztenivaló.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése. Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató a Magyar Nemzetnek arról számolt be, hogy a magyar vasút egyeduralmára veszélyt jelenthetnek a külföldi vállalkozások.
Számos újítással ma, vagyis pénteken este útjára indul a Megasztár 6. évada. Liptai Claudia pedig attól félt a forgatáson, hogy valaki ellátja a baját.
2012. január közepe óta az OTP Bank és a CIB Bank után már a Budapest Bank fiókkeresője is kijelzi, hogy az adott fiókban az egyes napokon mennyire erős ügyfélforgalom várható.
A Budapest Bank az elmúlt években sokat tett azért, hogy bringabarát munkahellyé váljon, mind Budapesten a központi irodaházban (és környékén), mind Békéscsabán a Bankműveleti Központjában. A bringák fedett, részben őrzött tárolókban pihennek, amíg a tulajdonosaik dolgoznak, s van zuhanyzó, öltöző, szekrény és szerszám is. A székház földszintjén lévő fiók elé ügyfélparkolót is telepített a bank,…
A CIB Mindenhol Program keretében a CIB Bank korlátlanul ingyenes szolgáltatásokat nyújt mindazon passzív, tehát az elmúlt időszakban tranzakciót végre nem hajtó ügyfelének, aki erre igényt nyújt be a banknál 2012. március 31-ig és átutaltatja jövedelmét CIB-es bankszámlájára. Az egyik ilyen ingyenes szolgáltatás, hogy jövő év végéig korlátlanul ingyen használható valamennyi magyarországi…
A vártnál jobb számokat tett közzé a legismertebb szakmai szociális közösségi oldal, a LinkedIn. A vállalat árbevétel is nőtt, ám még mindig jelentősen elmarad a nagyobb online közösségi oldalaktól.
Németországban a különösen hideg időjárás miatt újraindítottak több olyan atomerőművet, amelynek reaktorait a fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset után leállították.
A CIB Bank új fővárosi fiókjában jelentkező új ügyfelek is élhetnek a közel két éven át korlátlanul díjmentes belföldi ATM készpénzfelvételi és egyéb korlátlan kedvezményekkel, amennyiben vállalják azt, hogy jövedelmüket a CIB Bankhoz utalják.
Országszerte további 8 ezer felső tagozatos diák tanulhat a korszerű oktatóanyagokból abban a 26 általános iskolában, amely részt vesz a Citibank Iskolatámogatási Programban. A 2011/2012-es program résztvevője lett a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont is - írja a Kisalföld.hu.
Az UniCredit Bank azoknak, akik a számlanyitásukat a Fundamenta–Lakáskassza Zrt-nél kezdeményezik, 10 vagy 20 ezer forintos jóváírást ad abban az esetben, amennyiben a számlájukra banki átutalással a feltételül szabott jóváírás érkezik legalább a számlanyitás hónapjában és az azt követő negyedik naptári hónap utolsó napjáig, legalább négy naptári hónapban havonta.