Egy amerikai piackutató jóslata szerint ugyan a Microsoft platformja lesz a harmadik legnépszerűbb ebben a kategóriában, de csak messze lemaradva az iOS és az Android mögött....
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Csőke József Balázs Béla-díjas rendező, a magyar sportfilmkészítés kiemelkedő alakja, a magyar olimpiai mozgalom jeles képviselője.
Két pokolgép is robbant csütörtökön egymás után Mahacskalában egy közúti ellenőrzőposztnál, és legalább 15 embert megölt, több mint százat pedig megsebesített - jelentette az orosz média dagesztáni belügyi forrásokra hivatkozva.
Soma Mamagésától megszokhattuk, hogy nem rejti véka alá a véleményét, különösen, ha szexről van szó, ezúttal azonban magához képest is őszinte volt. Nemrégiben jelent meg ugyanis ötödik könyve Tiszta szex címmel, melyben kendőzetlenül vall szexuális tapasztalatairól. Nem az exhibicionizmus vezérelte azonban, hanem az volt a célja, hogy megmutassa a szexualitás valódi természetét, amire a…
Az első helyen rangsorolt spanyol Andujar az olasz Volandri felett aratott győzelmével bejutott a szerb fővárosban zajló salakpályás tenisztorna negyeddöntőjébe.
A Most-Híd szerint "olvashatatlan" és konkrétumokat alig tartalmazó dokumentum Robert Fico kabinetjének kormányprogramja, amely a szlovák–magyar párt szerint elsősorban azt a célt tartja szem előtt, hogy a kormánypárt meg tudja őrizni választói körében saját népszerűségét.
Elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Stohl András színész-műsorvezető kártérítési pere. A bíróság személyiségi jogokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el.
Áll a bál Ukrajna körül. Tiltakozásul Julija Timosenko exkormányfő bebörtönzése és állítólagos megverése miatt európai politikusok sora mondja le tervezett ukrajnai utazását – ki gondolta volna, hogy ennyi focirajongó politikus készült az Euro 2012-re? –, de ami sokkal fontosabb, Kijev elszigetelésével fenyeget.
Ezentúl minden nap kapsz tőlünk egy kis segítséget ahhoz, hogy pozitívan gondolkodhass! Napi kínai mantráinkkal az egész életed megváltoztatjuk, ha te is úgy akarod!
Bizalom, féltékenység, flört és szenvedély – ezek a hétvége párkapcsolati kulcsszavai. Most különösen fontos, hogy őszinték legyünk önmagunkkal, és hogy tudjunk megbocsátani a szerelmünknek!
Csütörtökön a Facebook 28 és 35 dollár közöttire becsülte részvényeinek árát a tőzsdei bevezetés előtt - közölte a New York Times a befektetési tájékoztatóra hivatkozva. A lap szerint a végső részvényenkénti ár a befektetői road show alatt szerzett tapasztalatok alapján azonban még ennél magasabb is lehet majd.
Az utóbbi hetek legsúlyosabb pokolgépes merényletét követték el csütörtök éjjel az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában. A mahacskalai robbantásban ezúttal nyolcan haltak meg és harmincnál is többen - köztük civilek és gyerekek is - megsebesültek.
Hihetetlenül légies, omlós és könnyű, egyszerűen tényleg ellenállhatatlan a szuflé, bármilyen ízben is készüljön. A rettegett és túlmisztifikált felfújtak pedig pofon egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek, csak néhány alapszabályt kell betartanunk.
Május 3-án, csütörtökön Budapestre érkezett Bruce Willis amerikai színész, a Die Hard-filmek sztárja. A hollywoodi akciófilmsztár éppen a legújabb, ötödik Die Hard-mozi, a Die Hard - Drágább, mint az életed forgatása miatt tartózkodik hazánkban.
"Író vagyok, aki történetesen a nőket szereti, nem pedig leszbikus vagyok, aki mellékesen ír is" - vallotta egy interjúban Jeanette Winterson, brit novellista. A női homoszexualitás tehetséges, világhírű művészek múzsája az idők kezdete óta, összeállításunkban pedig egy képzeletbeli találkozóra hívtuk azokat a leszbikus írónőket, akik nemcsak az irodalomért, de az elfogadásért is sokat tettek.
Első látásra elég meglepő követelés. De ha elárulom, hogy ez Európai Unió Bizottságának pénzéből és támogatásával az európai újságíró-szakszervezeteket tömörítő Európai Újságíró Szövetség (EFJ) szervezett ezzel a követeléssel tanácskozást, bizony komolyan kell venni. A görögországi Szalonikiben április 19-20-án tartott rendezvényen az ENSZ munkaügyi szervezete (ILO) is képviseltette magát. De hogy…
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Több mozi is készül anyák napi ajánlattal május első vasárnapján. Az akciók a héten bemutatott Keleti nyugalom - Marigold Hotel c. vígjátékhoz, illetve Szabó István Az ajtó c. művéhez kapcsolódnak. Az Uránia Nemzeti Filmszínház...
A maiaknál tízszer nagyobb bolhaszerű rovarok keserítették meg a dinoszauruszok életét - fedezték fel kínai kutatók, akik az őskori vérszívókról a Current Biology című folyóiratban jelentették meg tanulmányukat.
Aki allergiás, annak mindennapjait különösen megnehezítik a betegsége okozta kellemetlen tünetek - kiváltképp ilyenkor tavasszal. Sokan nem tudják, hogy az allergiás problémák forrása nem mindig a "természetben" keresendő. ...
A szöuli olimpián aranyérmes magyar kardcsapat tagja volt; tizennyolc éve Koblenzben edzősködik; lánya, a német színekben vívó Alexandramár a második ötkarikás részvételére készül. Az ötvenhárom esztendős Bujdosó Imre megállapodott odakinn, de azt mondja: ha keresnék itthonról, nyitott lenne az ajánlatra.
Az olasz Savona vízilabdacsapata 8–6-ra kikapott a spanyol Sabadelltől a férfi Európa-kupa döntőjének visszavágóján, ám ötgólos előnyéből hármat így is megőrzött, így elhódította a második számú európai kupát. A 400 néző előtt rendezett összecsapáson ugyan végig a hazai csapat vezetett, ám a három gólig jutó Mladan Janovics vezette Savona tartotta a lépést, és a záró negyedre nem adott esélyt a…
Nyolcvankét év után fordul elő először, hogy a jégkorong-világbajnokságot nem egyetlen ország rendezi: a ma kezdődő csúcstalálkozónak Helsinki és Stockholm ad otthont. A „házasság” az után köttetett, hogy a svédek sikerrel pályáztak a 2013-as viadalra, s a finn kollégákkal abban maradtak: osszák meg a terheket úgy, hogy az idén és jövőre is közösen látják el a vendéglátói feladatokat.
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a hollywoodi Universal filmstúdió, ahol olyan filmek születtek, mint a Ne bántsátok a feketerigót!, A cápa, a Távol Afrikától vagy A Nyugaton a helyzet változatlan.
– Átlátszó, mint egy buborék, a környezete színes és változatos, mint egy virágos mező, a belsejéből pedig ki lehet majd látni a Nagyerdő fáira – így mutatta be Debrecen leendő stadionját Bordás Péter, a beruházás kivitelezésével megbízott Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. felelős tervezője tegnap egy debreceni konferencián, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy elkészült a létesítmény…
Feleségével, Emma Heming Willis-szel és újszülött gyermekével csütörtökön Budapestre érkezett Bruce Willis amerikai filmszínész az A Good Day to Die Hard című szuperprodukció forgatására.
Az LMP számára sem a Paksi Atomerőmű bővítése, sem az esetleges mecseki uránbányászat nem támogatható, mert e beruházások jelentős pénzügyi, környezeti és egészségügyi kockázatot hordoznak magukban.
Az Európai Unió szorosabb együttműködést kíván kialakítani az amerikai belbiztonsági minisztériummal és a Szövetségi Nyomozó Irodával, hogy segítsék kiküszöbölni a számítógépes bűnözés elleni küzdelem hiányosságait.
Az olasz lakosság segítségét kérte a Monti-kormány a költségvetési megtakarításhoz. Bárki online jelezheti az általa észrevett közigazgatási pazarlást.
Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.
Továbblép a hagyományteremtés útján a Microsoft Magyarország és az evosoft: idén is megrendezik a WTW 24 órás programozói versenyt, melynek célja megtalálni Magyarország legjobb fejlesztőcsapatát.