2017. február 24. péntek

febr. 24
0:03
Pénteki sportműsor: sorsolás a vizes vb-re, és az El-ben is (She)
Pénteken kisorsolják a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének párosításait a svájci Nyonban. Folytatódik a német Bundesliga, a 22. forduló nyitó összecsapásán a Wolfsburg a Werder Brement látja vendégül. Délben a budapesti vízilabda-világbajnokság sorsolását is megtartják – férfi pólóválogatottunk a második, női csapatunk az első kalapból várja ellenfeleit.
febr. 24
0:06
A Fehér Ház vizsgálja, hogyan lehet szigorítani a marihuánafogyasztást (444.hu)
Pedig a többség szerint amelyik államban egyszer már népszavazással legalizálták, ott többé nem szabadna szövetségi szinten elvenni a jogot.
febr. 24
0:24
Lendületben a világgazdaság, de jelentősek a politikai kockázatok (ProfitLine)
Várhatóan kitart, sőt valamelyest erősödhet is a világ legnagyobb gazdaságainak növekedési lendülete a következő két évben, de jelentősek a kilátásokat terhelő politikai kockázatok, és a bizonytalanságot az amerikai gazdaságpolitika irányváltásainak lehetősége is fokozza a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban bemutatott átfogó előrejelzése szerint.
febr. 24
0:39
Ennyi volt (444.hu)
Erről jut eszembe, hogy a fenti klip mennyivel megelőzte a Youtube-ot. (10 évvel.)
febr. 24
0:57
Mérsékelten gyengült a forint (ProfitLine)
Mérsékelten gyengült a forint a bankközi piacon a főbb nemzetközi devizákkal szemben csütörtök kora estére a reggeli szintekhez képest.
febr. 24
1:30
Csúcstalálkozót tartanak az élelmiszerek eltérő minősége miatt (ProfitLine)
Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.
febr. 24
1:34
Március elejére elkészül a megállapodás az Opel eladásáról (ProfitLine)
Március elejére elkészül a megállapodás arról, hogy az Opel autógyártó vállalkozás az amerikai General Motors-tól (GM) átkerül a francia PSA Peugeot Citroën tulajdonába - jelentette csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap.
febr. 24
2:36
Gyorsult a mobilinternet Magyarországon (ProfitLine)
A magyar mobilszolgáltatók átlagosan másodpercenként 31,04 megabit (Mbps) letöltési sebességet biztosítanak a felhasználóknak az előző évben mért 26,15 Mbps helyett, ezzel Magyarország továbbra is a világ harmadik legjobb eredményét érte el - derült ki az OpenSignal legfrissebb jelentéséből, amelyet a Telenor juttatott el az MTI-hez.
febr. 24
3:03
Egy egész falu gyászolja: tűzoltó rokona vágta ki a 9 éves Orsit a roncsból (Blikk)
Jászboldogháza — Egy egész falu gyászolja Orsikát (†9), azt a kislányt, aki egy szörnyű balesetben vesztette életét szerdán.
febr. 24
3:09
Lenyomták a mobil játékok a számítógépes játékokat (ProfitLine)
Tavaly a mobil játékok egynegyedével nagyobb bevételt termeltek, mint a személyi számítógépes játékok és dupláját a játékkonzolok forgalmának az amerikai International Data Corporation (IDC) és az App Annie piackutató cégek csütörtökön közzétett "Gaming Spotlight, 2016 Review" tanulmánya szerint.
febr. 24
3:21
Exkluzív fotók: Ő Eszter, Hajdú Péter új párja (Blikk)
Budapest — Hat hónap egyedüllét után újra boldog Hajdú Péter (41)! Eszter személyében talált rá a szerelem a tévésre: a hölgy 28 éves, civil, és szeretne a jövőben is a háttérben maradni. A Story magazin közölt fotókat a válófélben lévő producerről és fiatal kedveséről. Hajdú Péter a Blikknek megerősítette, hogy egy párt alkotnak.
febr. 24
3:25
Sokkolta a közönséget Gálvölgyi János (Blikk)
Budapest — Régi álma vált valóra Gálvölgyi Jánosnak (68) azzal, hogy eljátszhatja a legendás cseh író, Ladislav Fuks könyve alapján készült színdarab, a Hullaégető főszerepét. Gálvölgyi rettenetesen izgult a győri bemutató előtt, tudta, ez egy kőkemény, pszchio-horror műfajába tartozó alkotás.
febr. 24
3:39
Súlyos hibát véthetett a díva özvegye: nem nyugodhat apja mellett Gábor Zsazsa (Blikk)
Budapest – Szomorú, hogy Gábor Zsazsa (†99) özvegye nem ügyelt a zsidó vallási törvényre. Frédéric von Anhalt herceg (73) ugyanis elhamvasztatta és urnába helyeztette a magyar származású hollywoodi díva földi maradványát, és ezzel a végakaratát meghiúsította.
febr. 24
3:57
Halálos balesetet okoztak a Videoton-focista autójával - helyszíni fotó (Blikk)
Székesfehérvár — Nyomozást folytat a rendőrség a Videoton egyik labdarúgója ellen.
febr. 24
4:06
Elsőfokú figyelmeztetés több megyére (GazdaságPortál)
Szeles, borús, néhol esős idő várható az utolsó téli hétvégén. Kissé mérséklődik a felmelegedés, néhol napközben is plusz 5 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, s a leghidegebb órákban mínuszok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből. Az erős szél veszélye miatt péntekre Budapestre, továbbá Pest, ...
febr. 24
4:15
A kormány befektetőbarát környezet kialakítására törekszik (ProfitLine)
A folyamatban lévő fejlesztések és az elmúlt időszakban bejelentett új beruházások a befektetői bizalom erősödését és Magyarország tőkevonzó képességének folyamatos javulását tükrözik - jelentette ki Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén.
febr. 24
4:48
Egyre többen veszik igénybe a tömegközlekedést Budapesten (ProfitLine)
Egyre többen veszik igénybe a budapesti közösségi közlekedést - írta pénteki számában a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletértékesítéséből származó bevételeire hivatkozva.
febr. 24
4:48
Nyomtalanul eltűnt, a hatóságok szerint elrabolták egy ismert ukrán kormánypárti képviselőt (GazdaságPortál)
Nyomtalanul eltűnt Olekszij Honcsarenko, az ukrán államfő mögött álló parlamenti tömörülés frakcióvezető-helyettese. A főügyészség szerint a képviselőt ismeretlenek elrabolták – jelentették ukrán sajtóorgánumok csütörtökön. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) is megerősítette, hogy nagy valószínűséggel elrabolták a honatyát. Párttársa, Olekszandr Brihinec a Facebookon arról számolt be, hogy…
febr. 24
5:15
Mese volt Matolcsy puccs-víziója (Alternatív Energia)
"A nemzetbiztonsági bizottság nem politikai spekulációkkal, hanem tényekkel foglalkozik."
febr. 24
5:15
Semmit sem vett az átlátszó ruha alá Nicole Scherzinger - volt mit nézni a vakuk fényében (hirado.hu)
Az fémes hatású darabot egyértelműen arra találták ki, hogy többet mutasson, mint takarjon.
febr. 24
5:15
"Íme, a hatalom leváltásának a sikeres receptje" (ATV)
Gyávának nevezte a kormányt a Momentum Mozgalom elnöke, amiért néhány ember eldöntötte, hogy ne lehessen népszavazás az Olimpiáról . A Fidesz szerint az ellenzék elárulta a nemzeti konszenzust, ami kellett volna egy sikeres olimpia megrendezéséhez. Az MSZP úgy véli: az emberek ismét nyertek a kormánnyal szemben. Orbán Viktor 10 éve még azt mondta: ha 200 ezernél több aláírást gyűjtenek össze egy…
febr. 24
5:17
Székely Tamás: elment az összefogás hajója (Alternatív Energia)
A béremelési követelés nagy, a mozgástér kicsi, tehát adja magát az érdekvédők erodálódása.
febr. 24
5:19
Nem lesz Botkával szemben baloldali ellenjelölt? (Alternatív Energia)
"A bukás biztos receptje, ha ismét az a kérdés, hogyan osszák fel egymás között a körzeteket."
febr. 24
5:21
Trump főtanácsadója: Minden nap küzdelem lesz (ProfitLine)
Steve Bannon, Donald Trump elnök stratégiai főtanácsadója szerint a kormányzatnak minden nap meg kell küzdenie azért, hogy "visszavegye" az országot. Bannon a Washington mellett egy konzervatív konferencián csütörtökön fejtette ki álláspontját.
febr. 24
5:21
Felsőoktatás - A kormány nem tett semmit, hogy felszámolja a visszásságokat (Alternatív Energia)
"Nehéz autonómia-hiányos környezetben minőségi oktatást nyújtani" - derült ki az EKINT konferenciáján.
febr. 24
5:23
Egyre fogy a magyar (Alternatív Energia)
Tavaly valamennyit lassult a népesség létszámának csökkenése.
febr. 24
5:25
Folytatódik a népszavazási kabaré Algyőn (Alternatív Energia)
Lázár szerint okafogyott, Pálffy Ilona szerint "a szavazást meg kell tartani".
febr. 24
5:27
„Röhej az egész" - Tiltakoznak a hulladékégető ellen (Alternatív Energia)
A helyiek attól félnek, az üzemből felszálló füst beterítené Esztergomot.
febr. 24
5:33
Életet keresünk a Trappist-1 rendszerben (Alternatív Energia)
„A rendszer megközelítése jelenleg lehetetlennek látszik, de sok lehetetlen dolgot megoldott már az emberiség."
febr. 24
5:33
A Pornhub app túszul ejti a mobilunkat – csak 100 dollárért férhetünk hozzá (hirado.hu)
Újabb példa, hogy miért jobb tartózkodni a felnőtt tartalmaktól az okostelefonok esetében. Különösen rossz ötlet vírusvédelem nélkül telepíteni bármit ismeretlen forrásból.
febr. 24
5:35
Játékos matek, izgalmas kísérletek (Alternatív Energia)
Tanárok, iskolák, startupok a digitális oktatásért a Hipersuliban.
febr. 24
5:37
Felelősségvállalás női szemmel - Támogatás és tisztesség (Alternatív Energia)
A megkérdezettek harmada kifejezetten érzékeny a vállalati felelősségvállalási programok iránt.
febr. 24
5:39
Jótékonysági koncert a gyermekintenzív javára (Alternatív Energia)
Több száz súlyosan beteg gyermek gyógyulását segítheti az a betegőrző monitorrendszer.
febr. 24
5:41
Fánkvásár a Várkertben (Alternatív Energia)
A Várkert Bazár vasárnap farsangi programmal búcsúztatja a telet.
febr. 24
5:43
Orbán barátja terjeszkedik a Balatonon (Alternatív Energia)
Új cég alakult a miniszterelnökkel és vejével is kapcsolatot ápoló vállalkozó vezetésével.
febr. 24
5:45
Lázár: nem lesz új letelepedési kötvény (Alternatív Energia)
Lázár: Fazekasnak jelentést kell készítenie a hazai élelmiszerbiztonság helyzetéről.
febr. 24
5:47
Gyenge volt a tavalyi karácsonyi vásár (Alternatív Energia)
Különösen a decemberi visszaesés volt váratlan.
febr. 24
5:49
Concorde: 3 százalék körül lesz a GDP-növekedés (Alternatív Energia)
Várhatóan jövőre is 3 százalék felett bővül a gazdaság.
febr. 24
5:51
Veszedelmes viszonyok (Alternatív Energia)
Súlyos következményekkel járna, ha a bosnyák elnök népirtással vádolná meg Szerbiát.
febr. 24
5:51
Gombamód nőnek ki a földből az új milliomosok Magyarországon (Portfolio)
Egyre több magyar milliomost szolgál ki a hazai prémium banki szektor, a Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján tavaly év végén több mint 186 ezer ügyfélszámlán már közel 2700 milliárd forintnyi...
febr. 24
5:51
Mobilappok, amelyek még a hálószobatitkaidat is kikémlelik (Pénzcentrum)
Te mindig elolvasod a felhasználási feltételeket?...
febr. 24
5:53
Darázsfészekbe nyúlt Macron (Alternatív Energia)
Szenvedélyes történelmi vita alakult ki az algériai háborúról a francia elnökválasztási küzdelemben.
febr. 24
5:54
Üzemanyag-forgalom Magyarországon - egy ábrán (ProfitLine)
A gépjármű-üzemanyag kiskereskedelmi forgalma
febr. 24
5:55
Káosz fenyeget Algériában (Alternatív Energia)
Ha az országban elszabadul a pokol, Európa még súlyosabb menekültválsággal nézhet szembe.
febr. 24
5:57
Tömegesen menekülnek az iraki Moszulból (Alternatív Energia)
A hadsereg visszafoglalta a repülőteret az Iszlám Államtól.
febr. 24
5:59
Lassan gyógyulnak az amerikai demokraták (Alternatív Energia)
febr. 24
6:00
Francia cég vásárolja fel az Opelt (Adózóna)
Március elejére elkészül a megállapodás arról, hogy az Opel autógyártó vállalkozás az amerikai General Motors-tól (GM) átkerül a francia PSA Peugeot Citroën tulajdonába – jelentette csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap.
febr. 24
6:01
Hatékony a román korrupcióellenes harc (Alternatív Energia)
Elfogadta tegnap Klaus Johannis román államfő a Grindeanu-kormány négy új miniszterének kinevezését.
febr. 24
6:03
Ismét adományt gyűjt a Budapesti Fesztiválzenekar (Alternatív Energia)
A BFZ léte nem forog veszélyben, de nemzetközi versenyképessége igen.
febr. 24
6:05
Halála után is hat Makovecz Imre építészete (Alternatív Energia)
Mégis létrehozzák az építész tervei alapján megálmodott makói könyvtárat.

Keresés