2017. április 6. csütörtök

ápr. 6
0:03
Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek (WebBeteg)
Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek, ezért a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája vállalta, hogy minden középiskolában kiképeznek egy tanárt az újraélesztés professzionális oktatására, és ott a képzést hivatalosan is beépítik a tanrendbe.
ápr. 6
0:06
Indiában a tömeg meglincselt egy muszlim férfit, mert marhákat szállított a teherautójában (444.hu)
Az elmúlt két évben legalább 10 embert öltek meg a tehénvédők.
ápr. 6
0:09
Különleges emlékkoncerttel emlékeznek meg Chuck Berry előtt (Blikk)
Különleges emlékkoncerttel tisztelegnek a hazai zenészek a márciusban elhunyt Chuck Berry (†90) előtt a Gödör Klubban.
ápr. 6
0:12
3,5 milliárd forint jut óvoda- és óvodai konyha korszerűsítésre (ProfitLine)
Idén is 3,5 milliárd forintos központi költségvetési forrásra nyújthatnak be pályázatot a települési önkormányzatok óvodafejlesztési projektekre és gyermekétkeztetési infrastrukturális feltételek javítására - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az MTI-vel.
ápr. 6
0:13
Iszonyú: a kislány csupa vér volt, mikor visszatért az anyjához (Blikk)
A játszótéren történt az eset
ápr. 6
0:15
NS: exkluzív interjú Vladimír Smicerrel; Tomori a régi önmagát kutatja – csütörtök (She)
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.
ápr. 6
0:15
CEU - Áderen a világ szeme (Alternatív Energia)
A CEU elnök-rektora levélben kérte az államfőt, küldje meg a törvényt az Alkotmánybíróságnak.
ápr. 6
0:36
Bővíti dunaharaszti egységét a Coca Cola (ProfitLine)
A folyamatosan növekvő kivitel szükségessé tette a tárolókapacitások bővítését, így a Coca-Cola HBC Magyarország 2 milliárd forintos beruházással 6500 négyzetméteres raktár építésébe kezdett dunaharaszti központjában - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
ápr. 6
0:42
Furcsa közjáték a TV2 stúdiójában. Mindenki Marsi Anikó testét bámulta (Blikk)
Most megnézheted.
ápr. 6
0:46
Ön felismerné? Soha nem látott családi fotó került napvilágra Miley Cyrusról (Blikk)
Fogadjunk, hogy fel sem ismerné a hírességet ezen a fiatalkori képen.
ápr. 6
0:51
Csütörtöki sportműsor: ZTE–Szolnoki Olaj, Fener–Barca (She)
Csütörtökön kezdődik a negyeddöntő a női kosárlabda NB I-ben, a férfi élvonalban pedig folytatódik a középszakasz. A férfi Euroligában pályára lép a Barcelona, valamint a Hanga Ádámot foglalkoztató Baskonia is. Íme, a mai sportműsor.
ápr. 6
1:06
Mi lehet a francia választások nyertes taktikája? (ProfitLine)
Soós Eszter Petronella szerint a mozgósítás lehet az egyik döntő tényező a francia elnökválasztás végeredményének kialakításában.
ápr. 6
1:09
CEU - Megüzenték Orbánnak... (Alternatív Energia)
Öt EP-frakció tagjai ítélték el a magyar miniszterelnök politikáját.
ápr. 6
1:42
Kiemelkedően jó évet zárt az Oberbank AG (ProfitLine)
Rekordévet zárt tavaly az Oberbank AG: az adózás előtti eredmény 14,4 százalékkal 219,1 millió euróra, míg az adózás utáni eredmény 8,9 százalékkal 181,3 millió euróra nőtt, amivel túlteljesítettek minden tervet - mondta Franz Gasselsberger, az ausztriai hátterű Oberbank AG elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
ápr. 6
2:06
Több ágazat számai is növekedést mutatnak (ProfitLine)
Látható bővülés kezd kialakulni az ipar több ágazatában is - kommentálta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az ipari termelési adatok februári alakulását szerdán az M1 aktuális csatornán.
ápr. 6
2:21
Szereztünk egy amerikai rendőr-sportautót és olyat verettünk vele, hogy felszakadt az aszfalt (Blikk)
— Hatezres motor, 400 lóerő, acélból készült gallytörő rács.
ápr. 6
2:21
Péntektől sajnos ismét drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Április elsején megörülhettek az autósok hazánkban, hiszen a jövedéki adó változása révén 12 forinttal csökkent a gázolaj, 6 forinttal pedig a benzin kiskereskedelmi ára. Azonban az öröm nagyjából mostanáig tartott, ugyanis már ma is emelkedtek az üzemanyagárak (benzin +5 forint/liter, gázolaj +4 forint/liter mától), péntektől pedig ismét hasonló emelésre számíthatunk.
ápr. 6
2:36
Az Európai Bizottság áldását adta a Syngenta kínai felvásárlására (ProfitLine)
Engedélyezte az Európai Bizottság szerdán a ChemChina kínai állami vegyipari cégnek a svájci Syngenta megvásárlását.
ápr. 6
2:54
Soha nem hallott részleteket árult el betegségéről Kelly Osbourne (Blikk)
Kelly Osbourne újonnan megjelenő memoárjában nyílt meg arról az időről, mikor folyamatosan félrediagnosztizálták.
ápr. 6
3:06
Végéhez ért a növekedési hitelprogram (ProfitLine)
Lezárult a növekedési hitelprogram, március 31-én véget ért a növekedési hitelprogram (nhp) harmadik, kivezető szakaszának szerződéskötési időszaka, amelyben 2016 eleje óta 685 milliárd forint összegben finanszírozták a bankok a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat (kkv), felhasználva a 700 milliárd forintos keretösszeg 98 százalékát - közölt
ápr. 6
3:27
Újra zúz a Tankcsapda: nem akármilyen show készül áprilisban (Blikk)
— Stílusosan tér vissza a „körforgásba” a debreceni rocktrió a téli szünet után! Lukács Laci (49) sörhabos agyalás közben találta ki a gitáros Sidlovics Gáborral (40) és a dobos Fejes Tamással (44), hogy végre nyomjanak egy saját bulit a Sportarénában.
ápr. 6
3:27
Távol marad a bebetonozott Elvira temetésétől a mulatóssztár (Blikk)
Mariazell – Teljesült a B. család vágya, szerencsére haza tudták hozatni az Ausztriában meghalt B. Elvira holttestét.
ápr. 6
3:31
Megérkezett Magyarországra a Huawei P10 okostelefon család (Blikk)
A Huawei P10 és P10 Plus okostelefonokat a barcelonai Mobile World Congressen (MWC) mutatta be a gyártó egy hónappal ezelőtt.
ápr. 6
3:36
Szabálytalan eljárás alapján működhetett itthon az online szerencsejáték (ProfitLine)
Megsértette a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét az online szerencsejáték-engedélyek odaítélésének magyar szabályozása 2014. július 15-e előtt, az új szabályozás rendezte ugyan a korábbi helyzetet, de továbbra sem átlátható - ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
ápr. 6
3:45
Zaklatják és fenyegetik a veronai tragédia miatt gyászoló szülőket (Blikk)
Verona — Mély fájdalmukban nem gyászolhatnak háborítatlanul a Veronai áldozatok hozzátartozói.
ápr. 6
4:00
Teljes szabadságot kapnak Balázsék Vajnától (Blikk)
— Nagy port kavart Andy Vajna (72) kedd esti, a 24.hu-nak adott nyilatkozata, miszerint Sebestyén Balázzsal (39) elszaladt a ló és ezt megbeszéli majd a műsorvezetővel.
ápr. 6
4:03
Így bénul meg a főváros a BKV sztrájk miatt (Blikk)
— Este 6 után és reggel 6 előtt teljesen leállna en az élet, de legalábbis minden busz, troli, villamos, metró a BKV-sztrájk alatt a szakszervezetek tervei szerint.
ápr. 6
4:06
Terítékre kerül a parlamentben az egészségügyi dolgozók bérhelyzete? (ProfitLine)
Az egészségügyi dolgozók bérhelyzetét javító több előterjesztés kerül a kormány elé, erről tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a szakszervezetek képviselőit az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján.
ápr. 6
4:24
Autóban terpeszt a meztelen, tetkós pompomlány (Ripost)
Krystle Lina hamarosan eléri az egymilliós követőtábort az Instagramon. A képek alapján ezt nem csodáljuk...
ápr. 6
4:33
Ál-ducik akarják átverni Norbit, szabotálják az előadásokat (Blikk)
— Újabb támadás indult Schobert Norbi (45) ellen!
ápr. 6
4:36
Mit remélhetünk a kínai-magyar kapcsolatoktól? (ProfitLine)
Az egyre szorosabb kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatok hozzájárulnak a pénzügyi együttműködés fejlesztéséhez is - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a jegybank harmadik alkalommal megrendezett, Budapesti renminbi kezdeményezés konferenciáján, szerdán.
ápr. 6
4:37
Schütz Ila még drogot is hajlandó lett volna fogyasztani a Valami Amerikáért (Blikk)
— Tizenöt évvel ezelőtt filmrendezők és producerek hitét adta vissza a reklámszakmából érkező Herendi Gábor (56) első játékfilmje, mert a Valami Amerika hátszél nélkül indult, és hatalmasat kaszált.
ápr. 6
4:54
Elképesztő fenyegetést kaptak a veronai tragédia miatt gyászoló szülők (Ripost)
Halálos fenyegetést kapott több gyászoló szülő is, a rendőrség nyomoz...
ápr. 6
5:06
Ma kezdődik az Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozat (ProfitLine)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara ad otthont ma és holnap az Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozatnak.
ápr. 6
5:06
Elhagyta a férje! Nehéz időszakon megy át A Nagy Duett sztárja (Ripost)
A színésznő 23 év után újra szingli. Élete legnehezebb időszakát éli, mivel férje úgy döntött, mással folytatja tovább.
ápr. 6
5:12
Jennifer Aniston melltartó nélkül sokak fantáziáját beindította (hirado.hu)
A színésznő férje sorozatának premierjén lopta el a show-t.
ápr. 6
5:18
Öngyilkos játék: Ha segítségre lenne szüksége ezeket a számokat hívja (ATV)
Világszerte terjed az Oroszországból indult internetes jelenség, a kék bálna. A kihívás végén a résztvevőket öngyilkosságra biztatják. A gyermekpszichológus ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: mindig van segítség, de ha valaki nagyon elkeseredett, akkor ő maga nem biztos, hogy megtalálja azt. További részletek a videóban.
ápr. 6
5:18
Csúnya sérülések borítják a főpolgármester arcát, kiderült mi történt (Ripost)
Rossz bőrben van Budapest egykori főpolgármestere: zúzódások és véraláfutások borítják az arcát.
ápr. 6
5:21
Drágul a hús húsvétra (Alternatív Energia)
Szabályozatlan volt a szafaládé összetétele - Importálni kell a sertéseket a hazai ellátáshoz is.
ápr. 6
5:23
Európa megelégelte Orbánt (Alternatív Energia)
A Néppárt "bármi áron megvédelmezi" a gondolkodás, a kutatás és a szólás szabadságát.
ápr. 6
5:25
Embertelenül nagy „emberi” minisztérium (Alternatív Energia)
A karcsúsítással a humántárca több ezer emberes megahivatallá nőtt.
ápr. 6
5:27
A vesztes kilencven százalék (Alternatív Energia)
A kormánybuktatásra képes középosztály ma a családja biztonságáért küzd - Szabolcs megyében száz dolgozóból 18 közmunkás.
ápr. 6
5:29
Hírünk, a „hamis hír” (Alternatív Energia)
ápr. 6
5:30
Elkészültek az első, retusálatlan fotók a Samsung új S8-asával (hirado.hu)
Az év nagy androidos dobása lehet a Galaxy S8-as. Az Android Central már kézbe vette a mobilt és fényképeztek vele.
ápr. 6
5:31
Esetkocsit kaptak a sárospatakiak (Alternatív Energia)
A legsúlyosabb esetek ellátásához eddig Tokajból, vagy Sátoraljaújhelyről küldtek segítséget.
ápr. 6
5:33
Ki nézte ki a fonyódi panorámát? (Alternatív Energia)
Rendkívüli gyorsasággal értékesítenék a futballpályájukat.
ápr. 6
5:35
Budapesti közlekedés - Egy lépéssel közelebb a sztrájk (Alternatív Energia)
A cég képtelen kigazdálkodni évi 11-12 milliárd forintot.
ápr. 6
5:36
Az erdészeknek sem tetszik az erdőtörvény (ProfitLine)
Az erdészeti szervezetek elégedettek az új erdőtörvény-tervezettel, és megalapozatlannak tartják a természetvédelmi szervezetek aggályait.
ápr. 6
5:36
Lehúzás vagy biztos jackpot a hosszú távra fixált kamat? (Pénzcentrum)
Hitelfelvételkor el kell dönteni, hogy rövid vagy hosszabb kamatperiódusú lakáshitelt válasszunk, ezzel befolyásolhatjuk a havi törlesztőrészletek nagyságát és változékonyságát. A Pénzcentrumon arra kerestük a választ, hogy kinek...
ápr. 6
5:37
Bojár Gábor: Ez sötét stílus (Alternatív Energia)

Keresés