2017. augusztus 30. szerda

aug. 30
0:03
NB II: korábbi válogatott középpályást igazolt a Budafok! (She)
A többek között egykor az olasz Internazionale és az AC Milan keretéhez is tartozó, legutóbb Gyirmóton futballozó Filkor Attila az NB II-ben szereplő Budafoki MTE-ben folytatja a pályafutását – számolt be róla a budapesti klub honlapja.
aug. 30
0:06
Külföldi munkavállalókat várnak Svájcban (Adózóna)
Még több külföldi munkaerőre van szükség a svájci Basel, Genf és Zürich városokban, ezért az illetékes kantonok arra kérték kedden az alpesi ország kormányát, hogy a jövőben több embernek adjon ki munkavállalói vízumot az Európai Unión kívüli, harmadik országokból.
aug. 30
0:09
Megnyílik a világ egyetlen, Robert Capa fotóit bemutató állandó kiállítás (ProfitLine)
világ egyetlen, Robert Capa fotóit bemutató állandó kiállítása nyílik meg a fővárosi Capa Központban az intézmény kibővítését és felújítását követően, 2018 októberében - jelentette be Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára kedden Budapesten.
aug. 30
0:21
Gyászol az X-Faktor énekesnője - megható szavakkal búcsúzik (Blikk)
Alexandra Burke, a brit X-Faktor ötödik évadának megnyerése után vált híressé. A csodás hangú énekesnő bejelentette, hogy édesanyja 53 éves korában, tragikusan elhunyt.
aug. 30
0:33
Lengyelország védeni fogja az Európai Unió alapértékeit (ProfitLine)
Lengyelország védeni fogja az Európai Unió alapértékeit, az egyes tagállamok érdekei nem szoríthatják háttérbe a biztonságot - hangsúlyozta a kedden a lengyel köztévében is sugárzott videofelvételen Beata Szydlo kormányfő, az uniós politikusok Varsó politikáját bíráló nyilatkozataira reagálva.
aug. 30
1:03
Társasházi Pályázat: biztonságra vágynak a leginkább a lakóközösségek (ProfitLine)
Összesen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda a nyertes társasházaknak és lakásszövetkezeteknek az OTP Bank Társasházi Pályázatának zsűrije. Az immár kilencedik alkalommal kiírt pályázaton a hagyományoknak megfelelően 10 lakóközösség beruházási tervéhez adott vissza nem térítendő támogatást az OTP Bank, ami összesen több mint
aug. 30
1:33
87 milliárddal többet költ a kormány terrorelhárításra (ProfitLine)
Csaknem 87 milliárd forinttal többet költ a kormány terrorelhárításra - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában található kormányhatározatból.
aug. 30
2:03
Orbán Viktor Mongólia elnökével tárgyalt (ProfitLine)
A nagy múltra visszatekintő magyar-mongol gazdasági és kulturális együttműködésről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Kaltma Battulga, Mongólia elnöke kedden Budapesten - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
aug. 30
2:21
Várható időjárás - Szerda, 2017.08.30. (Háziállat)
Túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, legfeljebb kevés fátyolfelhő lesz az égen.
aug. 30
2:33
Törvényben írták elő a szelektív hulladékgyűjtést Ukrajnában (ProfitLine)
A kijevi jogalkotók törvényben írták elő Ukrajna lakosainak, hogy a jövő év kezdetétől szelektíven gyűjtsék a háztartási hulladékot, viszont a részleteket, vagyis azt, hogy miként tudják majd ezt végrehajtani, még nem dolgozták ki - mutatott rá a TSZN ukrán hírtelevízió keddi riportjában.
aug. 30
2:57
Veleszületett ferdenyak (congenitalis torticollis) (WebBeteg)
A ferdenyak, vagy ahogy orvosi nyelven hívják congenitalis torticollis, a csípőficam és dongaláb után a harmadik leggyakrabban előforduló születési rendellenesség. Ezt okozhatja izomsérülés, nyaki gerincferdülés vagy a csigolyák fejlődési rendellenessége is.
aug. 30
3:06
Nem hiszi el, hova íratták be kislányukat Ashton Kutcherék Budapesten (Blikk)
Ashton Kutcher és Mila Kunis közvetlenségükkel nagy népszerűségre tettek szert magyarországi tartózkodásuk alatt.
aug. 30
3:21
Borzasztó családi tragédia: 7 évig harcolt otthonáért, végül belehalt a kecskeméti apa (Blikk)
Ha valakire, akkor Bakó Sándorra (†38) igaz, hogy megharcolt az ál­maiért. A háromgyerekes kecskeméti családapa amióta az eszét tudta, az igaz szerelemre, gyerekekre és egy gyönyörű otthonra vágyott.
aug. 30
3:33
95 milliárd forint jut gyermekjóléti és gyermekvédelmi fejlesztésekre (ProfitLine)
Gyermekjóléti és gyermekvédelmi fejlesztésekre európai uniós forrásokból 95 milliárdot fordítanak a következő években - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, ahol megnyitotta az Országos és Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferenciát.
aug. 30
3:39
Fáj a hasa? A cickafark segít a gyomor- és bélrendszeri problémák esetén (Blikk)
Alhasi görcsök, étvágytalanság, székrekedés – a gyomor- és bélrendszeri problémáknak kellemetlen következményei vannak.
aug. 30
3:43
A vártnál kevesebb adós kért a csődvédelemből (Blikk)
Továbbra sem sikertörténet a két éve bevezetett magáncsőd intézménye: alig pár száz bajba került adós tudott élni a lehetőséggel, pedig eredetileg tízezrekkel számoltak a kormányzat részéről.
aug. 30
3:57
Megrázó részletek a Siófokon vízbe fulladt barátok tragédiájáról (Blikk)
Barátai siratják azt a két huszonéves fiatalt, akik Siófokon vesztették életüket a hét végén. K. Richárd és Sz. Ferenc együtt ment a Balatonra, ahol a szörnyű tragédia történt.
aug. 30
4:03
Akár 20 százalékkal is kevesebbe kerülhet az iskolakezdés (ProfitLine)
Szeptember közeledtével sok család lázasan készül már az iskolakezdésre, amely akár 30-40 ezer forinttal is megterhelheti az otthoni költségvetést. A tanulók ruháztatása, a füzetek, könyvek és írószerek beszerzése nemcsak az évnyitó előtt, hanem év közben is sok kiadással jár a szülőknek. Az OVB Magyarország tapasztalatai szerint a szülők nagy rész
aug. 30
4:33
20 ezer forintot takaríthatnak meg a háztartások (ProfitLine)
Az Otthon melege programban a háztartási nagygépek cseréjével a családok évente átlagosan 20 ezer forintot tudnak megtakarítani a villanyszámlán - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
aug. 30
4:45
Motoros vészhelyzet: kis híján a halálába hajtott az Irigy Hónaljmirigy tagja (Blikk)
Bevallom, megállt bennem az ütő, amikor felismertem, itt a vég – idézte fel Papp Feri (46) azt a vészhelyzetet, amelyet Takács Csaba (40) új dala, a Csak száguldj videóklipjének forgatásán élt át, szerencsére sérülés nélkül. Az Irigy Hónaljmirigy tagja egy motorosbanda tagját alakítja a kisfilmben.
aug. 30
5:03
Megtévesztő és hiányos reklámok miatt kapott bírságot a Media Markt (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. (Media Markt) 2015-ös bronz hétvégi promócióját. A jogsértésért 10 millió forint bírságot szabott ki a GVH.
aug. 30
5:06
Kiderült, mennyivel emelték idén a nyugdíjakat (Infostart)
A kormány 1,6 százalékkal emelte tavaly é végén a nyugdíjakat, mostanra kiderült, ez átlagosan 2547 forint pluszt jelent havonta, éves szinten pedig több mint 30 ezer forintot.
aug. 30
5:09
Ahogyan még nem láthattuk: Nicole Scherzinger bevállalta az új külsőt (hirado.hu)
Szokatlan, de ez is fantasztikusan áll a csinos énekesnőnek.
aug. 30
5:15
Egy vagyont fizettek egy rendszámért (Infostart)
Rekordmagas áron, 2,45 millió ausztrál dollárért (495 millió forintért) kelt el egy százévesnél is idősebb rendszámtábla egy ausztráliai aukción - számolt be róla a BBC hírportálja.
aug. 30
5:15
A kormány kész támogatni az atlétikai vb megpályázását (ATV)
Az atv.hu-t úgy tájékoztatták, hogy hétfőn a nagyköveti értekezlet zárt ülésén elhangzott: a kormány kész támogatni az atlétikai világbajnokság megpályázását. Gyulai Miklós, az atlétikai szövetség elnöke azt mondta portálunknak, Fürjes Balázs kormánybiztossal már beszéltek a lehetőségről, de megvárják a 2023-as pályázati feltételek kiírását.
aug. 30
5:21
Zártkerti programról határozott a kormány (Adózóna)
Zártkerti program létrehozásáról döntött a kormány a környezet védelme, a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradása, a vidéki tájfenntartás és a zártkerti ingatlanokon fennmaradt genetikai sokféleség megőrzése érdekében – derül ki a Magyar Közlöny 136. számában közzétett kormányhatározatból.
aug. 30
5:27
Csomók a lábszáron: erythema nodosum (WebBeteg)
Erythema nodosumnak azt a gyakori bőrbetegséget nevezzük, mely a lábszár elülső, ritkábban a hátsó felszínén alakul ki. A betegség során egy vagy néhány, 1-5 centiméter nagyságú kerek, a bőr mélyén lévő feszes, tömött tapintatú, fájdalmas, nyomásérzékeny csomók alakulnak ki.
aug. 30
5:30
Abortusz-szigorítás és családügyi kabinet (Alternatív Energia)
Orosz mintára hoznák létre a tanácsadást végző központokat.
aug. 30
5:32
Csaknem 87 milliárd terrorelhárításra (Alternatív Energia)
Miket meg nem tudni a Magyar Közlönyből.
aug. 30
5:33
Ősszel felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról (ProfitLine)
Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról, nyelvismeretéről ősszel - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
aug. 30
5:33
Elektromos autó: meddig töltjük ingyenesen? (hirado.hu)
Magyarországon az elektromos járművek közterületen töltése jellemzően még ingyen történik. Hogyan lesz tovább?
aug. 30
5:34
Lombikbébiprogram - „Püspök úr, tényleg ezt szeretnénk?” (Alternatív Energia)
A Kaáli Intézet igazgatója reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének augusztus 20-ai beszédére.
aug. 30
5:36
Már több mint hétszáz családot lakoltattak ki az idei első fél évben (vg.hu)
A tavalyelőtti 2335 után a múlt évben 3473 kilakoltatás történt országszerte. Az esetek többségében a sikeres árverést birtokbaadás követi.
aug. 30
5:36
Szaporodnak a szürke fókák (Alternatív Energia)
Az agresszív, 300 kilós állatok 5 kiló halat fogyasztanak naponta, a halászoknak is károkat okozva.
aug. 30
5:38
Még több üzletben lehet POS-terminál a támogatásnak köszönhetően (vg.hu)
Biztosítja a forrást a kormány újabb POS-terminálok kedvezményes telepítéséhez. A cél, hogy tovább növekedjen az elektronikus fizetési módok szerepe a pénzforgalmon belül Magyarországon.
aug. 30
5:38
Kenya betiltotta a műanyag tasakokat (Alternatív Energia)
aug. 30
5:39
Havi kétszázezret költ gyerekeire a magyar család: nem cserélnél velük (Pénzcentrum)
A gyereknevelés nem olcsó mulatság. Csak az első 18 év, ha mindenen igyekszünk spórolni és a legolcsóbb dolgokat vásároljuk meg a gyereknek, több mint 5 és fél millió forintba kerül. A kiadások viszont jelentősen megugranak, ha egy gyerek...
aug. 30
5:40
Japán fölött repült el a koreai rakéta (vg.hu)
Felbolydította a piacokat az újabb észak-koreai rakétakísérlet, a befektetők az aranyhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez menekülnek az éleződő konfliktus miatt.
aug. 30
5:40
Allergiás házi kedvencek (Alternatív Energia)
Szénanátha, allergia, anafilaxiás sokk nem csak az embereknél, más emlősöknél is megfigyelhető.
aug. 30
5:42
Még hatalmas a fejlődési potenciál a magyarországi távközlési piacon (vg.hu)
Szereti a versenyt a Világgazdaságnak nyilatkozó Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója, de azt nem kedvelné, ha a versenytársak irányítanák. Ehelyett az ügyfelek igényeinek kielégítésére koncentrál a társaság.
aug. 30
5:42
Döbbenten nézi a sajtok árait? - Árhullám a tejpiacon (Alternatív Energia)
A megemelkedett árakon az sem sokat változtatott, hogy az áfa januártól 5 százalékra csökkent.
aug. 30
5:44
Beindulnak az ígért beruházások (vg.hu)
Növekvő árbevétel mellett romló eredményességről számolt be az Alteo 2017 első féléves gyorsjelentésében.
aug. 30
5:44
Energiahitel - Javuló feltételek (Alternatív Energia)
Az uniós forrású kamatmentes hitel lehetőségével eddig lényegében senki nem élt.
aug. 30
5:45
Pénz kellene a menekülthullám megfékezésére (Kripto Akadémia)
aug. 30
5:46
Egykori kancellár az orosz multi élén? (Alternatív Energia)
Már előkészületben van az ezt célzó orosz kormányrendelet.
aug. 30
5:47
Támadástól tartanak a belga katonák (Kripto Akadémia)
Európa-szerte célponttá váltak az egyenruhások.
aug. 30
5:48
Kiszélesítik az M70-est (Alternatív Energia)
Erre 3,2 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.
aug. 30
5:50
Jelentős hálózati veszteség a vízműveknél (Alternatív Energia)
Tavaly mintegy 24,3 millió köbméter ivóvíz után nem tudott a szolgáltató számlát kiállítani.
aug. 30
5:51
Múzeumban őrzik a barcelonai emléktárgyakat (Infostart)
Múzeumba kerülnek a két héttel ezelőtti barcelonai terrortámadás áldozatainak emlékére, a La Rambla sétányon elhelyezett tárgyak és üzenetek; a spontán emlékhelyek felszámolását megkezdte a városi önkormányzat.
aug. 30
5:51
Ide vezetett a tömeges kivándorlás: több magyar lépett le, mint gondoltuk (Portfolio)
Akár 600 ezernél is több magyar élhet jelenleg az Európai Unióban, ez a szám lényegesen magasabb a korábbi becsléseknél - derül ki a Portfolio összesítéséből. A legtöbben hivatalosan Németországban élnek, de még Dániában is van...

Keresés