-
Szobrot emelnek Carla Bruninak
2012 február 12.
origo.hu
-
Embernagyságú bronzszoborba öntik Carla Brunit, Nicolas Sarkozy francia elnök feleségét. A szobor Párizs egyik külvárosában áll majd, de a helyieket feldühítette a helyi polgármestertől származó ötlet, amelyet felerészben az adófizetők pénzéből valósítanak meg.
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani
2012 február 10.
BORS Online
-
Nicolas Sarkozy francia elnök luxusétkezéseire derült fény az Élysée-palota éves beszámolójából. Eszerint Sarko vagyonokat költ például borokra.
-
Tanácsadás helyett munkahelyeket kellene teremtenie az EU-nak
2012 február 10.
HRportal
-
Az európai szocialisták a növekedést és a munkahelyteremtést a középpontba állító gazdaságpolitikai alternatívát kínálnak az Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök által meghatározottal szemben - jelentették ki.
-
Adócsalás miatt tartóztatták le a volt munkaügyi minisztert
2012 február 10.
HRportal
-
Vád alá helyezte csütörtökre virradóra a bordeaux-i ügyészség a francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy államfő 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnokát, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi minisztert az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben.
-
Készpénzzel teli borítékkal távoztak a vacsorákról a politikusok?
2012 február 10.
mno.hu
-
Újabb vádat emeltek csütörtök este a bordeaux-i ügyészségen a francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy államfő 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnoka, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi miniszter ellen az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben. Eric Woerth-t „illegális párt- illetve kampányfinanszírozással" gyanúsítják, amiért feltehetően az…
-
Bettencourt-ügy: szorul a hurok Sarkozy körül
2012 február 10.
atv
-
Újabb vádat emeltek csütörtök este a bordeaux-i ügyészségen a francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy államfő 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnoka, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi minisztere ellen az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben. Eric Woerth-t "illegális párt- illetve kampányfinanszírozással" gyanúsítják, amiért feltehetően az…
-
Tovább bonyolódik Sarkozy korábbi pénztárnokának az ügye
2012 február 10.
hvg.hu
-
Újabb vádat emeltek csütörtök este a bordeaux-i ügyészségen a francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy államfő 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnoka, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi miniszter ellen az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben. Eric Woerth-t "illegális párt- illetve kampányfinanszírozással" gyanúsítják, amiért feltehetően az…
-
Egyértelmű jobboldali ígéreteket tett
2012 február 9.
mno.hu
-
Egy sor egyértelműen jobboldali kötelezettségvállalásra tett ígéretet Nicolas Sarkozy francia államfő egy lapinterjúban az alig három hónap múlva esedékes elnökválasztás előtt.
-
Sarkozy jobboldali irányt vesz
2012 február 9.
Metropol.hu
-
Egy sor egyértelműen jobboldali kötelezettségvállalásra tett ígéretet Nicolas Sarkozy francia államfő egy lapinterjúban az alig három hónap múlva esedékes elnökválasztás előtt.
-
Sarkozy ismét jelöltetheti magát az elnökválasztáson
2012 február 9.
hvg.hu
-
Egy sor egyértelműen jobboldali kötelezettségvállalásra tett ígéretet Nicolas Sarkozy francia államfő egy lapinterjúban az alig három hónap múlva esedékes elnökválasztás előtt.
-
Sarkozy határozottan jobbra tart
2012 február 9.
ma.hu
-
Egy sor egyértelműen jobboldali kötelezettségvállalásra tett ígéretet Nicolas Sarkozy francia államfő egy lapinterjúban az alig három hónap múlva esedékes elnökválasztás előtt.
-
Merkel nélkül semmi nem történhet Európában
2012 február 9.
Hetek
-
Anglia és Csehország kivételével az Európai Unió tagországai hétfõn elfogadták a Németország által kezdeményezett gazdasági paktumot, amely az eddigi egyezményeknél nagyobb szigorral vizsgálja a tagállamok költségvetését. Csehország többnyire technikai okokkal magyarázta a szerzõdésbõl való kimaradást, az Egyesült Királyság pedig azzal, hogy az új egyezmény árt a szigetország gazdaságának. Az…
-
Készpénzzel teli borítékkal távoztak a politikusok a vacsorákról?
2012 február 9.
mno.hu
-
Vád alá helyezte csütörtökre virradóra a bordeaux-i ügyészség a francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy államfő 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnokát, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi minisztert az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben.
-
Sarkozy lebírkózná Izraelt?
2012 február 9.
ma.hu
-
Nicolas Sarkozy francia elnök ismét vendége volt szerdán a franciaországi zsidó szervezetek tanácsának (CRIF) a szervezet évenként megrendezett ünnepi vacsoráján, megerősítette azt a róla alkotott képet, hogy hű barátja Izraelnek, de óva intette a zsidó államot attól, hogy katonai csapást mérjen Iránra az Iszlám Köztársaság feltételezett atomfegyverprogramja miatt.
-
Sarkozy figyelmeztette Izraelt

Marine Le Pen hiányzó "keresztapái"
2012 február 9.
Népszava
-
Zavart keltett Franciaországban a vasárnapi bulvárlap, a Journal du Dimanche legutóbbi száma. Az április végén esedékes elnökválasztás első fordulójáról közölt közvélemény kutatást, de csak két névvel: Nicolas Sarkozy-ével és François Hollande-éval. A szélsőjobboldali Marine Le Pen kimaradt a becslésből.
-
A külkermérlegen csúszhat el Nicolas Sarkozy
2012 február 7.
privatbankar
-
Rekord szélesre tágult a francia külkereskedelmi mérleghiány tavaly. Az adat újabb fegyver a Sarkozy elnök leváltására készülő szocialisták kezében. A külkerforgalom egyre nagyobb aránytalansága ugyanis a három hónap múlva esedékes elnökválasztás egyik központi témája lett. A két fő ellenlábas egészen más úton oldaná meg a gondokat.
-
Idegengyűlölet: nevetséges polémia ez a vád
2012 február 6.
mno.hu
-
„Nevetséges polémiának” nevezte hétfőn Nicolas Sarkozy francia elnök, hogy idegengyűlölettel vádolja az ellenzék és számos civil szervezet Claude Guéant belügyminisztert, amiért azt mondta: „nem minden civilizáció egyenértékű”.
-
Botrányos kijelentést tett, Sarkozy kiáll a miniszter mellett
2012 február 6.
hvg.hu
-
"Nevetséges polémiának" nevezte hétfőn Nicolas Sarkozy francia elnök, hogy idegengyűlölettel vádolja az ellenzék és számos civil szervezet Claude Guéant belügyminisztert, amiért azt mondta: "nem minden civilizáció egyenértékű".
-
Paradoxon a francia elnökválasztáson
2012 február 5.
inforadio.hu
-
Minél intenzívebbé válik az elnökválasztási kampány Franciaországban, annál meglepőbb eredményeket mutatnak a közvélemény-kutatások. Egy friss felmérésből például az derül ki, hogy a franciák többsége szerint Nicolas Sarkozy hitelesebben látja el az államfői teendőket, mint azt legfőbb riválisa, Francois Hollande tenné, ha megválasztanák. A paradoxon az, hogy mindeközben a szocialista jelölt…