-
Összeül a Szocialista Internacionálé
2008 június 30.
stop.hu
-
A Szocialista Internacionálé háromnapos kongresszust kezdett az Athén melletti Lagonissziben, amelyen a Magyar Szocialista Pártot (MSZP) Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára képviseli. A tanácskozáson kedden beszédet mond Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke is.
-
Vadai: A Nyugat-Balkán fontos terület Magyarország számára
2008 június 30.
mno.hu
-
Továbbra is a macedón NATO-csatlakozás előfeltételének tekinti Görögország a Macedónia hivatalos nevével kapcsolatos vita rendezését - mondta el az MTI-nek telefonon Vadai Ágnes hétfőn, athéni kétoldalú tárgyalásairól nyilatkozva.
-
Vadai Ágnes a nők közéleti szerepéről beszélt Monacóban
2008 június 30.
gondola.hu
-
A két nem egyenjogúságának kérdését csakis partnerségben lehet megvalósítani a nők és férfiak között, hogy ez utóbbiak megértsék és elfogadják, az nem ellenük irányul, hanem értük van - egyebek...
-
A férfiaknak meg kell érteniük: az egyenjogúság nem ellenük irányul
2008 június 29.
stop.hu
-
A két nem egyenjogúságának kérdését csakis partnerségben lehet megvalósítani a nők és férfiak között, hogy ez utóbbiak megértsék és elfogadják, az nem ellenük irányul, hanem értük van - egyebek között ezt hangsúlyozta Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár Monacóban a Crans Montana Fórumon mondott felszólalásában.
-
Vadai az emancipáció élharcosa
2008 június 29.
Népszava
-
A két nem egyenjogúságának kérdését csakis partnerségben lehet megvalósítani a nők és férfiak között, hogy ez utóbbiak megértsék és elfogadják, az nem ellenük irányul, hanem értük van - egyebek között ezt hangsúlyozta Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár Monacóban a Crans Montana Fórumon mondott felszólalásában.
-
Vadai Ágnes a nők közéleti szerepéről a Crans Montana Fórumon
2008 június 29.
ma.hu
-
A két nem egyenjogúságának kérdését csakis partnerségben lehet megvalósítani a nők és férfiak között, hogy ez utóbbiak megértsék és elfogadják, az nem ellenük irányul, hanem értük van - egyebek között ezt hangsúlyozta Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár Monacóban a Crans Montana Fórumon mondott felszólalásában.
-
Vadai Ágnes a nők közéleti szerepéről beszélt Monacóban
2008 június 29.
Hír 3
-
A két nem egyenjogúságának kérdését csakis partnerségben lehet megvalósítani a nők és férfiak között, hogy ez utóbbiak megértsék és elfogadják, az nem ellenük irányul, hanem értük van - egyebek között ezt hangsúlyozta Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár Monacóban a Crans Montana Fórumon mondott felszólalásában. Az államtitkár vasárnap az MTI-nek telefonon nyilatkozott a politikusokat,…
-
A férfiaknak érteniük kell: a nők értük politizálnak, nem ellenük
2008 június 29.
168 óra
-
Vadai Ágnes a nők közéleti szerepéről a Crans Montana Fórumon
-
Vadai ágnes pert nyert fideszes képviselők ellen
2008 június 25.
mszp.hu
-
A Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság I. fokú ítéletét abban a perben, amelyet Vadai Ágnes országgyűlési képviselő indított jó hírnév védelmére irányuló, személyhez fűződő jog megsértése miatt a Fidesz Magyar Polgári Szövetség, Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés fideszes alelnöke, valamint Fazekas Sándor, a Fidesz-MPSZ országgyűlési…
-
Együttműködés Örményországgal
2008 április 26.
Népszava
-
A gazdasági kapcsolatok bővítése ugyanolyan fontos Örményország számára, mint a kül- és a biztonságpolitikai kapcsolatoké - hangsúlyozta az örmény védelmi miniszter Vadai Ágnes honvédelmi államtitkárral folytatott szombati jereváni megbeszélésén.Szejran Ohanján, akit alig tíz napja neveztek ki a védelmi tárca élére, az örmény hadsereg átalakításához felajánlott magyarországi képzési lehetőségek…
-
Vadai Ágnes a grúz védelmi miniszterrel tárgyalt
2008 április 23.
ma.hu
-
Magyarország a tervek szerint még idén nagykövetséget nyit Tbilisziben, és jövőre katonai attasét is delegál majd a képviseletre a katonai együttműködés erősítését elősegítendő - mondta a magyar honvédelmi államtitkár, miután szerdán a grúz fővárosban Davit Kezerasvili védelmi miniszterrel tárgyalt.
-
Haladó kormányzás
2008 április 2.
mszp.hu
-
Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár, a Magyar Szocialista Párt országos elnökségének tagja 2008. április 4-én Londonba utazik, ahol részt vesz a Haladó kormányzás című konferencián.
-
Hazatértek a ciprusi békefenntartók
2008 március 27.
DunaTV
-
Hazatért Ciprusról az a szlovák- magyar békefenntartó kontingens, akik fél évet szolgáltak a török-görög konfliktus miatt megosztott szigetországban. A 44 magyar és 25 szlovák katonát a szolnoki Helikopter Bázison köszöntötte Vadai Ágnes a Honvédelmi Minisztérium Államtitkára.
-
A változás nem Gyurcsány Ferencről szól
2008 március 26.
168 óra
-
"Nem mondtuk el világosan: ha van száz forintunk, abból aligha lehet tartósan százötvenet költeni" -- mondja Vadai Ágnes, akit pártja, vagyis az MSZP, a koalíció és a kormányfő jövőjéről kérdezett a 168ora.hu. [Dátum: 2008. 03. 26. 14:45]
-
Hazatértek Afganisztánból a magyar katonák
2008 március 21.
mno.hu
-
Nagy eredménynek tartom, hogy a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport afganisztáni, harmadik váltása is egészségesen térhetett haza - mondta pénteken Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a szolnoki Kossuth téren megrendezett ünnepségen.
-
Szekeres Imre Afrikába menne!
2008 február 13.
stop.hu
-
2007-ben lezárult a magyar honvédség reformja, s így 2008. a stabilitás éve lesz - mondta Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter arról is szólt, hogy az idei 319,7 milliárd forintos honvédelmi költségvetés mintegy 20 százaléka jut infrastrukturális és eszközfejlesztésre. A tárca államtitkára, Vadai Ágnes a STOPnak azt mondta: a kialakítandó életpályamodellnek tekintettel kell lennie az egyéni…
-
Év végén jönnek a NATO-gépek
2008 január 29.
FigyelőNet
-
Év végén érkezhetnek a pápai katonai repülőtérre a NATO C-17-es óriás szállítógépei és folyamatosan települ majd a bázisra a mintegy 250 fős nemzetközi kontingens - mondta Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kedden Pápán, a NATO légi bázison tett csapatlátogatását követő sajtótájékoztatón.
-
Év végén érkezhetnek Pápára a NATO szállítógépei
2008 január 29.
stop.hu
-
Év végén érkezhetnek a pápai katonai repülőtérre a NATO C-17-es óriás szállítógépei és folyamatosan települ majd a bázisra a mintegy 250 fős nemzetközi kontingens - mondta Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára kedden Pápán, a NATO légi bázison tett csapatlátogatását követő sajtótájékoztatón.
-
Vadai Ágnes: nincsen szó semmilyen új Gripen-bizottságról
2008 január 17.
gondola.hu
-
Nincsen szó semmilyen új Gripen-bizottságról, Gripen-vizsgálatról - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a Nap-keltében. Vadai Ágnes közölte: a kormány...
-
Vadai: nincs új Gripen-bizottság!
2008 január 17.
Klubrádió
-
Nincsen szó semmilyen új Gripen-bizottságról, Gripen-vizsgálatról - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Vadai Ágnes korábban a Klubrádiónak is megerősítette, hogy a kormány nemzetbiztonsági kabinete mindössze azt kérte, hogy a tavaly novemberben elkészült bizottsági jelentés jogi megállapításaival kapcsolatosan egy…