-
Hiába próbálkozik az MSZP, nem tárgyal velük az SZDSZ
2008 április 16.
Hírszerző
-
Varjú László szerint az lenne a legszerencsésebb, ha maradna a koalíció, az MSZP közeledését azonban rendre visszautasítja az SZDSZ.
-
Egymást okolja az MSZP és a Fidesz a sikertelen ombudsman-választásért
2008 április 15.
DunaTV
-
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerint egyértelmű, hogy nem szavazott minden szocialista igennel, hiszen annyi szavazatot sem kaptak a jelöltek, ahány MSZP-s képviselő van. Varjú László, az MSZP frakcióigazgatója szerint ugyanakkor a szavazati arányok szerint egyértelmű, hogy csak a szocialisták támogatták mindkét jelöltet és a távolmaradó fideszes képviselőkön múlott a megválasztásuk.
-
Egyszerűsödtek a támogatásigénylés feltételei
2007 november 30.
inforadio.hu
-
Tízmillió forint alatti támogatásokra egyszerűbben pályázhatnak mostantól a kis-és közepes vállalkozások - mondta az InfoRádiónak az MSZP frakcióvezető-helyettese. Varjú László hozzátette: hamarosan a mikrovállalkozások számára is szeretnének hasonló könnyítéseket bevezetni.
-
Az MSZP politikai önmérsékletet és megalkuvás nélküli vizsgálatot kér a rendőri erőszak ügyében
2007 május 18.
orientpress
-
Az MSZP képviselői szerint a politikától önmérsékletet, a rendőri vezetőktől pedig megalkuvást nem ismerő vizsgálatot igényelnek a Múzeum körúti, valószínűleg rendőrök által elkövetett nemi erőszak ügyében. Varjú László szocialista képviselő közleményében azt írja, hogy a hivatali bűncselekmények kivizsgálásakor nincs helye bajtársiasságnak, a mundér védelmének, csak a szigorú, minden részletre…
-
MSZP: Pályázatra fel!
2007 április 26.
orientpress
-
Lezárultak a tárgyalások az Új Magyarország Fejlesztési Tervről a kormány és az Európai Bizottság között. A pénzügyi keretek majdnem 2 százalékát átalakították, így az uniós pályázatokon nagyobb összegre lehet pályázni a foglalkoztatás és gazdaságfejlesztés terén, humánerőforrás-fejlesztésre és környezetvédelemre – jelentette be Varjú László, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A következő 7 évben a…
-
Kevés pénz jut a hazai gazdaság fejlesztésére?
2007 április 26.
orientpress
-
A Fidesz szerint a hazai gazdaságfejlesztésre fordított uniós forrás mennyisége nagyon kevés. Ezt reagálta Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke, Varjú László az MSZP frakcióvezető-helyettesének csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.