Benkő Zoltán

Kajak-kenu: Benkő Zoltán munkáját ismét Tóth László irányítja
2009 november 4.   She
A 2010-es idényre Tóth László irányítása mellett készül fel kétszeres Európa-bajnok kajakosunk, Benkő Zoltán. A páros aligha ismeretlen egymásnak, lévén 1996-tól 2005-ig együtt dolgoztak, útjaik aztán elváltak.
Benkő a kilencedik
2008 augusztus 22.   Behaviour
A pekingi olimpia síkvízi kajak-kenu döntőinek nyitányaként Benkő Zoltán kilencedik lett K-1 1000 m-en. A számot a brit Tim Brabants nyerte.
Kajak-kenu, férfi K1 1000 m: Brabants nyert, Benkő kilencedik
2008 augusztus 22.   She
Tim Brabants nyerte a pénteki nap első futamát, a férfi K1 1000 métert. Benkő Zoltán a kilencedik.
Benkő Zoltán a kilencedik lett a kajak egyeseknél
2008 augusztus 22.   Infostart
Benkő Zoltán a kilencedik helyen végzett a férfi kajak egyesek 1000 méteres döntőjében a pekingi olimpián. A számot a brit Tim Brabants nyerte.
Kolonicsért döntőbe küzdötte magát a kenupáros
2008 augusztus 21.   BorsOnline
Az olimpia harmadik kajak-kenu versenynapján az 1000 méteres középfutamokat rendezték, mindkét érdekelt magyar egység fináléba jutott. Kajak egyesben Benkő Zoltán, kenu párosban pedig Kozmann György és Kiss Tamás is döntős lett. Utóbbi egység sikere azért is örömteli, mert a páros a július közepén elhunyt Kolonics György emléke előtt is tiszteleg olimpiai részvételével.
Továbbhajtanak a kenusok
2008 augusztus 20.   Blikk
A Kozmann–Kiss páros mellett Benkő Zoltán is döntős
Benkő és a kenu kettes is döntős
2008 augusztus 20.   Infostart
Kajak egyesben Benkő Zoltán és a Kozmann György, Kiss Tamás kenu kettes is bejutott az 1000 méteres táv pénteki döntőjébe a pekingi olimpián.
Kajak-kenu, K1 1000 m: Benkő óriási küzdelemben döntős
2008 augusztus 20.   She
Egészen minimális különbséggel, 35 századmásodperces előnnyel a portugál Silva előtt a harmadik helyen ért célba középfutamában Benkő Zoltán, így biztosította helyét a kilences fináléban.
Janics bátyjával csatázik Benkő
2008 augusztus 19.   BorsOnline
Két olyan magyar kajak-kenu egység van, amely a középfutamokba kényszerült, és nem jutott be egyből a döntőbe az 1000 méteres távokon. Benkő Zoltán a kajak egyesben második lett futamában a világbajnok brit Brabants mögött, így szerdán újra vízre száll.
Kajak-kenu, férfi K1 1000m: továbbment a szamoai
2008 augusztus 18.   She
A hetedik helyért folytatott öldöklő küzdelemben megelőzte a seychelles-i Tony Lespoir-t a szamoai Rudolf Berking-Williams, így továbbjutott a harmadik előfutamból. Más kérdés, hogy Berking-Williams is fél percet kapott a győztestől… Közvetlenül a döntőbe Tim Brabants, Adam van Koeverden és Eirik Veraas Larsen jutott, Benkő Zoltán a szerdai középfutamokban folytatja.
Kajak-kenu, K1 1000m: Benkő Zoltán középdöntős
2008 augusztus 18.   She
Benkő Zoltán 2. helyen továbbjutott a középdöntőbe a kajak férfi egyesek 1000 méteres számának első előfutamából, melyet végig vezetve az esélyes, világbajnok brit Brabants nyert.
„Magyar” pályán lapátolnak Kovácsék
2008 augusztus 8.   BorsOnline
Sári Nándor, aki Kovács Katalinnal, Janics Natasával, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával, Kammerer Zoltánnal, Kucsera Gáborral és Benkő Zoltánnal utazott el a kínai fővárosba, elmondta: mivel a Sunjiban lévő kajakos-kenus pályát magyarok építették, szinte hazai vízeken készülhetnek a rajtig, majd versenghetnek az érmekért.
Olimpiai kvótát szerzett Benkő és a női kajaknégyes
2008 június 27.   HírTV
Benkő Zoltán nyerte a kajak egyes 1000 méteres versenyét pénteken, a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben a második olimpiai válogató is volt. Mivel az elsőn is Benkő győzött, így megszerezte az olimpiai indulás jogát. Szintén olimpiai résztvevőnek tekintheti magát a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa egység az 500 méteres női kajaknégyes versenyszámban.
Kajak-kenu: pekingi induló Janicsék négyese, Benkő is az olimpián
2008 június 27.   She
A férfi K-1-esek 1000 m-es versenyét Benkő Zoltán, a női K-4-esek 500 m-es döntőjét pedig a Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa összeállítású hajó nyerte a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben a második olimpiai válogató. Mivel ez a két egység az első fordulóban is győzött, pekingi indulónak tekinthető.
Kovácsék ismét legyőzték Paksyékat
2008 június 27.   Infostart
A férfi K-1-esek 1000 méteres versenyét Benkő Zoltán, a női K-4-esek 500 méteres döntőjét pedig a Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa összeállítású hajó nyerte a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben a második olimpiai válogató. Mivel ez a két egység az első fordulóban is győzött, pekingi indulónak tekinthető.
Két ezüstöt nyertek a kajaknégyeseink
2008 május 17.   Metropol
A női és a férfi kajaknégyes is ezüstérmes lett 500 m-en a milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon. A nőknél Paksy Tímea, Kozák Danuta, Benedek Dalma, Fazekas Krisztina, a férfiak hasonló számában a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán és Kadler Viktor alkotta magyar hajó küzdött.
Benedek Dalma egyesben győzött
2008 május 17.   Infostart
Ezüstérmet szerzett az olimpiai számban, 500 méteren a Paksy Tímea, Kozák Danuta, Benedek Dalma, Fazekas Krisztina és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán, Kadler Viktor összeállítású kajak négyes is a milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon. 1000 méteren egyesben Benedek Dalma, kettesben pedig a Medveczky Erika, Faldum Bereniké páros győzött. A férfiaknál Kucsera…
Kajak-kenu olimpiai tesztverseny: minden számban döntősök a magyarok
2007 augusztus 24.   Metropol
Mind a 12 számban lesz magyar hajó a jövő évi pekingi olimpia kajak-kenu tesztversenyén, ugyanis Benkő Zoltán és Vajda Attila is sikerrel vette a pénteki középfutamot a Sunji (Shunyi) regattaközpontban.
Kajak-kenu vb: Vajda Attila világbajnok C-1 1000 méteren
2007 augusztus 11.   She
A kajak-egyesek 1000 méteres számának döntőjében az Eb-bronzérmes Benkő Zoltán, a kenu-egyeseknél az Európa-bajnok Vajda Attila révén voltunk érdekeltek.
Benkő Zoltán bronzérmes K-1-ben
2007 június 30.   Behaviour
Benkő Zoltán bronzérmet nyert K-1 1000 m-en a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.