-
Magyar sportok - Varga Dániel eldöntötte, nyert a Vasas
2008 november 16.
Sport Híradó
-
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság ötödik fordulójának rangadóján végig szoros meccsen, négy góllal nyert a Vasas a Honvéd ellen. A piros-kékek a mérkőzés elejétől riválisuk előtt jártak, de nagyon nem tudtak elszakadni a Domino együttesétől. A hazaiak főleg annak köszönhetik sikerüket, hogy jobban ki tudták használni a nagy számban megítélt emberelőnyöket. Eközben a Honvéd kevés fantáziával…
-
Dr Molnár Tamás a Domino Honvéd új csapatkapitánya
2008 szeptember 20.
bulvarsport.hu
-
Csapatgyűlést tartott szerdán a Domino Honvéd vízilabda szakosztálya, amely jó alkalmat kínált arra, hogy köszöntsék az immár háromszoros olimpiai bajnok dr Molnár Tamást, valamint Athén és Peking aranyérmesét, a kapus Gergely Istvánt.
-
Tizennégy új díszpolgára lehet idén Budapestnek
2008 szeptember 9.
Hír 3
-
Tizennégy új díszpolgára lehet idén Budapestnek, ha a javaslatokat kedden elbíráló eseti bizottság álláspontját osztja majd a hó végén a Fővárosi Közgyűlés is - tudta meg az MTI a testület tagjaitól. Tájékoztatásuk szerint a díszpolgári cím várományosai között hét közéleti személyiség és hat vízilabdázó, valamint az edzőjük szerepel, akik idén egymás után immár harmadik alkalommal szereztek…
-
Peking 2008, férfi vízilabda: Magyarország az olimpiai bajnok
2008 augusztus 24.
Hír 3
-
A magyar férfi vízilabda-válogatott négy góllal legyőzte az Egyesült Államok legjobbjait a pekingi olimpia döntőjében, ezzel sorozatban harmadik ötkarikás aranyérmét nyerte meg. A sportág történetében másodszor fordult elő, hogy egy csapat sorozatban háromszor szerzett aranyérmet ötkarikás játékokon, korábban ez a briteknek sikerült 1908 és 1920 között. Eredmény, döntő: Magyarország-Egyesült…
-
Olimpia2008: az elődöntő hőse, Gergely szerint nem ő döntött
2008 augusztus 23.
bulvarsport.hu
-
A Magyarország-Montenegró férfi vízilabda elődöntő után a mérkőzés hőse, Gergely István érkezettelsőként a vegyes zónába, a játékosok és az újságírók találkozó helyére. Udvariasan elhárította a neki szóló dicséretet, mondván, hogy nem az ő beállítása hozta meg a fordulatot, hanem az, hogy 3-6 után már jobban ment a gólgyártás.
-
Férfi vízilabda: Gergely várta, hogy főszereplő lehessen
2008 augusztus 22.
nso.hu
-
Minden Gergely István bravúrjaival kezdődött. A magyar válogatott második számú kapusa beállása után hatalmas lendületet adott a pólócsapatnak a Montenegró elleni meccsen, védései segítettek a felzárkózásban, majd az előnyünk megtartásában.
-
Döntős a Kemény-csapat!
2008 augusztus 22.
inforadio.hu
-
Döntőbe került a magyar férfi vízilabda-válogatott a pekingi olimpián, mivel 11-9-re nyert Montenegró ellen. A magyar együttes háromgólos hátrányból is talpra állt, és Gergely István bravúrjainak is köszönhetően győzött, így vasárnap megvédheti a címét.
-
Peking 2008, férfi vízilabda: elődöntőbe jutott a magyar csapat
2008 augusztus 18.
Hír 3
-
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos győzelmet aratott a kanadai együttes ellen a pekingi olimpia csoportkörének utolsó fordulójában, így csoportelsőként egyenes ágon jutott be a pénteki elődöntőbe. Eredmény: Magyarország-Kanada 12-3 (3-1, 3-0, 1-2, 5-0). Magyarország: Gergely István - Varga Tamás, Madaras Norbert 2, Kásás Tamás 2, Kiss Gergely 1, Biros Péter 2, Molnár Tamás 2.…
-
Peking 2008: megérkezett a férfi vízilabda-válogatott
2008 augusztus 5.
Hír 3
-
Kedden a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott is megérkezett Pekingbe, a csapat tagjai azonban nem sokat pihenhettek, mert Kemény Dénes edzést vezényelt számukra. A vasárnap érkezett sportolókhoz hasonlóan a pólósok is zökkenőmentesen léptek be Kínába. "Az utolsó margitszigeti edzéssel már elkezdődött az olimpia, azonban még nem tudjuk, hogy mi vár itt ránk, milyen messze van az uszoda,…
-
Gergely István átérzi az olimpiáról lemaradó Nagy Viktor helyzetét
2008 július 22.
bulvarsport.hu
-
Hétfőn olimpiai csapatot hirdetett Dr. Kemény Dénes, a vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, és úgy döntött, hogy a malagai Európa-bajnokságon részt vett 13 tagú legénységén csak egy helyen változtat. Elköszönt Nagy Viktortól, a bajnok Vasas kapuvédőjétől és a fedélzeten Gergely Istvánt, a Domino Honvéd kapusát köszöntötte.
-
Peking 2008 - Nagy Viktor nem utazhat el Pekingbe
2008 július 21.
Sport Híradó
-
A férfi vízilabda-válogatott kapuját második számú kapusként Nagy Viktor helyett Gergely István védheti a pekingi olimpián - ismertette döntését Kemény Dénes szövetségi kapitány hétfő reggel az MTI-nek. A magyar együttes jelenleg a Margistszigeten készül a hétvégi Unicum-kupára.
-
Vízilabda: változtatott Kemény a kereten
2008 július 21.
FigyelőNet
-
A férfi vízilabda-válogatott kapuját második számú kapusként Nagy Viktor helyett Gergely István védheti a pekingi olimpián. Ez az egyetlen változás az ötkarikás játékokra utazó, bő egy hete Spanyolországban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett csapat összetételében.
-
Nagy helyett Gergely utazhat Pekingbe a vízilabda-válogatottal
2008 július 21.
HírTV
-
Kihirdette olimpiai keretét Kemény Dénes a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A névsor egy helyen tér el az Európa-bajnoki bronzérmes kerettől: kapusposzton Nagy Viktor helyett Gergely István utazhat Pekingbe - tájékoztatott a Magyar Vízilabda Szövetség.
-
Gergely védhet a pólósok kapujában
2008 július 21.
DunaTV
-
A férfi vízilabda-válogatott kapuját második számú kapusként Nagy Viktor helyett Gergely István védheti a pekingi olimpián. Ezt a változtatást hajtotta végre az ötkarikás játékokra utazó, Spanyolországban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett csapata összetételében Kemény Dénes szövetségi kapitány.
-
Peking 2008 - Peking 2008: Nagy Viktor helyett Gergely István a pólócsapatban
2008 július 21.
Sport Híradó
-
A férfi vízilabda-válogatott kapuját második számú kapusként Nagy Viktor helyett Gergely István védheti a pekingi olimpián.
-
Peking 2008: Nagy Viktor helyett Gergely István a pólósok kapujában
2008 július 21.
xlsport.hu
-
A férfi vízilabda-válogatott kapuját második számú kapusként Nagy Viktor helyett Gergely István védheti a pekingi olimpián.
-
Kemény Dénes egy poszton változtatott az olimpiai csapatban
2008 július 21.
inforadio.hu
-
Kemény Dénes szövetségi kapitány a kapusposzton változtatott, és Nagy Viktor helyett Gergely Istvánt hívta be a pekingi olimpiára készülő férfi vízilabda-válogatott keretébe.
-
Vízilabda: Kemény Dénes kihirdette pekingi keretét
2008 július 21.
Nemzeti Sport
-
A férfi vízilabda-válogatott kapuját második számú kapusként Nagy Viktor helyett Gergely István védheti a pekingi olimpián. Ezt az egyetlen változást hajtotta végre az augusztusi ötkarikás játékokra utazó, bő egy hete Spanyolországban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett csapata összetételében Kemény Dénes szövetségi kapitány, aki hétfő reggel ismertette döntését az MTI-vel.
-
Divatbemutatón vettek részt olimpiai bajnok pólósaink - fotók!
2008 július 17.
bulvarsport.hu
-
Vastapsot kaptak kedden este a Domino Honvéd vízilabdázói, pedig Szívós Márton egyetlen gólt se dobott, ahogy ezúttal Gergely István sem a bravúros védéseivel jeleskedett. A vízben otthonosabban mozgó sportolók a Magyar Telekom Nyrt. székházába voltak hivatalosak, amelynek hatalmas előcsarnoka ezen a napon a Bado divatház kollekció bemutató estélyének adott otthont, egészen pontosan, egy…
-
Kemény keretet hirdetett az Eb-re
2008 július 1.
HírTV
-
Keretet hirdetett Kemény Dénes szövetségi kapitány a férfi vízilabda Európa-bajnokságra. Az eddigi keretből Gergely István, Gór-Nagy Miklós, Steinmetz Ádám, Szívós Márton és Varga II. Zsolt is kikerült.