Álomesküvő a Dunán varázslatos panorámával a Columbus Hajón

2015. január 15. 8:18, Oltár előtt

2014 meghatározó év volt a Columbus Hajó életében: elérkeztünk a 400.esküvőnkhöz (sőt, túl is léptük ezt a bűvös számot) és beállítottuk az abszolút éves rekordunkat! Tavaly 55 pár választott minket a Nagy Napjuk helyszínéül, és a visszajelzéseik alapján ők sem és a vendégeik sem bánták meg ezt a döntést. Az elmúlt években folyamatosan növekedett az esküvők száma a Columbuson, de a 2014-ben elsőként bevezetett „nem szombati” esküvőkre érvényes akciós ajánlatunk ugrásszerűen megnövelte a számukat. 2015-ben továbbra is elérhető lesz ez a kedvezményes csomag ajánlat, mely tartalmazza a 4 fogásos hagyományos esküvői menüsort, a fogadó italokat, a korlátlan italcsomagot és az éjféli büféasztalos kínálatot is. 2014-ben a másik jelentős esemény a hajó életében november végén érkezett el. A tavalyi évben immár harmadik alkalommal megrendezett Hungarian Wedding Gálán a Columbus Hajó vehette át a megtisztelő „Együttműködés Díját” a Helyszín kategóriában. Ennek a díjnak azért van a számunkra óriási jelentősége, mert az esküvő szakmában dolgozó partnereink, kollégáink szavazata alapján nyertünk, azaz minket ítéltek meg a legjobb helyszínnek, akivel könnyen tudnak együttműködni, elégedettek a szolgáltatásainkkal és szeretnek nálunk „esküvőzni”. Célunk idén is töretlen: Szeretnénk 2015-ben is a legjobbak között maradni. Szeretnénk a szolgáltatásaink színvonalát tovább fejleszteni és szeretnénk, hogy a nálunk ünneplő Párok és [...] A Álomesküvő a Dunán varázslatos panorámával a Columbus Hajón bejegyzés először a OltárElőtt.hu jelent meg.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés