Fogást keresnek rajtam, ez természetes
„Kultúrával nem lehet választást nyerni, de rossz kultúrpolitikával el lehet veszíteni a választást" - állítja az egy hónapja kinevezett kulturális államtitkár. L. Simon László a Heteknek elmondta: nem készült politikusnak, de „nagy kedvvel és erővel" látott munkához új feladatkörében, amit többnek tart, mint „ide-oda rakosgatni a pénzt". A támadásokat a pozíció velejárójának tekinti, és nem kíváncsi a róla írt internetes kommentekre. Azért a borászatról és az irodalomról sem mond le, és a jövőben is szeretne új dolgokba belefogni, mert mint vallja: az élet számára fontos ügyek összessége, amelyekből a végén összeállhat „egy színes kaleidoszkóp". Amikor megkapta az államtitkári kinevezését, eszébe jutott, hogy közel száz éve feleségének dédapja ült ebben a székben? - Akkor ez nem jutott eszembe, de az első minisztériumi munkanapomon kértem, hogy készítsenek egy másolatot Vass János egykori államtitkár, majd kultuszminiszter fényképéből. Régóta szerettem volna egy példányt, hiszen a gyermekeim ükapjáról van szó, és a családi adattárban ez a kép nem volt meg. A minisztériumban a második emeleten van egy folyosó, ahol az összes eddigi kultuszminiszter fényképe kinn van Eötvöstől kezdve Hillerig. Gondolom, majd valamikor odakerül Réthelyi Miklósé és Balog Zoltáné is... Nincs abban némi irónia, hogy Vass Jánost 1919. januárjában az a Károlyi Mihály nevezte ki, akinek a szobrát éppen az Ön által még bizottsági elnökként kezdeményezett átrendezés nyomán távolították el a Kossuth térről? - Szó nincs iróniáról. Vass a rövid életű és meglehetősen rossz emlékezetű Berinkey-kormány tagja volt, igaz, a jobb miniszterek közé tartozott, a többi tárcavezetőtől eltérően ő a Katolikus Néppárt színeiben politizált. Kicsit ki is lógott a sorból, és a tevékenysége is szerteágazóbb volt, mint ami a pozíciójából következett volna. A könyve is az agráriummal foglalkozik, amiben többek között alaposan felvázolta a hungarikumrendszert is. Egy olyan egykori katolikus néppárti politikusról van szó, akinek az értéke túlmutat azon, hogy a Berinkey-kormány tagja volt. Ezért érzem erőltetettnek a párhuzamot a Károlyi-szoborral. Amúgy Károlyit nem sorolom a magyar történelem pozitív alakjai közé. Azért is mondom ezt, mert az utóbbi években alaposan megismertem féltestvérének, Károlyi Józsefnek a munkásságát, aki Fejér megyei főispán volt, és vele pontosan ellentétes politikai nézeteket vallott. Akkor úgy kérdezem, hogy miért éppen az 1944-es állapotot akarják a Parlament elotti téren visszaállítani? - Először is nem az 1944-es, hanem a '44 előtti állapotot akarjuk rekonstruálni, bárki bármit is akar ebbe belemagyarázni. A nyilas hatalomátvétel megszakította a jogfolytonosságot, ezért úgy gondoltuk, hogy eddig az időszakig van értelme visszanyúlni. Ami utána következett, a nyilas korszak, a magyar történelem egyik zsákutcája,szégyenteljes szakasza volt. Ezt követte egy rövid demokratikus periódus, a szövetséges ellenőrző bizottság árnyékában. 1947-től pedig megkezdődött a kommunista diktatúra kiépülése és kiteljesedése. József Attila szobra is elkerül a helyéről, pedig ő nem érte meg a háborút... - Az a szobor jó helyre fog kerülni, sokkal jobb helyre, mint ahol most van. Nem is értem, mi a probléma ezzel. Olyanok szólaltak meg ebben az ügyben, akik azt sem tudták, hogy a szobor a Parlament északi vagy déli felén található. Most elegánsan, jól megközelíthetően, körbejárhatóan helyezzük el a szobrot, továbbra is a Kossuth térnél. Szerintem messze túldimenzionálták ezt a kérdést. Akik a parlament kulturális bizottságában már megnézhették a látványterveket, láthatták, hogy kifejezetten 21. századi építészeti megoldásokat alkalmazunk. Egy interjúban azt mondta, hogy stratégiai kérdésnek tekintik a kultúrát, mert enélkül nem lehet választást nyerni. Mit jelent ez? Térfoglalást? Kultúrharcot? - Azt mondtam, hogy kultúrával nem lehet választást nyerni, de rossz kultúrpolitikával el lehet veszíteni a választást. Két éve nem azért szavaztak ránk az emberek, mert annyira érdekelte volna őket a kulturális programunk. Szerintem nem sokan olvasták a Minőség a kultúrában című füzetet. A választási győzelmünket azért értük el, mert az előző nyolc év szocialista politikája zsákutcába vitte az országot, és az emberek meg akartak tőlük szabadulni. A választók abban bíztak, hogy egzisztenciálisan jobb helyzetbe kerülnek, és az ország is. Ebben a vonatkozásban nem volt alapvetően fontos az a kulturális identitás, amit sokan magunkénak érzünk. Ugyanakkor nagyon sokat lehet veszíteni azzal, ha nem kormányzunk jól, beleértve a kulturális területet is. Ráadásul a médiában a kulturális ügyek jóval nagyobb súlyt kapnak, mint ami a terület nemzetgazdasági súlyából következne. Egy színházigazgatói kinevezésből botrány lesz, miközben egy sor jóval nagyobb horderejű intézkedésből nem, mert azok el sem érik a sajtó ingerküszöbét. Ennek a kiemelt figyelemnek lehetett jelzése az, hogy a kinevezése után néhány nappal Orbán Viktor magánlátogatást tett önöknél Agárdon. - Nem tudom, milyen politikai üzenete lett volna ennek. Szívesen és szeretettel fogadtam a miniszterelnököt. Ha a jövő héten is arra járna, és kedve lenne betérni hozzánk, megint szívesen fogadnám. Az elmúlt hetek viharai és botrányai után is fenntartja azt az állítását, hogy az irányítása alatt a terület a béke szigetévé válhat? - Én nem látok viharokat. Több mint három hete vezetem az államtitkárságot, de kulturális botrányt még nagyítóval sem találok. Az teljesen természetes, hogy a személyem körül ügyeket próbálnak kreálni, és igyekeznek fogást találni rajtam. Adott egy kormánypárti politikus, aki államtitkári székben ül, és az élet sok területén próbál valamit csinálni, az ellenlábasai pedig megpróbálják gyengíti a politikai erejét. Mondhatnám, mindenki végzi a maga dolgát... Mi szépen startoltunk, keményen küzdünk, igyekszünk rendbe tenni az ágazatot, ahol kell. Dolgozunk, és szerintem ez a lényeg. A személyeskedések sem érték váratlanul? - Mire gondol? A sok mocskolódásra, amit az ember kap? Hozzá vagyok ehhez szokva. A politikusi létnek a velejárója a sok igazságtalanság és hazugság. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy ha valamennyire is meg akarja őrizni a mentális egészségét, akkor ne nagyon olvasson önmagáról szóló internetes kommenteket. Egy másik nyilatkozatában Görögország példáját említette a magyar színházi támogatások kapcsán, mondván, hogy nálunk 40 milliárd forint jut erre a területre, míg ott a válság miatt 3 milliárd forintnak megfelelő euróról 2 milliárdra csökkent ugyanez a támogatás. A különbség hússzoros, miközben Magyarországon is nagyon meg kell nézni, mire megy a pénz. Megszorítja ön is a nadrágszíjat? - Jövőre sem csökken a színházi élet finanszírozása. A terület sem európai összehasonlításban, sem a kulturális ágazat más területeihez képest nincs rossz helyzetben. Jelentős mértékű az a 40 milliárd forintnyi ráfordítás, amiből a színházi rendszerünket fenntartja az állam és az önkormányzatok, eközben a kulturális államtitkárság költségvetési főösszege idén 29,4 milliárd forint. De ebből nem az következik, hogy csökkenteni kell vagy át kell csoportosítani a pénzt, a színházi rendszer ilyen mértékű finanszírozása mellett kell növelni a további területeken a forrásainkat és a mozgásterünket. Tehát viszonylag jó helyzetben van a színházi világ, még ha ok ezt nem is így érzik. Mindenki többet szeretne, mindenki ragaszkodik a maga kiváltságaihoz, előjogaihoz, megszerzett pozícióihoz, de ez egy másik kérdés. A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.