Szabálykövetőbb idegenforgalom - Az idei főszezonban a vendéglátók 31%-ánál tártak fel hiányosságot a felügyelők

2014. szeptember 8. 14:23, Jogi Fórum

Az idei nyári idegenforgalmi főszezonban a hatósági ellenőrök a korábbinál kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak, egyre több vállalkozás nyújt korrekt szolgáltatást, és képvisel jogkövető, fogyasztóbarát szemléletet - hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, sajtótájékoztatón Budapesten. Ismertette: a nyári főszezonban a fogyasztóvédők országszerte 1792 vendéglátó-ipari egységet, 128 taxis szolgáltatást vizsgáltak, a felügyelők 554 vendéglátónál és 18 taxisnál találtak valamilyen, többnyire kisebb szabálytalanságot. Hozzátette: a szabálytalanságok aránya csökkenő tendenciát mutat, a nyári idegenforgalmi főszezonban az idén a vendéglátók 31 százalékánál tártak fel hiányosságot a felügyelők a múlt évi 33 százalékkal szemben, a taxiknál ez a mutató a tavalyi 17 százalékról 14 százalékra mérséklődött. Koszorús László elmondta: a kiszabott bírságok összegét októberre összesítik, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóság a kis- és középvállalkozásoknál első körben nem bírságol, nem kirívó esetekben pedig a vállalkozások jogkövető magatartását segíti. Az állami fogyasztóvédelem továbbra is partnerségben kíván együttműködni a szereplőkkel, ennek a szemléletnek az eredményességét mutatja, hogy 2300 cég szerepel a fogyasztóvédelmi szabályokat betartó vállalkozások pozitív listáján - mondta a helyettes államtitkár, jelezve, hogy a fogyasztóvédelemben fontos a tudatos fogyasztói magatartás erősödése is. A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) együttműködve Budapesten több taxist tudtak ellenőrizni, náluk többnyire figyelmetlenségből adódó hiányosságot találtak, de előfordult olyan is, hogy engedélyt kellett bevonni - mondta. A jellemző hiányosságok közé sorolta, hogy nem adtak számlát, illetve nem megfelelően tájékoztatták az utasokat. A vendéglátóhelyeken vizsgálták többek között a mérőeszközök hitelességét, az árfeltüntetést, előfordult, hogy nem hitelesített mérőeszközt alkalmaztak a kiszolgáláskor, illetve nem a feltüntetett áron számláztak, a vásárlók könyve pedig nem volt látható helyen kitéve. A helyettes államtitkár közölte: az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezetéhez nem érkezett kiemelkedően sok panasz itt tartózkodó külföldi turistáktól, és a külföldön nyaraló magyaroktól sem, akik többnyire a külföldi autóbérléssel és a szálláshellyel kapcsolatban tettek bejelentést. forrás: Jogi Fórum

Tovább a teljes cikkre...

Keresés