Szabálytalanul igénybe vett foglalkoztatási célú adó- és járulékkedvezmények - Az ÁSZ vizsgálati eredményei

2015. június 23. 13:17, Jogi Fórum

Hiányosságokat tárt fel a foglalkoztatási célú adó- és járulékkedvezmények igénybevételének szabályszerűségében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2009 és 2013 közötti időszakban, a számvevők az értékelést követően javaslatokat fogalmaztak meg az érintettek számára - közölte az ÁSZ. A vizsgálat megállapította, hogy az ellenőrzött területhez kapcsolódó belső kontrollkörnyezet kialakítása és működtetése a Pénzügyminisztériumnál (PM), illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (NGM) nem felelt meg teljes körűen a jogszabályok előírásainak, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH), illetve a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál (NAV) pedig csak részben felelt meg azoknak. Az ÁSZ a fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó ellenőrzés tekintetében is tárt fel hiányosságokat. Az ellenőrzött időszakban az igénybe vett adó- és járulékkedvezmények összege meghaladta a 350 milliárd forintot, míg a foglalkoztatási célú fejlesztési adókedvezmények összege mintegy 150 milliárd forint volt. A most lezárult ellenőrzés kiterjedt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV), a Nemzetgazdasági Minisztériumra (NGM), a Budapest Főváros Önkormányzatára, valamint a Győr, Szombathely, Tatabánya és Veszprém megyei jogú városok önkormányzataira. A fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó bejelentések vizsgálatát, a kérelmek elbírálását, a hatályos szervezeti és működési szabályzatok (SZMSZ-ek) tartalmazták ugyan, de a tevékenység ellátásának módját, határidejét nem szabályozták. Az NGM-nél a fejlesztési adókedvezményekkel összefüggő adatszolgáltatás rendje nem volt szabályozott. A fejlesztési adókedvezmény igénybevételére irányuló bejelentések 30 napon belül dokumentált módon történő vizsgálatáról az NGM-nél csak részben gondoskodtak. Az összegzés példaként említette, hogy az APEH/NAV esetében a START kártya kiadási szabályzat módosítását a jogszabályváltozások hatályba lépését követően esetenként csak 6-9 hónapos késedelemmel végezték el. A jogszabályi előírás hiányában azonban az APEH és a NAV önállóan nem ellenőrizte a foglalkoztatási célú adó- és járulékkedvezmények igénybevételét. A fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez megszabott feltételek teljesítését pedig jogszabályi előírás ellenére sem ellenőrizte az adóhatóság a 2009 és 2013 között eltelt időszakban. Az ellenőrzött önkormányzatoknál a helyi iparűzési adóbevallások adattartalma nem biztosította az igénybe vett adókedvezményhez kapcsolódó létszám követelmények teljesítésének ellenőrizhetőségét. Az ÁSZ az önkormányzatok helyi iparűzési adó bevallási nyomtatványainak tartalmát tekintve szintén hiányosságokat tárt fel. Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ javaslatokat fogalmazott meg a nemzetgazdasági miniszternek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének, illetve Győr Megyei Jogú Város jegyzőjének, amelyekre intézkedési tervet kell készíteniük - olvasható az ÁSZ összegzésében. forrás: Jogi Fórum

Tovább a teljes cikkre...

Keresés