Egy pakolási probléma és megoldása

2007. július 6. 7:19, Totalcar

Dawn Cardace volt az angoltanárom a tizenegyedik osztályában. 23 volt, én 16, és azt kell róla tudni, hogy se előtte, se azóta nem hallottam még embert úgy felolvasni, ahogy ő felolvasta a legelső órán Sandra Cisneros mexikói-amerikai író ?My Lucy Friend Who Smells Like Corn? című novelláját a Woman Hollering Creek kötetből. Dawn eredetileg francia szakos bölcsészként végzett, aztán kitalálta, hogy geológus lesz, és geológus lett. Ezen a képen már egy kicsit geológus: épp túl vagyunk egy kalandos barlangászáson a dél-dakotai Wind Cave Nemzeti Parkban, 1998. augusztus 5-én este. A Wind Cave Nemzeti Park Dél-Dakota állam délnyugati csücskében található, Rapid Citytől délre, 1903 óta nemzeti park. A névadó barlangrendszeren kívül 114 km2 szinte érintetlen préri tartozik hozzá, bölénycsordákkal és fenyőerdőkkel. A Wind Cave a világ negyedik leghosszabb barlangrendszere, közel 200 kilométernyi ismert járata van. Nevét arról kapta, hogy eredeti, szűk nyílásán a barlang és a légkör közötti nyomáskülönbségnek megfelelően folyamatosan fújt ki-be a szél. A barlangrendszer jellegzetessége a boxwork névre hallgató cseppkőformáció. Vékony mészkőbordák alkotják, amik zegzugos ráccsá rendeződnek a járatok falain. A világ ismert boxworkmennyiségének 95%-a található a Wind Cave-ben. Rendes olasz-amerikai család tagjaként nem egyke: öt húga és nővére van. Többször mesélte, hogy amikor gyerek volt, a Cardace család egy nagy station wagonnel indult útnak, és ők hatan hátul végigjátszották az utat. Repült az idő. Nem könnyű ezt elképzelni. Az idő repülését igen, de az ember hajlamos a station wagonre kombiként gondolni, pedig a kettő nem ugyanaz. És hogy férne el egy kombi hátuljában hat játszó kislány? Sokszor utaztam már például Fenyő Balázs Audi A4 kombijának jobb hátsó ülésén. Az A4 kiváló cirkáló, gázolajat gyakorlatilag nem fogyaszt (bizonyos pletykák szerint egyáltalán nem, és örökmozgóként működik) kényelmesen lehet vele haladni 140 körül. Van azonban egy apró matrica a hátsó ajtók mögött: Azaz: 180 centiméternél magasabb emberek térdeinek szállítására a hátsó ülések nem alkalmasak. Én a kesztyűtartóba szoktam tenni a sajátjaimat, ha a Balázzsal utazom, és valaki ül a jobb első ülésen. Bár a Balázs ezért nincs oda, mert az ízületi folyadék összemaszatolja a szervizkönyvet. De mit lehet tenni? Szóval egy kombi az nem az a hely, ahová könnyen elhelyezhetnénk fél tucat önfeledten játszó kislányt. Ellenben az amerikai station wagon igen. Csik olvasónk készítette ezt a képet, ami remekül illusztrálja a probléma megoldását. Balra egy, az A4-hez hasonló méretű Vectra Caravan: Így már mindjárt érthető!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés