A vándorsólyom tojása: Tama
A második világháború alatt a japán légierő leghíresebb vadászgépe a hammamatsui Tachikawa repülőgépgyár Nakajima Ki-43 Hayabusája ("Vándorsólyom") volt. Míg a Mitsubishi A6M Zérót elsősorban a csendes óceáni hadszíntéren használta a japán haditengerészet, addig a Hayabusa a légierő kötelékébe tartozott, és szárazföldi bázisokról indult portyára. A gép a maga 1130 lóerős motorjával, 530 km/h-s végsebességével, valamint dupla 12.7-es géppuskájával és két darab 250 kilós bombájával félelmetes fegyver, a korabeli szövetséges repülők méltó ellenfele volt. Számos japán ász repült ezzel a géppel, illetve utódjával, a Ki-84 Hayatéval ("Szélvihar"). Az igazi Hayabusa: Nakajima Ki-43 IIB (Forrás) 1945 után azonban a Tachikawa kénytelen volt feladni addigi tevékenységét, és más, békésebb termék gyártásába fogni. Sok más hadi céghez hasonlóan ez a vállalat is az autók felé fordult; az újjászervezés után a Tokyo Electric Automobile Co., Ltd. 1947-ben mutatta be a Tama-Gou ("Tojás", vagy "Gömb"), majd egyszerűen Tama névre keresztelt elektromos autót, ami valószínűleg az első modern, háború utáni tervezésű japán személygépkocsi lehetett. A parányi, alig három méter hosszú, négyüléses járgány meghajtásáról a benzinhiány miatt egy nem túl erős, 6 kW-os elektromotor gondoskodott, miközben az autó tömege az akkumulátorok miatt meghaladta az egy tonnát. A járgány maximális sebessége nem érte el a 40 km/h-t, miközben egy feltöltéssel legfeljebb 65 km-t tudott megtenni. 1947 Tama 1952 Tama elektromos Pickup A Tamát folyamatosan fejlesztették, és hamarosan kijött a parányi platóval ellátott kisteherautó kivitel is. 1949-ben a meglehetősen ódivatú alapmodellt a csinosabb és nagyobb Junior, illetve Senior modellekkel egészítették ki. Az előbbi 3.5 méteres kasztnit és 3.3 kW-os motort kapott, ami a háromfokozatú erőátvitelen keresztül 45 km/h sebességig gyorsíthatta. A komolyabb külsejű Senior már négy méternél is hosszabb volt, az utastérben pedig akár öt személy is helyet foglalhatott - persze nem túl kényelmesen. Ebben már egy 4.4 kW-os erőforrás pörgött, és akár 55 km/h-val is száguldhatott a család. Az autókat egészen 1952-ig gyártotta az immáron Fuji Precision névre keresztelt cég - mely nem mellékesen a Subarut is birtokló Fuji Heavy Industries égisze alatt működött -ami ezután már egy valódi személygépkocsi fejlesztésébe fogott. 1949 Tama Junior (Forrás) 1949 Tama Senior (Forrás) 1952 Prince AISH-1 (Forrás) 1954 Prince AISH-2 (Forrás) Még ugyanabban az évben bemutatkozott az Akihito trónörökös tiszteletére Prince névre keresztelt autó. Az AISH-1 típusjelzésű járgány szerkezetileg a Tama Seniorra épült, ám ebben már egy 1488 köbcentis, 45 lóerős négyhengeres benzinmotor dolgozott. A Prince hamarosan Japán egyik legismertebb autógyártója lett, s 1957-ben ez volt az első távol-keleti márka, amely Európában is bemutatkozott. Később a céget a Nissan olvasztotta magába. De ez már egy másik történet...