Adrenalinkúra a szalagkorlát mellett

2008. január 10. 8:21, autozz.blog.hu

Akármerre nézek az utóbbi napokban, az összes online autós újságban és blogon arról van szó, hogy szarrá lesz mindenki büntetve és csak úgy röpködnek majd a háromszázezer forintos csekkek, meg a nulltolerancia. Mi már megemlékeztünk a témáról tavaly október közepén. Különben is, az egész csak májustól lesz aktuális, addigra mindenkinek a könyökén fog kijönni az egész. Ha valaki még nem unja, az meg olvassa el ezt is. Foglalkozzunk inkább valami izgalmasabb témával, jöjjön egy kis halálközeli élmény, meg szarral villogás (nyugi, majd meg fogjátok érteni, nem őrültem meg). Nem is olyan régen posztoltunk egy történetet, amiben levélírónkat próbálták az M7-esen kinyírni az autóból kidobált változatos tárgyakkal. Gábor, aktuális sztorink beküldője minden bizonnyal ennek hatására ragadhatott billentyűzetet, mivel őt is ugyanezen az autópályán próbálta halálba taszítani egy önjelölt igazságosztó. Nyár végén történt egy szokásos szombat de. az M7-en Balaton felé. A belső sáv összefüggően 130 al menetelt míg a külső kb 100-al. Én is mentem a tömeggel a belsőben édesanyámmal amikor egy nagy terepjáró tűnt fel a tükörben és elkezdett villogni. Mivel előttem a sávban még vagy 100-an mentek velem együtt hasonló sebességgel így nem lassítottam le a külső sávba soroláshoz, mivel tudtam, hogy utána nagyon nehéz vissza jönni. A terepjáró hirtelen jobbról megelőzött és úgy vágott vissza elém, hogy nagyot kellett fékeznem és behúzódni balra a középső füves részre. [...] Bővebben!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés