13. nap
helyszíni tudósítás Tidjikja - Kiffa. Az eddigi legkeményebb, de egyben legszebb útvonal volt a mai. A reggeli eligazításon még egyszer felhívták a figyelmet, hogy csak az vágjon neki a mai távnak, akinek az autója és vezetési tapasztalata ezt lehetővé teszi. Több napra elegendő vizet, élelmet és üzemanyagot vitt mindenki magával. A szervezők közül ezt az útvonalat csak egy ember járta be előzetesen, de az ő kocsija lerobbant, így nem tartott velünk. Két részből állt a táv, az első, könnyebbik szakasz végén, egy meseszerű oázisban átadták a Budapest-Bamako résztvevőinek adományaiból épült kutat. Ezt az első szakaszt konvojban tette meg a kb 30-40 autóból álló csapat. A teljes mezőnyből ennyien vállalkoztunk erre az útra. Az oázisban néhány csapat szétosztotta a magával hozott adományokat, közvetlenül a falusiaknak, ami eléggé megzavarta a falu megszokott rendjét. Ilyenkor mindig a falu vezetőjének kéne átadni az adományt, aki szétosztja azt a többiek között. A gyerekek és néha a felnőttek is körbevették az adományosztó autót és egymást taszigálva próbáltak megkaparintani valamit az ajándékokból. Nem volt jó a hangulat, gyorsan összeálltunk négy másik csapattal és nekivágtunk az út nehezebbik szakaszának. A helyiek által kijárt nyomot és a versenyzők feladatainak koordinátáit követve haladtunk a sziklás talajon. Éles köveken kellett keresztülhajtani, mindenki féltette a gumijait. Az egyik koordinátát próbáltuk megközelíteni egy sziklás hegyoldalon leereszkedve. Ilyen helyen odahaza még gyalog sem mennék le, nemhogy autóval. Reménykedtem, hogy az irány nem tévedés és nem kell ezen az úton visszajönni. A sziklák után sivatagos, dűnés részre értünk. Találkoztunk a 05-ös QUART IT csapattal, akik éppen a második defektjük utómunkálatait végezték. Akkor még vidámnak tűntek. Leengedtük a gumikat. Közben felbukkant egy helyi pásztor, aki elmondta, hogy itt nem jutunk át Kiffába, a legjobb ha visszamegyünk a sziklára és a másik irányba próbálkozunk. Felfújtuk a gumikat. Az egyik QUART-os kolléga rosszul lett. Talán a két órás gumiszereléstől a tűző napon, talán mástól, nem tudni. Kapott egy kis gyomorfertőtlenítő tablettát és ők is elindultak velünk visszafelé a sziklák közé. Felező egyesben, lépésben haladtunk kőről kőre. Felértünk probléma nélkül. A másik irányba indulva további gyilkos szakasz következett. Sziklapadok, éles kövek, néhol olyan volt, mintha lépcsőn ereszkednénk le az autókkal. Végül elértük a sivatagot. A többi csapat, akik nem tették meg a sziklás kitérőt, már itt voltak. Leeresztettük a gumikat és konvojban, egy nyomban vágtunk neki a sivatagnak. Lassan haladtunk, általában felezővel a mély homokban. Időnként valaki elakadt, ilyenkor a mögötte lévők segítettek kiásni. Elég lassan haladtunk, már látni lehetett hogy nem fogjuk sötétedés előtt elérni a célt. A sivatag szélén ért minket a sötét, nem lehetett mást tenni, mint sűrű konvojba, pár méteres követési távolságban menni egymás után. A por és a homok dőlt be a kocsiba. Két órát tettünk meg így, hogy az előttünk lévő lámpáján kívül nem láttunk mást és nyeltük a kavargó homokot. Hullafáradtan értünk be a kiffai kempingbe. Ma sem kellett altató.