Naplóbejegyzés - utolsó előtti
Hát itt vagyunk Bamako-ban. HURRÁ! Onnan folytatom, ahol Márk abbahagyta. Csak előtte még annyit, hogy ezt a bejegyzést másodszor írom be, előzőleg másfél óráig tartott, és amikor a mentésre került volna a sor, elszállt rendszer. De nem csodálkozom: ez is Afrika. Szóval 95 és 91-essel kocogunk keresztül Maruitánián. Nincs CB-nk, így néha mutogatunk. Elérkezünk a műút végére, jön a földes. Ádám azonnal vezetni akar. Megyünk 40 km-t a zöld Niva után, a GPS egyre csak azt mutatja, hogy nem jó felé. A tankolásnál tanakodunk, menjünk-e tovább. És merre? Ekkor már a Tibik és a 130-as is mögöttünk. Egyre telik az idő, egyre rosszabb felé megyünk... Na, ennek vessünk véget! De hogyan?! Előttün egy nagy dűne, induljunk el mellette, és keressünk utat. Jön egy nagy csapat terepjáró, jól átmennek a dűnén, majd' felborítják a mentőt. Erre vérszemet kapnak a Tibik, és rúgatnak felfelé. Ádám meg mögöttük. Persze út sehol. A dűne túloldalán egy akkora ugrató, hogy leszakad és megtörik a sziréna, majdnem beveri a szélvédőt. Én üvöltök velük, ők visszaüvöltenek. Ez lenne a barátság alapja? A túloldalon sincs út. A pickupok veretnek, Ádám meg mögöttük, átlagosan ötpercenként odaveri a mentő alját. Közben kezd sötétedni, én meg tovább üvöltök. „Megmondtam, hogy ne kínozzuk halálra ezt a nyomorult autót!" De igazából már nincs más választásunk. A 91 és 95-ös lemaradt a sötétben, viszont összefutunk a 2-es számú norvég kocsival. Azok is rúgatják keményen a vasat. Töksötét van, út nincs. Mint kiderült, a GPS térképe legalább 300 méterrel tér el a valóságtól. Ekkor már 8 óra, vaksötét, és kb. tíz kiszáradt vízmosáson vagyunk túl. Nagy nehezen elérjük az utolsó mauritán ellenőrzőpontot. Itt mi letelepszünk, többiek döngetnek tovább. Már van itt két Opel. Velük verjük fel a sátrakat a szamárszar és a katonai gyűrű közepén. Nincs műholdas mobilunk sem, hogy hazaszóljak. Az is végleg beadta a kulcsot. Előkerül egy colonel - ezredes - aki megígéri, hogy reggel a határig elkísér bennünket. Alvás. Kb. 4-kor felébredek. A Hold úgy világít, mint újpesti kisutcában a közvilágítás. Ennyi csillagot még életemben nem láttam egyszerre. Ráadásul a Tejút elliptikája (vagy valami ilyesmije) is kivehetően látszódik. Gyönyörködöm jó sokáig, a mindenhonnan hallatszódó szamárüvöltésben. Ez Afrika! Január 26., a napokat már nem számoljuk Reggel pontban 8-kor colonelünk hajlandó indulást vezényelni. A konvoj elején egy dzsip rakétavetővel, hátul egy másik gépágyúval. Nagy tampo a mélynyomos homokban, de szerencsére a Kadett lassabb, mint a mentő. Egyszer csak előbukkan egy újabb dzsip, és elterelnek bennünket egy rossz irányba. Aztán előkerül egy negyedik dzsip is, és a katonák körbefognak minket. Márk arca fehér, mint a kréta, az utolsó kenetet kéri. Feladom neki, a szentelésem majd később ráér. Aztán kiderül, hogy a colonel csak eligazítást tartott az embereinek, és innentől négyes kísérettel robogunk a határig. Ahol érzékeny búcsút veszünk a katonáktól petit cadeau-val. Vagy azért adtunk ajándékot, mert kiutasítottak bennünket?... J Tovább a homokban. A Combo elakad kitoljuk, elakad kihuzzuk. Én nyomom a Kadett mögött, mert ahol ő elmegy, elmegyek én is. Dél. Végre Mali. A határőr levesz a pénzváltásnál. Kreatív, kitalált egy új biztosítást csak nekünk! Ez is Afrika, nem lepődünk meg. Viszont van gázolaj, aminek híján vagyunk és van GSM, tudok telefonálni. Ennek örömére békülékeny is vagyok. Egy kicsit. Találkozunk még három terepjáróval, ők is kint éjszakáztak a szavannán. Állítólag közel harminc autó maradt kint. A legjobban mégis az jelzi a szakasz nehézségét, hogy az út mellett találtunk komplett tetőcsomagtartót pótkerekestől, pótkannástól. Itt már nem nomád parasztok, hanem nagy afrikai családok élnek. A második faluban álljuk meg, bemegyünk, és jól örökbe fogadjuk őket mindannyian. Ennek örömére kapnak egy csomó ajándékot. Ők cserébe hevenyészett folklórműsorral kedveskednek. Aztán megyünk tovább. Nara szép hely. A helyieknek. Nekünk porfészek. A norvégok szerelnek egy lepukkant műhelyben. Mi az Opelessekkel indulunk Segou felé a vörös-poros afrikai földúton. Itt már lehet jól haladni, akár 60-nal is az eddigi 30 helyett. Viszont százméteres porfelhő száll minden kocsi mögött. Próbálkozunk közelebbről, távolabbról, de hiába. Ráadásul már nincs térerő sem. Egyszer csak megunjuk a pornyelést, beszólunk a kölcsön walkie-talkie-ba, hogy Sokolo-nál tali, és odalépek neki. Veretem 80-90-nel hogy mielőbb odaérjünk. Oda is erünk hamar. Márk légszűrőt cserél és vacsi. Aztán várunk. „Piros Opel itt a mentő, vétel." Kb. negyvenszer. Egy óra múlva bekocog a karaván. Két autóval kevesebbel. Az időközben csatlakozott 95-ösbe fék nélkül, kb. 80-nal beleszállt az a helyi teherkocsi, amelyik az egyik B2B-s lerobbant motort szállította. Így a 65-ös pickup vissza 100 kilométert, motor fel, Vitara mögéköt, és fordul újra Segou felé. Már sötét van, a por így elviselhetőbb. Csak Ádám haja egy re vörösebb a maszkja felett. A mentő belül olyan poros, hogy azt hiszem, nem tudják majd kitakarítani. (De majd Márk megírja hogy sikerült. J) Nagy nehezen elérünk Niono-ba, hol már van aszfaltút. Csak szálló nincs, pedig este 10 óra. Márk nem ül a fenekén, de a lábán sem áll már. Pedig én vezettem végig a napot. A Kadettes fiú egy helybelin keresztül szerez motelt, jól meg is alkusznak. Gyors mosakodás és alvás. A többiek még mulatoznak a frissen vásárolt sörök felett. Január 27. Ébredés, pakolás. Várunk a többiekre, majd kedvesen elbúcsúzunk, amikor egy óra elteltével is még csak a kávéfőzésnél tartanak. Márk rúgatja az aszfalton, én tengeribeteg vagyok. Szóvá is teszi, hogy szédülök az aszfalton, mint a parasztgyerek. Piacnapi fényképezés, baobab fa, vicces nevű településtáblák. Haladunk, de nem elég gyorsan. Közben Olsenéknek segítünk kereket cserélni, hogy teljesíteni tudják a szintidőt. Aztán megyünk tovább a magunk tempójában. Segou. Semmi érdekes, pedig jövő héten itt lesz az Afrika fesztivál. Tovább Bamako felé. Megállunk egy faluban és úgy döntünk, ez a miénk lesz. Márknak részben majdnem sikerül is. J Bemegyünk, megkeressük a chef du village-t és elmondjuk neki, kik vagyunk, honnan jöttünk, mit akarunk. Angolul. Ennyi erővel magyarul is tehettük volna. Néz ránk nagy szemekkel. Télapó? Mennyből az angyal? Nyalja az öreg a mézet, amit hoztunk, a gyerekek közben nézegetik a plüssöket (még egyszer köszönjük Nektek, akik adtatok). Fiatal nő szoptat az utcán - itt ez így természetes -, majd felkínálja Márknak a 3 hónapos gyereket. Nem enni, hanem hogy vigye el. De Márk kedvesen elmagyarázza magyarul, hogy egy nemi betegséget három hét után még csak-csak ki tudna magyarázni, de egy gyereket már kevésbé. A gyerek tehát szopik tovább, és marad, ahol van, mi megyünk tovább. Ja, a falu neve Alu-Gyalu, mi legalábbis annak értettük. Légvonalban 65 km Bamako-tól, a GPS szerint. Végre Bamako. MEGÉRKEZTÜNK!!!!! Kép a szálloda szobájából készült. Ballra a Niger folyó. A jobbra látható magas épület a Mali Nemzeti Bank. Híd a Nigeren. Nem rövid. Szálloda (régen Kempinski, utána El Farouk, most Líbia - hmm), becsekkolunk, megrohannak a nepperek: Bon jour, Monsier. How much the car? Válasz: not for sale, go to f@ hell. De ez már csak a 110-ik után. Addig jól nevelten magyarázkodunk. Megveszik viszont a sátrakat, és ellopják a matracainkat. Nem volt jó business. Rövid kolbász+kenyér vacsora a szobában (5 csillagos szállodában így illik, nem?) majd fürdés, a sivatagi ruhák kidobálása, és indulás a záró bulira. Arról majd valaki más ír. A lényeg, hogy korán hazaérünk, viszont találkoztunk Kara-val a Magyarországon végzett itteni orvossal, aki szervezi a mentő új munkáját. Állítólag a kedvence az Edda. Jó srác! Január 28. Költözünk vagy sem? Először egymást győzzük meg, ne, aztán kicsit nehezebben a recepcióst is. Lehet, hogy nem szeretnek egyszerre száz sivatagból kiszakadt vadembert, akik a szobában főznek? A délelőtti program iskolai adományozás. Hivatalosak vagyunk, mert nálunk vannak a Boxer-Lizardék adományai az eladott Fordból. (Zoli jól van, csak fáj a foga.) Nem gondoltam hogy ennyi cuccot hoztak a Maverickben. Rengeteg jött össze az iskola előtt, kb. 3 köbméter. Afrika folklór, aranyos gyerekek, segítőkész szülők és tanárok. Hivatalos beszédek, stb. Villám Géza jól beszél (talán ebből élt valaha? J). De nem is ez a lényeg. Segíteni tudtunk/tudtak azoknak, akik rászorulnak. Sokan és sokkal. Egyébként, ha már itt tarunk, Mali sem tűnik borzasztó szegénynek, csak nagyon más az életformájuk. A gyerek az út szélén a csoki helyett Adidas labdát és farmert kér... De ez lehet, hogy csak a főváros környékére igaz. Délután strandolás a szálloda medencéjében. A fiúk pirítják is magukat, én inkább a szobában alszom. Sokan, akik eladták a kocsijukat, odaadjak a megmaradt gyógyszereket, egyebeket. Újra tele a mentő. Én próbálkozom internetezni - ahogy írtam az elején, el is szállt minden amit 2400 Ft-ért írtam - Márk és Ádám kocsit mosatnak. Utólag kiderül, hogy közben jól be is söröztek. A mentőt még belül is kislagozták. Amúgy magyarosan. Tiszta víz minden ülés. Közben valaki meglovasította a kompresszort is. Vacsora egy elegáns étteremben szakadt ruhában a Boxer-Lizard és Cherokee csapattal nyolcasban. 8-an a mentőben visszafelé (élmény volt!). Rövid kínlódás után, hogy mit csináljunk, én idejöttem, a fiúk lefeküdtek. Afro jazz szól a szálloda halljában, gépelgetek a francia billentyűzeten, és sűrűn mentek. Ez is Afrika! Már nagyon hiányoznak az otthoniak mindegyikünknek. Meg is beszéltük, hogy legközelebb senki nem lesz olyan idióta, hogy egy kollegájával veszi ki az éves szabadságát... Még egy nagy kaland kísértéséért sem! Akik tavaly is voltak, azt mondják, az időjárás jobb volt, mint idén, senki nem volt ideges Mauritánia miatt, és több nagy buli volt. Nem tudom. Talán mi voltunk vérszegényebbek, vagy jól el is fáradtunk a 16 nap alatt (a mai már a tizenhetedik). Nem érdekes, akkor is végigmentünk 9000 km-en és megcsináltuk egy kivénhedt mentővel. Jó éjszakát! A holnapi záró kalandokat és a napló-zárást majd Márk követi el 31-én. Azt is tessék elolvasni!!! 30-án érkezünk 19.40-kor Brüsszelből Ferihegy 2A-ra. Sziasztok. Tamás voltam Márkkal és Ádámmal a 119-es ál-mentőből, Budapesttől Bamako-ig. Mi voltunk a Budapest Flotta Bamako Team!