Hamisan tanúskodott, lebukott

2010. december 2. 9:42, autozz.blog.hu

Azt hiszem, nevezhetem pozitív történetnek, amit István írt, annak ellenére, hogy az egész bonyodalom egy balesettel kezdődött. Tanulságos sztori arról, hogy érdemes kiállni az igazatokért akkor is, ha több tanú állít teljesen mást. Szeretnék megosztani én is egy történetet 2010 elejéről, egy közlekedési balesetről, ami nagyon negatívan indult, de aztán pozitívan végződött. Kiharcoltam az igazam... Egy pénteki napon, a hajnali órákban (már világosodott) a budaörsi úton az M7-es lehajtónál sávváltása után elém került egy tanulóvezető autó, 10-15 km/h sebességgel haladt, én 65 km/h-val, 70-es sebességkorlátozó tábla mellett. Történt ugyanis, hogy az alig 20 méterre lévő tanulóautó a külső sávból elkezdett sávot váltani - valószínűleg körültekintés nélkül - elém. Egyből beletapostam a fékbe, közben dudával próbáltam jelezni (amíg satufékkel csúszott az autó), de a sebességkülönbség miatt 2 másodperc alatt belecsattantam. Félrerántani nem tudtam volna a kormányt, mert a mellettem lévő sávban is haladt autó. Azonnal megálltam, a tanulóvezető távolabb állt meg. Megvizsgáltam az autóm, lökhárító leszakadt, lámpák és díszlécek törtek, de a hűtő nem sérült szerencsére. [...] Bővebben!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés