Évfordulók réme – Nissan 300 ZX 50th Anniversary Limited Edition
Ötven év nagy idő, fontos jubileum minden autógyár történetében, amit illik méltó módon megünnepelni. A Nissan stratégái 1984-ben, a gyár fennállásának 50. évfordulóján kitettek magukért és az akkori zászlóshajójukat, a targatetős 300 ZX turbót ünneplőbe öltöztetve egy igen érdekes, előremutató megoldásokkal gazdagon meghintett különkiadással emlékeztek meg a jubileumi évfordulóról. Az eredetileg 5000 példányban limitált modell alapját a Z31-es kódjelű - 1983-ban frissen debütált - kétüléses 300 ZX turbóval lélegeztetett, bőr- és digitális csomagos, vagyis legmagasabb felszereltségű változata adta, amit a japánok apró finomságokkal még tovább cizelláltak, pedig a normál változat sem volt ám akármilyen. A „mezei” 300 ZX Turbót ugyanis a régi 280 ZX soros, hathengeres motorjánál 15 százalékkal könnyebb és 8 collal rövidebb - tehát a torziós vibrációk szempontjából kedvezőbben viselkedő -, háromliteres V6-os erőforrás hozta lendületbe a gázpedál lenyomásával. A feltöltött szívet a Nissan ellátta minden földi jóval - a turbó mellett Piezo-elektromos kopogásérzékelő, egy halom modern szenzor és elektronikus motorvezérlés csalta ki az fémtestben megbújó rejtett tartalékokat. Persze a motortömb se volt ám akármilyen, hisz a hengerenként külön-külön hűtött blokkot már akkoriban, a nyolcvanas évek elején számítógéppel tervezték, sőt végeselemes módszerrel vizsgálták a különböző igénybevételek hatásait. Meg kell hagyni, érthető volt a nagy előkészület, hisz a 300 ZX volt az első szériagyártású japán autó, melyet V6-os erőforrással láttak el. A lóerőgyár a sok fejlesztésnek köszönhetően végül 203 lóerőt tudott felmutatni, és 307 Nm-es csúcsnyomaték állt a sofőr rendelkezésére 3600-as fordulaton, ami lehetővé tette, hogy a szériában ötsebességes manuális váltós - illetve opcióban négysebességes automataváltóval is árult - hátsókerékhajtású autó picit kevesebb, mint 7 másodperc alatt gyorsuljon álló helyzetből 100 km/h-s sebességre. A fenevad végsebességét 220 km/h-ban limitálták elektromosan a mérnökök, ám aki eltávolította a leszabályozót, az az anekdoták szerint bizony 230 km/h feletti sebességtartományokba is belekarcolhatott a Nissannal. Természetesen a komoly menetteljesítmények elérésében az erős motor mellett nagy szerepe volt a Kazumasu Takagi által tervezett, akkoriban meglehetősen jónak számító 0,3-as légellenállási tényezőjű karosszériának is. Ami a talajfogást illeti, elöl MacPherson, míg hátul ferdetengelyű hosszlengőkaros kerékfelfüggesztéssel biztosította a japán sportautó, ráadásul a limitált szériát választó tulajok alapfelszereltségként megkapták a három fokozatban állítható keménységű lengéscsillapítókat és a kizárólag a különkiadáshoz fejlesztett erősebb kanyar stabilizátorokat, valamint az átkalibrált rugókat. Azért nem semmi, hogy a 300 ZX-eket harminc évvel ezelőtt kívánságra változtatható keménységű gátlókkal is árulták, melyekben lengéscsillapítónként egy-egy aprócska villanymotor változtatta a folyadék áramlásának ellenállását a középkonzolon elhelyezett kapcsoló elfordításával három fokozatban, attól függően, hogy a sofőr épp kényelmes, normál, vagy sportos hangolást kívánt. Ám az apró érdekességeknek ezzel még közel sincs vége, hisz a Nissan sportautója elképesztő mennyiségű technika ínyencséget tartogatott a karosszéria alatt. A kipufogógázokat például háromutas katalizátor tette barátságosabbá, míg az akkumulátora már akkoriban gondozásmentes volt, nem beszélve az igényes szervorásegítésű kormányról, no meg a szintén szervós - elől ráadásul hűtött - négy tárcsafékről. Természetesen belül ugyanez a modernitás fogata azokat a kiváltságosokat, akik megengedhették maguknak a Nissant, vagy ki tudták játszani a riasztóval okosított távirányítós központi zárat. A vezető a legnagyobb alapossággal szabhatta személyre környezetét, hiszen az ülést 8 irányban lehetett állítani villanymotorok segítségével, de elektromosan szabályozható volt a comb-, a derék- és az oldaltámasza is a fekete bőrrel, no meg impozáns jubileumi díszítéssel extrázott, fejedelmi kényelmet biztosító fotelnek. A kormányt pedig amellett, hogy négy irányban is ízlés szerint lehetett pozícionálni, még „memóriával” is ellátták, hogy 40 mm-t feljebb emelve könnyebb legyen a be- és kiszállás. Mi több, a 300 ZX kormánya volt az első az amerikai piacon, amibe a tempomat kapcsolói mellé az audiorendszer kezelőszerveit is beintegrálták a fejlesztők. Manapság ezek az elektronikus kényelmi kiegészítők nem tűnnek akkora dolognak, de a nyolcvanas évek elején bizony még csak nagyon kevés márkának sikerült megbízhatóan és gazdaságosan gyártható, integrált elektromos rendszereket piacra dobni. Az Aston-Martin Lagonda úttörő digitális műszerfalának és menedzsment rendszerének fejlesztése például négyszer annyiba került, mint az egész autóé, és ezzel együtt sem működött megbízhatóan, de mit is várhatnánk a kort jellemző kezdetleges, kényszerűségből túlbonyolított rendszerektől. A Nissan 300 ZX automatikus légkondicionálójának mikroszámítógépe például nyolc szenzorral monitorozta a napsugárzás mértékét, a különböző hőmérsékleteket és a klímaegység működését, hogy aztán kiköbözhesse a megfelelő levegőigényt. Ez a mára tán picit megmosolyogtató ’elektromosság mánia’, mely akkoriban egyet jelentett a modernitással, legmarkánsabban a Nissan műszerfalában volt tetten érhető, ugyanis az 50. évfordulóra készült modell is megkapta a kifejezetten unikális digitális műszercsoportot. A középre helyezett két visszajelző közül az egyik az égtájak irányát mutatta, míg a másik a Forma 1-es közvetítésekből ismert ránk ható G-erőket jelezte ki. A kormány mögötti műszercsoport nem kétség, maga volt az elektronok és mesterségesen gerjesztett színes fotonok kavalkádja. A járgánynak szinte minden elképzelhető paraméterét mutatta a kombinált műszercsoport, ráadásul legtöbbjüket külön grafikusan, illetve digitekkel jelezte, mi több még szóban is figyelmeztette a sofőrt. Jobb oldalra jutott például az üzemanyag szintjét jelző egység, mely függőlegesen növekvő rublikákkal hívta fel a sofőr figyelmét a rendelkezésre álló üzemanyag mennyiségére. Ám, ha a tank tartalma 5 liter alá esett, fényesen világító számmal és hangüzenettel is tudatta azt a sofőrrel. Központi helyre pedig a fordulatszámmérő került, mely vízszintesen nőtt a fordulat emelkedésével, de függőleges irányban is változott a kitérése, melyből kiderült, hogy mennyire aknázta ki a sofőr a motor erőtartalékát. A legmeghökkentőbb különcség, amit azóta sem láttam más autóban, az a 8 hangszórós, 80 wattos, természetesen digitális kijelzős és már Dolby rendszerű, kazettát is játszó hifi body sonic fantázianevű szerkezete volt, mely a középkonzolon - az elektromos tükröket vezérlő gombok mögötti - pótméterek elfordításával az audiorendszer basszusainak ütemére rezegtette az ülést, ezzel nem csak hallhatóvá, de érezhetővé is téve a mély hangokat. Kicsit kipihenve az elektronok áradatát, nézzük körbe kívülről is a limitált 300 ZX turbót, hogy miről ismerhetjük fel a végül majd 5500 darabos jubileumi változatot, melynek döntő többsége az Egyesült Államokba került, de párszáz darabot exportáltak a kanadai piacra is. A 50th Anniversary fő ismertetőjegye a kétszínű, ezüstmetál-fekete fényezés, melynek alapszíneit négy fekete és három arany csíkkal választották el egymástól. Az arany díszítés a talán kissé túlzó oldalsó ’Turbo’ matricán túl visszaköszönt a 225/50VR-16-os Pirelli P7-es gumiabroncsokkal körülvont 16 colos könnyűfém felnik mélyedésein is, amik nem mellesleg csak színükben tértek el a sima Turbo kerekeitől. Kevésbé látványos, ám aerodinamikai szempontból jelentős módosítása volt a limitált modell alsó köténnyel vértezett első lökhárítója, melynek vonalai tovább folytatódtak a markáns küszöbtoldatokkal és a hátsó légterelőkkel, annak ellenére, hogy a Nissan sportutója az ék alakú karosszériának, az elnyújtott motorháztetőnek és a jócskán kidomborított hátsó kerékjárati íveknek köszönhetően alapból sem volt túl vérszegény kinézetű. Sőt, a félig csukott - és a ködfényszórót is magában foglaló - elektromosan nyitható, ám szükség esetén manuálisan is felbillenthető első fényszórók, a keret nélküli ajtók, no meg a motorháztető légbeömlője kifejezetten dögös külsőt kölcsönöztek a japánok harci szekerének. A motorháztető légzőnyílása egyébként pár év után, 86-ban tűnt el a 300 ZX-ről az új vízhűtéses turbó megjelenésével. Érdekes módon az eredeti limitált modellek mellett 1984-ben több Nissan/Datsun értékesítő is piacra dobott 50th Anniversary emblémákkal bolondított 300 ZX-et, melyek azonban nem voltak „igazi” különkiadások. Sajnos ez a megkérdőjelezhető marketingfogás sok mai tulajt hozhat kellemetlen helyzetbe, mikor az alvázszám kódjából végül kiderül, hogy a látszat csal, és a hőn szeretett, borsos áron vásárolt autó csupán egy emblémázott, majd az idők során tovább módosított változat. Hiába, különlegességnek születni kell, azt nem lehet utólagos átalakítással kiérdemelni, ahhoz autentikus japán kezek kellettek, és a Nissan emberei ki is tettek magukért, mikor piacra dobták a Nissan 300 ZX jubileumi kiadását. A típus korszakalkotó megoldásaival bizony komoly népszerűségre tett szert az Újvilágban, annak ellenére, hogy majd másfélszer annyiba került, mint az alap Turbo változat.