Az Opel és a PSA házassága: tények a tévhitek mögött

2017. február 16. 12:31, Auto Pult

Sokakat villámcsapásként ért a hír: a PSA és az Opel tegnap bejelentette, hogy erőteljesen tárgyalnak a közös munka lehetőségéről. Ettől persze beindultak a pletykák, és már a második hatalmas európai autós csoportosulást és/vagy a jelenlegi formájában ismert Opel végét vizionálták sokan. Ennyire messzire (még) nem kell menni; nézzük, hogy egyelőre mire számíthatunk! A történet tegnap reggel kezdődött, amikor az Opelt birtokló GM közölte, hogy előrehaladott megbeszéléseket folytat az európai ág értékesítésével kapcsolatban a francia PSA csoporttal (Citroën, DS és Peugeot). A megbeszélések középpontjában az áll, hogy a PSA az Opel és a Vauxhall legfőbb részvényesévé válna, ezzel besorolva a Volkswagen csoport mögé a legnagyobb európai autóipari tömörüléseket tekintve, évi 2,4 milliós eladással. A PSA megerősítette, hogy tárgyalások folynak az ügyben, de azt nem, hogy ezek mennyire előrehaladottak. Mindez általában azt jelenti, hogy a kézfogó már szinte biztosan megtörténik, csak éppen a hírt igyekeznek kellő óvatossággal tálalni. „Semmi biztosíték nincs arra, hogy a megegyezés végül létrejön,” tette hozzá mindkét márka a saját közleményében. Tény, hogy a GM meglehetősen aktív volt együttműködések tekintetében, és már a Peugeot alapokra épülő Opel Crossland X bemutatása is arra utalt, hogy a háttérben aktív közös munka zajlik. Ugyanez lesz a helyzet a Grandland X-szel, amelyhez a Peugeot 3008 szolgáltat alapot. Egyébként a két márka már szemezett egymással korábban, 2013-ban viszont meghiúsult a házasság. Egyes elemzők szerint a kínai Dongfeng partnervállalat hajlandósága döntő szerepet játszhat az Opel eladásában. A GM egyre sürgetőbb igyekezete az Opel helyzetének megoldására egyébként teljesen érthető: annak ellenére, hogy számos piacon eladási rekordokat vitt véghez a márka, valójában már a 16. éve veszteséges: 2009 óta összesen 9,1 milliárd dollár mínuszt termelt. A 2016-os év vízválasztó lett volna, csak éppen a Brexit miatti árfolyamcsökkenést benézték a villámosok, váratlanul 300 millió dollár veszteséget létrehozva, amivel végül a működési eredmény 257 millió dolláros veszteséggé alakult. A PSA számára ismerős a helyzet, hiszen 2013-ban a csődhöz is közel állt a márka. Ekkor adta el a Peugeot család a részvényei 25,6 százalékát, miközben 12,8 százalék a francia kormány, 12,8 pedig a kínai Dongfeng kezére került. Azért a család sem járt rosszul: az értékesítésért 1,1 millió dollár ütötte a markukat. Nem sokkal ezután kezdődött egyébként a PSA konszern és az Opel együttműködése is. Az elmúlt években a francia gyártó piaci része folyamatosan zsugorodik, így a 2010-es 13,1 százalékról 2015-re 9,9 százalékra csökkent, a rivális Renault mögé helyezve a márkát. Ezzel együtt a Peugeot részvények erősödtek, a jövedelmezőség javult és a márka erősebb lett, mint az elmúlt két évtizedben bármikor. Ez pont az, amire az Opelnek szüksége lehet. Egy kis adalék a hír meglepetés jellegéhez: az Opelt birtokló GM a jelek szerint a márka vezetőségének a feje felett kíván döntést hozni a márka sorsáról, ugyanis a legújabb információk szerint csak Karl-Thomas Neumann, a márka vezetője tudott egyedül a keddi hírekről. Neki van is egy B terve a márka jövője számára, ha esetleg elkerülhető az Opel értékesítése, méghozzá sok elektromos hajtású modellel megtöltve. Végső komoly következtetéssel érdemes lesz megvárni a következő hetek nyilatkozatait, és ha a házasság meg is történik, a legérdekesebb kérdés még csak akkor következik: a szerepek leosztása az így létrejött konszernben.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés