„Te Zoli, vigyázz, ez egy kommunista!”
Kitüntetés és díjeső hull a magyar irodalomra, egyre hevesebben. Alapítványok, magánzók, az elhunytaknak emléket állító családok keresnek méltó díjazottakat. Ma is szilárdan őrzik rangjukat (s pénzdíjaikat) az állami és politikai szakralizáció fél évszázados díszkitüntetései. Az agyonhasznált Kossuth-, a Széchenyi- (alias Állami), a József Attila-, a Munkácsy-, a Balázs Béla-, a Liszt Ferenc-díj. Lobbik, érdekcsoportok, pártok, haverok munkálkodnak, hogy etessék „a mi kutyánk kölykét”. Az irodalmi és művészeti díjak újra „visszapártosodnak”. Mi ért többet? Hatvany báró havi rendes apanázsa, vagy az állam fényes érme és pénze? BUJÁK ATTILA írása.