Breaking: elmaradhat a Golden Globe díjkiosztó

2008. január 5. 11:25, comment:com

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a WGA-tag írók nem írnak majd monológokat az idei díjkiosztókhoz, sőt, kis tábláikal felvonulnak majd a vörös szőnyeg előtt, megnehezítve ezzel az oda befelé igyekvő celebek dolgát - nem szép dolog ugye egy sztrájkvonalon csak úgy átmenni. Az is egyértelmű volt, hogy a színészek szakszervezete (SAG) mindenben a WGA mellett áll, nekik is lejár a szerződésük, és szeretnének jobb feltételeket kicsikarni a stúdiókból, akik ugye jelenleg éppen az írókkal hadakoznak meglehetősen sikertelenül. A Golden Globe nevezések kihirdetésekor szép számmal akadt olyan színész, aki kijelentette, hogy márpedig ő el nem megy a gálára, míg a WGA és a stíúdiók meg nem egyeznek, de arra (akkor még) senki nem gondolt, hogy a SAG egy szép napon (azaz ma) bejelenti, hogy a szakszervezeti tagja, azaz a Hollywoodban dolgozó színészek nagy többsége nem vesz majd részt a gálán. Ez azt jelenti, hogy nem lesz aki megírja a szövegeket a műsorvezetőenk, aki innentől kezdve nem tudja kinek átadni a díjakat, mert a 70 SAG-tag színész, akiket neveztek, nem lesznek jelen a gálán. [...] Bővebben!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés